Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

szárazság lösz a nyáron! Szent Pétör hazamönt, aszonta az ű rokonjainak, attyafiainak, hogy ne vessenek búzát, mer a nyáron nagy szárazság lösz! Nem vetöttek búzát Szent Pétörnek a nemzetségjei, testvérjei, a többi embörök vetöttek. Szörnyen nagy termés lőtt abba az esztendőbe. Aszonta Szent Pétör az Úristennek: ó Uram Teremtőm, hisz aszontad Te, hogy nagy szárazság lösz a nyáron, nem lösz termés! Ó Pétör, nem mondtam én, hogy nem lösz termés, hanem csak hogy nagy szárazság lösz. Oszt akkor aszonta az Úristen Szent Pétörnek: eriggy haza, mond mög a testvétjeidnek, hogy csináljanak gereblyét. Ahun más embör levágta a búzát, oszt elhordta, ott kaparjanak. Lösz nekik is annyi búzája, mint a többinek, aki aratott. Azúta mindég kaparik a tallót. Az aratás után a tarlón maradt búzakalásznak újkígyósi neve buga. Ennek összeszedéséhez és csomóba kötéséhez a szegedi tájon mindig joguk volt a szegényeknek. A hagyomány kialakulásába nyilván belejátszott az ószövetségi kép: Booz és Ruth története is. Ha vasút van a közelben, akkor a mozdonyból kipattanó, legelő szikra feltartóztatására összevettetéssel körülszántják a gabonát. Akár a családjával maga dolgozott a gazda, akár részesek arattak, végzés után ősi hagyomány szerint vendégség szokott következni. Ez a végzőebéd, végzési ebéd. amelyet a gazdasszony készít, és amely leginkább jó levesből, kalácsból, túróslepényből, borból áll. Olykor — főleg tanyán — füstölt hús is kerül az asztalra. Mindenkit megvendégelnek ilyenkor, aki a munkában bármiképpen is résztvett. Azok is részesülnek belőle, akik a maguk kenyerén végezték az aratást. A lepénynek aratólepény, végzési lepény, végzéslepény, a kalácsnak meg végzéskalács az alkalmi neve. A hagyománynak régebben nyilván gazdagabb háttere is volt. Lehetséges, hogy valamikor már új búzából valóval történt a vendégség. A két világháború között Alsóvároson, Mórahalmon, Balástyán, Kisteleken, és bizonyára még más helyeken is, alakult ki hivatalos hatósági, illetőleg egyházi ösztönzésre az aratóünnep tartása. Péter-Pál napján, olykor azonban valamelyik későbbi vasárnap ülték meg. Délelőtt tábori misére felvonult egy búzakeresztekkel, megrakott, földíszített, fölsallangozott kocsi, amelyet népszínműszerű öltözékben kaszás legények, sarlós marokverő lányok kísértek. Mise közben a pap megszentelte a kévéket, a búzavirágból font koszorút, esetleg a hamarjában sütött újkenyeret. A szertartást a gazdakörben ebéd követte, amelyen olykor kormánykitüntetést, pénzjutalmat, új kaszát adtak át az arra érdemesített munkásoknak. Ezután szintén a már csak kosztümnek minősíthető viseletben aratóbál következett. Aratás végén sokszor készül búzaborona, vagyis hosszúszárú búzakalászból kötött kis borona, amelyet ügyeskezű férfiak szobadíszül szoktak kötni. Valamikor több formát, illetőleg változatot ismertek. A szegedi múzeum olyan munkát is őriz, amely az Oltárszentség mása. Kultikus háttere elhalványult, hiszen láttuk, hogy ez régebben éppen az aratás elején, Sarlós Boldogasszony ünnepén került be a gazda hajlékába, a tisztaszobába. •* Nem örülnek neki, ha a kereszteknek sokáig kint kell maradniok a tarlón. Az időjárás kárt tehet a gabonában. Rákaphatnak az egér, hörcsög, ürge is. Régebben még a termés kibiztosításának korszaka előtt a tanyákon sok gyújtogatás is előfordult. „A kalász az asztagban hever — írja

56 Tömörkény a század elején — kint az ég alatt, és egyedül az Úr kegyelme őrzi. Olykor jól őrzi, olykor nem. Mert sok a rossz ember, és a mezők világában uralkodnak szintén a haragos indula56 Tömörkény /., Napos tájak 131. S5 A Mára F. Múzeum Évk. 75. II.