Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

ségessé vált. Először május utolján, Urbán (május 25) táján permeteznek. Szent Orbánt a szegedi tanyavilágban is a szőlők patrónusaként tisztelik. A permetezéshez víz is szükséges. A régi öregek a szőlőben mélyebb, kopolya néven emlegetett vizesgödröt ástak, amelynek fala meneteles volt. Egyik oldalában lépcsőt is vágtak, hogy könnyebben tudjanak a fenekén feltörő vízért lejutni. Ha nincs kút a szőlőben, de közel vannak a tanyához, akkor homokszánkó, másként kisszánkó, ritkán száraz-szánkó hátán húzatják ki a vizet. Ez két földre fektetett, elöl fölfelé kunkorodó fűrészelt vagy gömbfából készült, amelyeket deszkákkal hidalnak át. Olyan széles, hogy a hordó feneke éppen ráfér. Elöl az ívben végződő két végét erősebb fával kötik össze. Ide akasztják a hámfát a ló számára. A homokon is, gyöpön is aránylag jól csúszik, és így könnyen, gyorsan szállítható rajta a víz. A szánkóra egy 3—4 hl űrtartalmú kancahordót tesznek. A tanyakutaknál telemerik. Vontatás után a vizet átmerik a szőlőben álló permötös hordóba. Újabban többféle anyaggal próbálják a rézgálicot helyettesíteni. Népünk azonbizalmatlan, és nem szívesen tér el a bevált permetező anyagtól. Volt idő azonban, a múlt század utolsó évtizedeiben, amikor öreg, hagyományőrző tanyaiak, tázláriak nagyon idegenkedtek a permetezéstől. Azt mondogatták, hogy nem szabad permetezni, mert a Jézus vérét mérgeznék meg vele. A tapasztalat azonban rákényszeritette őket is a használatára. Az első permetezéskor 10—14 nap elteltével másodszor ugyanennyi idő múlva harmadszor is permeteznek és így tovább. Egészen Úr színeváltozásáig szokás permetezni, tehát a zsöndülés idejéig. Egyébként, hogy ki hányszor permetez, annak Alsótanyai száraz-szánkó 582