Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

így a kötés nem csúszik le a kéve farkáról. Idősebb emberek a fiatalok munkáját úgy próbálják ki, hogy a bocskor orrával belerúgnak a kéve töve felőli kötés csomójába. Ha a kötés rossz, akkor a csomó kibomlik. A két kötés csomójának a gyékénykéve egy oldalán kell lennie, mert ez megkönnyíti a rakodást. Bekötés után a kévét a kötél csomós felével lefelé fordítják. Kötés közben minden 10 kévénél pipahuja van. Itt említjük meg, hogy a tutajnál, tutajkévénél nagyobb, de a rendes kévénél kisebb kötegnek süldőkéve а neve. Bekötés után a kévéket összekúpolják. Ez úgy történik, hogy két kévét összeállítanak, és a harmadikat közé állítják. Melléje kezdik állítani a többi kévét. Az első öt kéve után keresztbe tesznek egy gyékényszálat, ezt azután minden tizediknél megismétlik, így számon tudják tartani, hány kévét raktak a kúpba. Általában 50—70 kévéből áll egy gyékénykúp. A gyékényszedők vasárnap és ünnepnapokon nem dolgoznak. Ilyenkor ebédre húst is vesznek. Estefelé a fiatalok a közeli falukba is benéznek. Az idősebbek a kunyhó körül beszélgetéssel, kártyázással, esetleg dalolással töltik az időt. Ha hétköznap esős az idő, vagy a szedést már befejezték, akkor az idősebbek gyékényszék készítésével foglalkoznak. Ezt otthon mindig nagy örömmel fogadja a család. A szedés 4—7 hét között ingadozik. Ha Tápéhoz közel, mintegy 60—80 km körzetben szednek, akkor a faluból mennek kocsik a gyékényért. A kocsisoknak a szállításért gyékény jár. Távolabbi helyről vonaton, újabban teherautón történik a szállítás. A kocsira úgy rakodnak, hogy a derékba négy kévét tesznek. Ezután felteszik a keresztfákat, és aládugják a vendégoldalnak. Most már minden sorba 5—5 kévét raknak. Az egyik sorban a farkával, a másikban pedig a tövével fordítják egymás felé, a kocsi hosszába a kévéket. Utána négy helyen kötéllel keresztben lekötik. Egy kocsira 40—50 kévét raknak föl. A Tápéra érkezett gyékényt a falu szélén, a gyöpszélön rakták le, kúpokba. Itt osztozkodtak. Külön választották a munkásrészt és a gazdarészt. Mint mondottuk, leggyakoribban ötből kettő jutott a pusztaszedőnek, három pedig a rétet bérlő gazdának. Az osztás bandánként történt. A hatosbanda hat kúpot rakott egyforma minőségű gyékényből. Ezután következett a nyilazás. Ennek több formája volt. Legegyszerűbben cédulára fölírták a banda tagjainak a nevét, vagy a kúpok számát, utána rámutattak egy kúpra, és kihúztak hozzá egy nevet vagy számot. A húzást sokszor odahívott ember végezte. Ha a fiatal szedők munkája nem egészen felelt meg, akkor néhány kévét levontak a részéből, esetleg csak pálinkával való áldomásra büntették. Folyómenti gyékényrétről régebben hajón szállították haza a gyékényt. Ott rakodtak ki, ahol valamikor a merigető volt, és a vízimalmok horgonyoztak. Ez a mai Iskola-köz tája. Napjainkban az osztás rendszerint már a gyékényszedő helyen megtörténik. A szövetkezet teherautón mindenkinek a részét hazaszállítja. A szövetkezet részesedése minden szedő részéből 15%. Ebből látják el azokat, akik nem voltak gyékényt szedni. A szállítási költségeket a szövetkezet fizeti, amely bizonyos munkabért is fizet a szedőnek a gyékényvágásért. Ez az összeg 1957-ben kévénként 6 forint volt. Ezzel szemben a szövőkkel a kibérelés és szállítás fejében kévénként 20 forint térítést fizettet. Otthon a háznál a kévéket tutajokba kötözik. A gyékényt a szövés idejéig az ereszét alatt tartják. Sok helyen a farkát levágják, és felhordják a padlásra. Ha másutt nincs hely, akkor az udvaron rakják kazalba. Ilyenkor a legalsó sor aljára fahasábokat tesznek, a tetejét pedig háztetőalakúra formázzák. A szegedi táj önellátáson felépülő régebbi parasztéletében a gyékényt évszázadokon keresztül sokfélére használták. 397