Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

— Epen ezt keresnénk. Milyen volt hát az a fundamentum? Péter gazda mosolyogva üt a kezével a levegőbe : — Hogy a juhász hogy igenyösítette ki a dolgát, azt már én nem tudom. Hanem úgy hiszöm, hogy ott nem vonással dolgoztak, hanem ésszel." Tömörkényt Tar Mihály hírhedt hamisítványai miatt is érdekelte a rovás. Fölkereste ezután még Pálfy Antal tanyai kapitányt, Herman Ottó tisztes barátját is, aki szerint a juhászok „bicskával vágták fára a számokat. Egytől ötig egyenes vonalat. Az ötös félre volt. Az ötvenes olyan, mint a római számbetű. A százas egy iksz betű, a közepén egy egyenes vonal. Ez az egész. Olyan volt az kérőm, majd csak, mint a római számolás, csakhogy nem oldalt írták, hanem csügőleges állásban. — Aztán aki már számot is tudott írni, az is ezt használta? — Ezt, kérőm. Mert a rovás, ha egyszer kettéhasították, nem hagyott hazudni..." A juhásznak nélkülözhetetlen állati segítsége a puli juhászpuli, pulikutya. „A puli — írja

101 személyes élményeiről Tömörkény — különös fajtája a kutyáknak, kicsi, apró, loncsos eb, sáros, a szőre tele van ragadva giz-gazzal, a feje is csupa szőr, úgy, hogy csak az orra s a két szeme látszik belőle ki. Ha valaki látná az útszélen csavarogni, bizonyosan megdobná röggel vagy kitérne előle, hogy a ruháját ne érintse ez a szennyes állat. Ellenben juhásznak nagyobb gyönyörűség, mintha két szamarat kapna ajándékba, mert a szamár csak szamár, ellenben a puli — puli. Csak meg kell nézni, mikor a pulira reá van bízva kétszáz darab birka, hogy hajtsa be az akolba, hogy mit tesz. Annyi esze föltétlenül van neki, hogy belátja, mikép egymaga egy egészében nem bír a tömeggel. Bár előbb megpróbálja, izgatottan szaladgálva körül a nyájat. De nem megy. Az akol egyetlen ajtaja előtt megköti magát néhány elüljáró birka, hogy nem megy be és hát nem is megy. A juhász maga könnyen segíthetne ilyenkor rajtuk, ha az elejébe odavágná a kampós botot, de ez nem lenne helyes dolog, mert a pulit is benne kell hagyni a foglalkozás gyakorlatában. Ilykép a behajtás reá bízatik. A puli idő múltán belátja, hogy a konok elüljáró birkákkal így nem bír. Eltávozik ezért a csapattól s aztán úgy harmadrésze táján oldalról dühödt ugatással nekik rohan. így elválasztja a falkát, a melynek egy részét odább hajtja s akkor visszatér emezekhez megint. Újra kezdődik az ugatás, a minek csak az a haszna van, hogy a birkák még összébb szorulnak. Akkor a hátukra ugrik a puli, a fejüket harapja, vastag bundájukat tépázza, a míg megriad a tömeg s ijedt rohanással bevonul oda, a hova való, az akolba. Ezzel készen lévén, új falkát hajt az ajtó elé s mikor ez is bent van, veszi elő a harmadikat, kötelmeinek így téve eleget. Akkor az apró állat büszkén széttekint az udvarban, hogy no hát van-e itt még elvégezni való dolog valami? Nincs, ennélfogva lassan elkocog a gazdája után, a ki ad is neki jutalmul kenyérhéjat, ha van. A pulira nyáron jár jó világ, a mikor a birka kergül... Ilyenkor a puli duskálkodik a húsban és kövér. Télen pedig sovány az istenadta. Hanem azért télen is puli és igen becsült jószág. Egy jó puli mindig többet ér, mint egy lusta bojtár, de meg nem is embernek való mulatság az, a mit vele végeztetnek. A birkákban vannak törekvő egyéniségek. Mikor a puszta közepén az egész nyáj delel s a juhász is alszik a füvön, egy birka föláll s menni kezd. Megy, megy előre, mert neki úgy tetszik s úgy elmegy, hogy mikor a juhász föláll s utána tekint, már csak messze, a rét füvében látszik belőle valami szürkeség. A puli ilyenkor szidást kap, sőt esetleg oldalba ütést is, a miről ő egyébként aligha tudja, miért kapja, mert szintén aludt. 101 Tömörkény L, Jegenyék alatt 154. Gerendás szobákból. 101. 485