Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

san a levegőben repülő galambfajtákat sokszor gazdái szerint is meg tudja különböztetni egymástól. A galamb, főleg a purszli és a galambász összeforrottságára jellemző, hogy a híres dorozsmai téglaverők, amikor tavasszal egész családostul elmennek vidékre, elviszik magukkal kedvelt purclijaikat és ott lehetőleg az otthonihoz hasonló helyen, környezetben helyezik el őket. Egész nyáron ott vannak, hűségesen ragaszkodnak gazdáikhoz, akik aztán ősszel ismét hazahozzák. Ugyanígy a hajósok is el szokták vinni a galambjaikat magukkal, ott a házuk a mozgó hajón és repülésükből szintén visszatalálnak a megszokott környezetbe. Itt emlékezünk meg a táplálékról is. A galambeleség sokféle, így a búzaalj, kukorica, köles, repce, főleg a káposztarepce, kendermag, napraforgómag, cirokmag, bükköny. Rendesen keverve adják. ínséges időkben apróra vágott kenyérre is sor kerül. Többféle galambbetegség van. Ilyen a himlő, amelyet vízben feloldott kékkővel dörgölnek. A szájfájás orvossága a sós zsír, sós vöröshagyma, legújabban az ultraseptil is. A diftériát a torokban forgatott petróleumos tollal gyógyítják. Komoly bajt okozhat a hiányos, rendetlen vedlés, amikor a toll belevakul, vagyis nem esik ki a galamb testéből. Ebbe olykor bele is pusztul. Az élősdiek kétfélék. A galambtetű, a galambházban, fészekben fordul elő. Fahamu, újabban DDT-рог beszórásával irtják. A tolltetü, talltetű a szárnyon élősködik. Benzinnel tisztítják le. A galambház, tehát a galamb tartózkodási és költőhelye kétféle. A régebbi és máig általánosabb a galambpallás, leginkább valamelyik melléképület padlásának a galambok számára elrekesztett része. A rendes padlásról a galambász számára ajtaja nyílik, hogy be tudjon jutni: feltisztogatni, a galambokat gondozni. Itt van a galambfészök is : a fából összeácsolt ládikába a galambász némi szalmát, szénát tesz. A galamb azután mindenféle csőrében hozott holmival kibéleli. Olykor vasszög, kulcs is található benne. Előfordult már az is, hogy a gazdasszonyának gondatlanságból szemétre öntött, elveszettnek, ellopottnak hitt aranygyűrűjére, függőjére sokára a fészekben bukkantak rá. A galambok a galambházból a kevéssé meredek tetőbe vágott nyíláson járnak ki, amely fölött a galambcserény, vagy röviden cserény foglal helyet. A cserény a tetőre szerelt kisebb-nagyobb (átlag-mérete szerint 2 m hosszú, 1 m széles, 1/2 m magas) téglaalakú ketrec, amelynek oldalait háló, újabban sodrony borítja. A teteje csapóajtó módjára működik: hosszú, erős zsineg, a cserénymadzag segítségével az udvarról felnyitható és lecsapható. Olykor az udvar felőli oldalán még egy kis ajtaja is van a galambok kijárására. A galambok ide a cserénybe kijárhatnak, de nem szállhatnak el, csak ha a gazdájuk is akarja. Az etetés különben nem itt történik, hanem a földön. A cserény még — mint később látjuk — a kódorgó galambok befogására is alkalmas. A galambház másik újabb fajtája a galambketrec, amely több, egyenként 40— 80 cm magas emeletet is alkot. Két részből áll. A hátsó része deszkából van. Egyik oldalán annyi ajtó, ahány emelet, elején pedig nyílás, amelyen a galamb kijöhet az erkélyszerű, gátér néven emlegetett előrészbe, amelynek falazata felnyitható sodronyból készült. A ketrec mellett természetesen a tetőn vagy megmarad a hagyományos cserény, vagy pedig a kuppantyú foglal helyet, amely nem más, mint egy lecsapható, felnyitható sodronylap, szintén galambfogásra. Egyébként a földön is lehet kuppantyúzni. A galambász fölszereléséhez hozzátartozik még a szák is, vagyis az a nyélre erősített, félgömbalakú háló, amellyel egy-egy galambot kiemel a cserényből. 389