Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

szigorú törvénye nincs. Orbántól Úr színeváltozásig (május 25—augusztus 6) permeteznek háromszor is, de tizenkétszer is. Mindenesetre a gondosabb gazda többször permetez. Újítás után kapával csak akkor dolgoznak a szőlőben, ha a tarack vagy a gaz nagyon elszaporodik. A gyomirtás eszköze a kaparó, más nevein horoló, karaszoló, amely a kemence fűtésénél használatos szénvonóhoz hasonlít. Az utóbbi időben terjedt a szőlő fogatos művelése is. Karaszolás előtt ekekapával mögekézik a. szőlőt. Az útbaeső gyümölcsfákat kikerülik, a nagyobbak lombja alatt átbújnak. Az ekekapát kicsire állítják, azaz nem ekéznek mélyen. * Itt kell kitérnünk azoknak a károknak a jellemzésére is, melyeket a szőlőben a vihar és jég okozhat. Vihar ellen ültetik a szőlő mellé a fasorokat. Az élősövény is megfelel, mert megtöri a szél erejét, és fölfelé kényszeríti. Ha egyáltalán lehetséges, szívesen ültetik a szőlőt a tanyától délre. A vihar ugyanis általában északról jön, a tanyaépületek fölfogják. A nyári viharok inkább a gyümölcsfákban tesznek kárt. Előfordul azonban, hogy a szőlőtőkék is szétbomlanak, és így újra kell őket kötözni. Pótolhatatlan károkat okoz a jégeső. A nyári forróságban hirtelen jött vihar sokszor jéggel jár. Erre a tanyai nép már az égzengésről, továbbá a föllegek színéről, alakjáról is előre tud következtetni. Meghúzzák az iskoláknál lévő harangokat. Fejszét, baltát tesznek a csurgásba. Az asszonyok szentelt gyertyát gyújtanak és imádságokat végeznek, legalább is az idősebbek. Ezekről máshol esik bővebben szó. Amint a szőlő zsöndülni kezd, minden kártevéstől óvni kell. Ez a régi szőlőhegyekben a csősz dolga volt. A csősz egész évben ott lakott kint a szőlőben a csőszházban. Ha a gazda szőlejének kialkudott bér fejében való megmunkálására is vállalkozott, akkor kapás, szöllőkapás, régebben vincellér volt a neve. Hajlékát ilyenkor kapásház néven is emlegették. A csőszház szoba-konyhás kis épület volt, kisebb veteményes kerttel. Bár a szőllőcsösz egész évben fölügyelt a hegyre, legtöbb dolga a gyümölcsérés idején volt. Más időszakban főleg a szőlőkarókra vigyázott. Aratáskor még volt ideje, hogy részt fogott és így beszerezte a kenyérnek valót. A csőszbér különben nem sok volt. Minden mérés, vagyis 100 út szőlő után a két világháború között 1 pengőt kapott, metszéskor pedig 1—1 kéve venyigét. Tüzelője így bőven volt, és nem kellett a szőlőkarókhoz nyúlnia. Szőlőérés idején egyedül nem tudott volna helytállani, és éppen ezért idősebb embereket, leginkább közeli rokonokat fogadott maga mellé, akiknek kispásztor volt a neve. Augusztus elejétől a csősz saját tyúkjait sem engedhette már ki a szőlőbe. Ha kevés volt belőlük, akkor kipányvázta őket. Ha már volt kukorica- vagy tányéricaszárból összeeszkábált kerítése, akkor megjavította, hogy semmiképpen ne szabaduljanak ki. Az aprójószág különben hasznos a kendermagbogár pusztításában. Később — kora hajnalban, amikor még megdermedve aludtak — a cserebogarakat rázták le a gyümölcsfákról, és összegyűjtötték a tyúkok számára. Ha leforrázzák, télire is eltehetők. 583