Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

leket lehet lapjára, forgatva és ódalt fűzni. Az elsőnél a levelek lapja egyfelé fekszik, tehát minden levél színe a másiknak fonákjára néz. A forgatva fűzésnél az egyik levél színe a másiknak is színére kerül, a fonákja, meg a másik fonákjára. A csanádapácaiak a leveleket hassal, illetőleg girinccel fordítják össze. Ez a mód a legáltalánosabb. Az utolsó esetben a levél szárát oldalról, egymás után fűzik föl. így a legbiztosabb, hogy nem fog elrothadni. A túl sűrűre fűzött dohánylevél könnyen megfeketedhet. Ennek szívégés az újszentiváni neve, amely lapjára fűzésnél következik be. Egyébként azt a levelet szokás így fölfűzni, amelyből szivar készül. Mindhárom esetben vigyázni kell azonban, hogy a 2—6 m hosszú dohányzsinóron legalább ujjnyi távolságban legyenek a levelek egymástól. A zsinórt a pajtában feszítik ki. A dohányfüzér hossza eredetileg és hagyományosan 3 öl, vagyis 507 cm. Pontosan ennyi a paprikafüzéré is. Kenderzsinegének dohánykötél, dohányzsinór, dohánymadzag a neve. Készítése valamikor a szegedi kötélverők egyik fő keresete volt. Tudunk Kiss János nyomán arról is, hogy a majláthfalviak rakásmadzag néven emlegetett, azaz egy hónalj, rakás dohány átkötésére szolgáló madzagot tilószakadékból férfiak szokták ereszteni, esetleg úgy kaliantyúzták. Fűzés után a dohányfüzért minél előbb felkötik a pajtában lévő sz'érgyia, szëdriafa néven emlegetett vízszintes rúdra. Van, aki mindjárt ráköti. Van olyan is, aki fakukát vagy ha jó vastag drót is van kéznél, akkor vaskukát csinál. A dohánykuka 40—60 cm hosszú, hegyesszögű kampóban végződő faág, fagamó, amelynek segítségével a felfűzött dohányt száradás végett a pajtában a szergyiára olyképpen akasztják, hogy a füzér, vagyis a 3 öl hosszú dohányzsinór végeit két kuka végéhez erősítik. Az újkígyósi dohány kertészek szerint legalkalmasabb a kőrisből, vagy szilből vágott kuka, de megfelel akácból is. Valamikor, az első világháború előtt erdélyi románok hozták szekereiken és 1 krajcárért adták darabját, olykor azonban kettőt is adtak érte. A kukával való aggatásnál a levelek könnyen összecsúszhatnak. Ezért jobb, ha mindjárt a rúdra kötik. Az aggatás Újszentivánon háromféle. Az egyik sűrűaggatás. Itt a kötelek sűrűn kerülnek egymás mellé, és a szomszédos kötelek leveleit is súrolják a dohánylevelek. Ez a sárgulásukat elősegíti. A másik a szárítóaggatás. Ennek föltétele az, hogy a levelek már kellően megsárguljanak, megbabosodjanak. Ilyenkor a dohánykötelek távolabb kerülnek egymástól, hogy a levegő jól körüljárhassa őket. A harmadik a záróaggatás, amikor a köteleket szorosan egymás mellé kötik. Bő termés esetén előfordul, hogy Újkígyóson a verés alkalmazására is sor kerül. Ez a dohánypajta tetőzetének horogfáira a kuka segítségével odaakasztott és ráfűzött dohánylevelekkel telt kötél. Szintén Újkígyóson használatos a csikó: méternyi hosszúságú bot, amelynek két végére mintegy másfél méteres zsineg, a zsineg közepére pedig a kuka van ráerősítve. Ez természetesen a zsineget kifeszíti. A bárhova felakasztható csikó a dohányszárításnál kisegítő szërgyia gyanánt szolgálhat. Esetleges utószárításra a köteleket füzérekbe kötik, és a padlásra akasztják. A szárítás célja, hogy a dohányból a nedvesség elpárologjon és szép színt kapjon. A korai dohány értékesebb. Ha a kötelek netalán leszakadnak, újra föl kell őket gondosan aggatni, az összecsúszott leveleket szétegyengetni, a betegeket pedig eltávolítani. Kellő szárítás után következik a nagyolás, benagyolás, amikor a leveleket kisimítják, lapogatják és osztályozzák. Ez asztalon történik, amelynek ilyenkor símítóasztal az alkalmi neve. Az így kiválogatott, azaz benagyolt leveleket a pajtában szal607