Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

resztbe fektetnek, mindig a kalászos részekkel befelé. Ezt a körösztözés, ritkásan csomózás néven is emlegetett rakást váltakozva folytatják. A körösztnek négy ága, lába van. Ez a körösztág. Mindegyik lábon a kereszt kéveszáma szerint 4—4, illetőleg 5—5 kéve foglal helyet. A föld hosszába mutató lábakon vannak a végkévék, keresztben, tehát a szélesség irányában pedig a vállkévék, ószentviváni nevükön körösztkévék. Ezeket fölfelé haladva mindig beljebb rakják, mint mondják: összeszopják, hogy a. kereszt majd annál biztosabban álljon. A kereszt tetejében a végkévékkel egyező irányban foglal helyet a papkéve, másképpen pap, fölsőpap, amely a szalmás végénél mindig hazafelé néz. Ennek oka az, hogy a nyári viharok általában mindig a Város felé haladnak. A kereszt más rakási módjára nem emlékeznek. A keresztet búzakötél segítségével lekötik, hogy a szél le ne hordja. Esetleg még a papkévéből és a fölülről számított második két vállkévéből szálakat húznak ki, összesodorják őket és végeiket a többi kéve közé dugdossák. A vihar, esőzés olykor a leggondosabban rakott kereszteket is kikezdi, megtépázza. Ilyenkor a kévéket szárítani kell: kint a tarlón tövükre állítják, a kalászokat széthúzzák, majd kellő idő múlva megigazítják és ismét keresztbe rakják. Annak a kéverakásnak, amelyből a keresztezés befejeztével már nem telt egész kereszt, darabköröszt a neve. Miután Szeged vidékén csak kis- és középbirtokok voltak, a kereszt rakásában nem volt eltérés. Máshonnan jött aratók hiányában tehát a keresztformáknak nem alakult ki változatuk. Jázován egyesség értelmében az arató részes csak körösztbe tösz, vagyis csak a kereszt berakásáig vállalja a munkát. A többi már a gazda gondja. Egy verbicai monda

54 elmondja, hogy miért szokás a búzát keresztbe rakni: Mikor a Boldogságos Szűz Heródes elül mönekült a kis Jézussal, odaért a szántóvető embörhön, aszonta neki: te szögény embör, vess el engöm, mint a búzádat?! Aszonta a szögény embör: hogy vesselek én Tégöd a kisdedöddel, mikor embörnagyság vagy? Majd éváltozok búzának az én szent fiammal, oszt csak vess el mint a búzádat! A Boldogságos Szűz Mária a kis Jézussal elváltódzott búzaszömnek, akkor el is vetötte a szögény embör. Odaért Heródes a katonáival, kérdözte a szögény embört: nem lattá ëgy fehércseléddel ëgy kisdedöt? ere gyütt, nyomaztuk, de nincs sëhun! Aszongya a szögény embör: de láttam, mikor vetöttem ezt a búzát. De mán akkor aratott. Aszongya Heródes: most mán mit keresünk? Visszafordultak. Mikor Heródes émönt, a szögény embör mán körösztbe rakta a búzát. Azé rakta körösztbe, mer a Boldogságos Szűz Mária möghatta a szögény embör пек: de körösztbe rakjad! Attul kezdve körösztbe r akik a búzát. Hogy jó termés vót, a búza hullott, akkor látta a szögény embör, hogy a búzán Máriának az arca mög a szent fiáé látszik. Azúta is rajta. Akkor émöntek Egyiptomba. A népünktől talló alakban emlegetett tarlót, azaz a learatott, kévébe, illetőleg keresztbe rakott búza helyét sűrűfogú kalászhúzógereblye, kaparógereblye segítségével összekaparják, tréfás alsótanyai szóval tamburálnak. Az elmaradozó szálnak csapás az újkígyósi neve. — A tamburálási munka rendesen már az éjszakába nyúlik, így gyűjtik össze az elmaradt, kévéből kihullott kalászokat. Az eredménynek kaparék, Tápén koporék, a belőle kötött kévének pedig kaparékkéve, Tápén koporékkéve, Alsótanyán gubanc a neve. Ez az egyes keresztek tövébe kerül. 1—2 keresztre esik 1 kaparékkéve. A szérűben olykor külön rakásba jutnak és csak az asztag elcséplése után kerülnek sorra. A kaparás eredetét egy óbecsei monda

55 így magyarázza: mikor az Úristen Szent Pétörrel a fődön járt, émöntek az ű városukba. Kérdözte Szent Pétör Krisztus Urunkat: ó Uram Teremtőm, micsoda termés lösz a nyáron? Lösz-ё eső vagy nem? Ó Pétör, nagy 54 Kálmány L., Hagyományok I, 163. 65 Kálmány II, 143. 544