Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

szlávok : pravoszláv szerbek és latin néven is emlegetett katolikus dalmaták, másként bunyevácok is jelentős számmal megtelepedtek Szegeden. Ez utóbbiaknak különösen az alsóvárosi barátok viselték gondját. A magyar nép többsége katolikus, de a legújabban felbukkanó szórványos adatok kétségtelenné teszik egy kisded kálvinista gyülekezet virágzását is. Az alsóvárosi barátok és prédikátorok, katolikusok és reformátusok között — akár, mint Kecskeméten — valami íratlan egyesség jöhetett létre : az iszlám nyomasztó hatalmával szemben a jézusi hit megőrzésében, a magyar helytállás szolgálatában nem egyenetlenkedtek egymással, Városunkat tehát semmiképpen nem jellemezte akár a királyi Magyarország katolikus, akár Erdély protestáns felekezeti megátalkodottsága. A türelemnek, kölcsönös segítésnek szép, bizonyára nem egyetlen példája, hogy a „vastagnyakú" nagykőrösi tanács 1661-ben „az szegedi kolduló barátnak gratis" (ajándékul) 1 tallért adott.

15 1663-ban Apafy Mihály erdélyi fejedelem Érsekújvár alól való hazatértében — írja

16 Czeglédi István — „Szegedre érkezvén nagy pompával fogadtatik. Holott a Szegedi Református Keresztyéneknek igyefogyott állapottyokat megértvén, szép kegyelmességgel lőtt mind az Eklézsiának, s mind a Prédikátornak, sőt a Barátoknak is, kik köszönteni és kuldulni hozzá jöttének vala. Eddig Magyarok között jüvén, majd mindenütt, a Templomokban bement az imádkozásnak idején, s látván a vallásán való szép gyülekezetet, örült rajta." A törökök leginkább a Palánkban, a délszlávok pedig a bennszülött keresztény magyarok közvetlen szomszédjaiként Felsővároson és a még jellemzendő Fazékszeren éltek. Az idegen ajkúakkal szemben viszont Szeged magyarsága még a környékbeli spáhihűbérbe adott faluk elgyötört népével is gyarapodott. E régi magyar faluk közül csak Tápé, Algyő, Martonos népe vészeli át megfogyatkozva bár, de töretlen folytonosságban a hódoltságot. Megmaradásukban föltétlenül része van tiszamenti fekvésüknek is : hirtelen fölbukkanó vész idején menedékre találtak a folyó jólismert vízivilágában. Vannak még magyar faluk, amelyek sokáig tartják magukat, de a fölszabadulást mégsem érik meg. Népük elsősorban Szegedre húzódik, amelynek /íász-helyzete viszonylagos biztonságot jelent a benne élőknek. A homoki pusztahelyek, hajdani kun szállások: Asszonyszállás (Mérges), Dorozsma, Csórva, Ötömös, Majsa, Csólyos, Móricgát, délen Szentpéter a Város legelőit növelik. Tudjuk azt is, hogy 1660 táján, bizonyára a nagy tatárdúlás következtében, Sövényháza, Százegyháza, Száján népe a Városban talál menedéket.

17 Ez nyilvánvalóan azoknál a környékbeli faluknál is így következett be, amelyekről ilyen adataink hiányoznak. Vizsgáljuk most tovább a Város hódoltsági alaprajzát és társadalmát. A Fekete Lajostól közzétett török adózási iratok között egy 1550-ből származó adójegyzék a szegedi várban három olyan utcanevet emleget városnegyedként, amelyet a 1522. évi tizedjegyzék is számontart. Itt a Nagy utca (Nag' uca, 1522. Plathea magna) adózói között találjuk a következő családokat: ötvös, Dani, Nyírő, Kis, Сsötörtök, Köntös, Posztómető, Varga, Bíró, Lisa, * Veres, Mészáros, * Kalmár, * Bornemisza, Ambrus, Illancsi, *Nagy, * Szűcs, Szondi, * Szántó, Boros, Homoki, Hanka, *Szabó, *Pap, *Vid, Molnár, 15 HódOkm. 16 Czeglédi L, Dágon ledülése. Kolozsvár 1670. Néhai Herepei János baráti közlése. 17 Erről az egyes helységek bemutatásánál még szó lesz. 68