Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

A Város messzire vándorolt fiainak helyét a környék falusi népe foglalja el. Már János király elrendeli (1536), hogy Csongrád, Csanád, Temes, Arad, Békés, Záránd és Bihar megyék mindazon jobbágyait, akik Szegeden akarnának letelepedni, a város befogadhatja. A földesurak és megyei hatóságok nem követelhetik ó'ket viszsza. A közvetlen királyi joghatóság azonban nemsokára megszűnik, amikor Szeged török kézre jut. Mindezekről a társadalmi, gazdasági és művelődési folyamatokról, az elvándorolt szegedi polgárság új sorsáról, önállóan és kellő részletességgel, a Szeged XVI. századi társadalmáról, népéletéről és műveltségéről szóló munkánkban emlékezünk meg. „A szerencsétlen Magyarországnak azon részén van egy nagy város — írja

14 Kemal pasa záde egykorú török történetíró —, amely a gonosz hitetlenek Ősi gyülekező, a harcot kereső csavargóknak szülő helye. Szegedin néven ismeretes és földjének termékenységéről, éghajlatának kellemes voltáról, vizének jó ízéről, továbbá óriási kiterjedéséről, nagy épületeiről, mindennemű javainak nagy bőségéről és végre arról volt híres, hogy lakosai között igen nagy számmal vannak dúsgazdagok. Aki szomorúan és leverve megy bele, vidám és jókedvű lesz, s megszabadul a gondok és aggodalmak nehéz bilincseiből. A nevezett szép város egy távoli forrásból, Rusz-országból eredő mély folyó partján épült, mintegy szépségjel a föld istennőjének arcán. Közterei mindennemű harcosok gyülekező helyei voltak, utcái pedig telve valának ritka és értékes árukkal, melyeket a kereskedők hoztak minden irányból. Ellenség ide még sohasem tette be a lábát. Minden zege-zúga telve lévén élelmiszerekkel, kinccsel, gazdagsággal. Lakóinak életmódja könnyű és kellemes volt. Fiatalja, öregje az élet gondjaitól és terheitől szabadon, gondtalanul élt, mint egy gyermek. Öregnek, fiatalnak tömérdek kincse, vagyona, A városnak minden zuga tömve gazdagsággal.'" Egy másik történetíró, Dselál záde Musztafa szerint Szegedin „erős vár, melynek körülötte vont bástyái az égig érnek, fala a kilencedik éghez hasonló szélességű, belseje pedig tele van templomokkal és zárdákkal." E két egykorú török történetírónak ez a naivan meseszerű, keletiesen túlzó, lényegében mégis találó jellemzése Szulejmán szultán naplójából merít, és Szegednek XVI. századeleji képét tárja elénk. Egy virágzó nagyváros indul itt másfélszázados nehéz útjára. Ami az idegen beáramlást illeti, Káldy-Nagy Gyula legújabb kutatásaiból, defterek névjegyzékeiből és az alsóvárosi templom még ismertetendő XVII. századbeli anyakönyvéből kitűnik, hogy a hódoltság alatt nemcsak törökök, hanem délnyi kutató vizsgálatai szerint: Szönc, Alsójányok, Bélvata, Boldog fa, Csönke, Csütörtök, Eberhard, Felsőjányok, Fél, Illésháza, Jöka, Kismagyar, Nagyfödémes, Nagymagyar, Rété, Vajasvata, Tonkháza, Vők, Zone. 14 Thury J„ Török történetírók. II. Budapest 1898, 263. A török időkhöz Reizner J. Hornyik J., Kecskemét története; Szilády Á.—Szilágyi S., Hódoltsági Okmánytár; VelicsL.—

Kammerer E., Magyarországi török kincstári defterek I—

II; Fekete L., Die Siaqat-Schrift in der türkischen Finanzverwaltung I—

II; Káldy-Nagy Gy., A Szeged környéki szultáni hász-birtokok mezőgazdasági termelése a XVII. század második felében. Agrártört. Sz. 1961. Ö

!Í 67