Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

A galambász gyönyörködik galambjainak röpülésében, keringésében, levegőben való játékos bukfencezésében, amelynek, ha előre történik: vetés, ha hátra: forgás a neve. Különös élvezetet a vetés szerez. A vetős galamb, főleg a purcli keringőzés közben kivág a falkájából, a többi galambok közül. Mind följebb száll, majd a repülést elhagyva, mintegy gurulva, forogva a levegőben visszaesik, visszavet a többiek közé és így repül tovább. Ennél is nagyobb élvezet, valósággal szenvedély a levegőben magányosan kóválygó, falkájától elszakadt idegen galambnak záskmányul ejtése, befogása. Az ilyen galambnak kódorgó, őgyelgő a neve. Az elszakadásnak több oka lehet. Vagy egyszerűen lemarad, ëforog a többiektől és nem talál vissza közéjük, de egyelőre haza sem. Máskor kánya, vércse — a szegedi galambászok nyelvén öreg, a tápaiakén pedig pétör — zavarja meg és kényszeríti menekülésre, elszakadásra a falkájától.

11 Ilyenkor a galambász azt mondja, hogy a galamb kiszakad, másképpen kiszalad, kiválik. Most sem talál vissza a többiekhez, de riadtan keresi őket. Előfordul azonban az is, hogy hirtelen borulás, nyári zivatar okozza a bomlást, és ilyenkor a purclifalka sokszor a felhő fölött marad és együtt halad vele. Csak ha a fölleg szétoszlik, akkor ereszkednek le valahol. Utána két-három nap múlva némi bolyongás után azonban legtöbbször hazatérnek gazdájukhoz. Az is előfordul, hogy a hirtelen nyári vihar hatalmas erejével maga előtt sodorja nemcsak a kódorgókat, hanem a falkát is. Egyszer, még a század elején, egy alsóvárosi vasutasnak 18 galambját egy ilyen vihar egészen Versecig űzte. Ott már annyira kimerültek, hogy egy szerb könnyen be tudta őket fogni. A vasutas éppen azon a vonalon teljesített szolgálatot, és sikerült kinyomoznia galambjai hollétét. A szerbnek annyira megtetszettek, hogy mindenáron meg akarta őket vásárolni, de gazdájuk ragaszkodott hozzájuk. így aztán némi huzavona után vissza is kapta őket. Sokszor megtörténik azonban, hogy ilyen rettenetes légi hajsza után csak egyes galambok térnek vissza otthonukba. Előfordul még az is, hogy a galamb mintegy szomorúságból válik őgyelgővé, kódorgóvá. így különösen ha a gazda valamilyen okból levágja fiókáit, és hazatérve nem találja meg őket. Sok galamb ilyenkor vagy egyedül, vagy a párjával együtt azonnal elhagyja megszokott otthonát és nem is tér vissza többet. Olykor akkor is örökre eltávozik, ha fiókájához hazaérkezve, a galambház bejáratát zárva találja. Érdekes, hogy a kangalamb érzékenyebb. Egyébként az etetésből ő is ki szokta venni a részét, sőt más galambok fiókáiról is gondoskodik. Végül olykor a szokott, mögszokott galamb gondolja meg magát, és esetleg évek múlva próbál visszatérni a régi helyére, miközben természetesen kódorogni kénytelen. A megszokott környezetből és közösségből így vagy amúgy kiszakadt galamb magányosan kóvályog a levegőben. Ezt a galambász éles szemmel azonnal észreveszi és rögtön, sokszor sürgős munkáját is félretéve, iparkodik megszerezni magának. Az eljárások változatosak, ötletesek és mindig a körülményekhez igazodnak. Legáltalánosabb a lépezés, mellette azonban előfordul az aláhajtás, tőrözés, hurkolás, cserényözés is, sőt sokszor több fortély együttes alkalmazására is sor kerül. A lépezés, möglépelés idegen galamboknak ragasztóléppel való megfogása, léprecsalása. A lép rendesen Dorozsmán készül és a dorozsmaiak, akik egyébként is mesterei a pióca, orvosi füvek és más hasonlóak gyűjtögetésének, készítésének, a galambpiacon szokták árulni. Nemcsak a szegedi, hanem a környékbeli faluk, továbbá Vásárhely, Makó galambászai is tőlük vásárolnak, nemkülönben a Városban még 11 Néhány megfigyelés Lakatos K., Vadászati és madarászati emlékeimből. Szeged 1891, 158. 390