Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

A kincstártól bérelte a Város Sövényháza, Dóc, Sörkéd, Fark pusztákat (1727) évi 110 forintért. A birtok később az Erdődyeké, majd egy genuai bankházé, végül a Pallavicini családé lett (1804). Közben 1766—1775 között a Város a dóci pusztát Erdődy Kristóftól 10 ezer forintért zálogba vette. Ennek a zálogbirtoknak a szegedi, illetőleg környékbeli, majd temesközi dohánykertészet kivirágzásában volt páratlan, máshol jellemzett szerepe. Erről a szegedi nagytáj településeiről szólva bővebb tájékoztatást már adtunk. „Az uradalomban — írja Reizner János

10 — 1791-ben összesen 254 kertész volt, akik a dohánytermelést a maguk javára űzték. Az uraságnak árendát, nevezetesen az idézett évben is 4622 forint 90 krajcárt fizettek, s fizettek volna, ha szokás szerint hátralékban nem maradnak. A kertészek jobbára szegediek voltak, dohánytermésüket Szegeden, Deanovics Pál nagykereskedőnél értékesítették. Az uradalom a kertészek árendáját leszállította, ebben a dohánytermésből nyolcadot vagy kilencedet szedett. Ezúton az uradalomnak 1805-ben 5242 font dohánytermése volt. 1836-ban azonban Szegeden Sinának, Monaszterly Illésnek és Wodianer Sámuelnek már 225,914 font dohányt adott el az uradalom. A termelés később még nagyobb arányokat öltött." Jegyezzük itt meg, hogy a dohánykertészet a múlt század első felében még a Városban, főleg Alsóvároson, továbbá a Szegedhez tartozó Tápén, illetőleg Szentmihálytelek, Röszke, Székhát kertészségekben is folyt. Ebből a gyakorlatból nőtt naggyá a század második felében a paprikakultúra.

11 Az 1851-ben életbelépett teljes monopólium a Szeged határában és környékén nagyban űzött dohánytermesztésnek véget vetett. A termelési engedélyekért nem igen folyamodtak. A pipás emberek — Reizner szerint

12 — összetörték vagy eltemették tajtékpipájukat, és lemondtak az élvezetről, csak hogy a finánccal ne legyen dolguk. A keserű hangulatot egy Kálmány Lajostól följegyzett apácai nóta

ia goromba őszinteséggel így jellemzi : Finánc, zsandárt hoztál reánk haja, ja, Hogy a magyart ez bosszantsa haja, ja. Az adót mög fölemelted, ... a némöt szentödetj rfaja, ja. Hát annak mög ki az oka haja, ja, Hogy a dohány ilyen drága haja, ja. Eztet is csak mind të tötted, ...a némöt szentödet! Haja, ja. Az anyádnak a ... haja, ja, Lögyön a ... trafikja, haja, ja, Te mög lögyél benne dohány, Száradj mög az akasztófán! haja, ja. Kálmány Lajos közli Apácáról a Nyomorúság az életöm kezdetű nótát, amely keserű panaszaival szinte a bujdosó kurucok énekeit idézi föl bennünk. Ez a szöveg Kálmány gyűjteményeiben öt változatban jelenik meg előttünk: Apácáról, Pusztaföldvárról, a temesközi Magyarszentmártonból, Szőregről, tehát négy szegedi gyökérzetű faluból, továbbá Szegedről. Úgy véljük, hogy a nóta élményhátterét a dohánykertész szegedi nép tudatában elsősorban az a nagy gazdasági válság adja 10 Reizner J., A Mindszent-algyői uradalom történetéből. MGSz 1895, 333. 11 Bálint S., A szegedi paprika. Bp. 1962, 23—27. 12 Reizner, II, 177. 13 Kálmány L., Koszorúk II, 125. 135. 603