Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)
da, röviden: Putri. Pásztorok, betyárok szívesen ivogattak benne. Érthető, hogy nótájukba is belekerült: Putriba lakik a Sári, De jó vóna vele hálni. Van még egy rongyos forintom, Azt is a Sárinak adom. A másik volt a Matyhídjai csárda, a Horgosra, Szabadkára, illetőleg Zentára vezető országút mentén. * Jelentős még az egykori szegedi és szabadkai határt elválasztó Kőrös-, Kőris-ere is, amelyen a XVIII. században malom is járt. A Tisza és Maros mellett föltétlenül meg kell emlékeznünk a vízelőtti Városban szétszórt tanka, csöpörke, kácsafészök néven emlegetett nádasokról, vízállásokról, amelyek még száraz nyarakon sem tűntek el teljesen. Az árvíz óta már sokat feltöltöttek, de még mindig akad belőlük a körtöltésen belől is. Szívesen telepedtek a közelükbe szűcsök, tímárok, kékfestők, akiknek olcsó áztatóvízre volt szükségük. A környékbeli szegénysorsú asszonyok libát, kacsát neveltek bennük, amelyeknek tolla is értékes volt. A városi vízállások után szólanunk kell még a szegedi határban nagy számmal található, szék tó néven emlegetett szikes tavak világáról is. Sajnos, az aprólékos néprajzi kutatással már alighanem elkéstünk, de a Fehértó, kisebb részben a Madarásztó 6 * népéleti tanulságairól még szólhatunk. A Város közelében északnyugatra, a feketeföld és homok határán terül el a rendesen 3000 hold kiterjedésű, vadvizes esztendőkben azonban 9000 holdat is elárasztó Fehértó, 55 hazánk egyik leggazdagabb madártelepe, amely Lakatos Károly és Beretzk Péter 56 úttörő madártani kutatásai, továbbá a „Vadvízország", Homoki Nagy István filmje, és Tildy Zoltán képeskönyve, nemkülönben a szegedi múzeum remekül rendezett Fehértó-kiállítása (1952—1962) révén beleépült az ország művelt köztudatába, és a szegedi táj egyik természeti nevezetességeként ismeretes. A Város gazdasági életében közelsége miatt mindig hasznos hivatása volt. Szikes partjain évszázadokon át virágzott a juhászat. Jelentős volt a széksósöprés, halászat, madarászat, nádvágás is. A csaták néven összefoglalt sás, káka kitűnő takarmány. A szél a sekély medrű vizet ugyancsak meg tudta hajtani. Másik szél pedig visszasöpörte. Tömörkény gyermekkorára visszaemlékezve írja, 57 valamikor „vihar idején olyan hullámokat hányt, hogy a halászladikok nem mertek ráereszkedni." A környékbeli tanyai gazdák, juhászok az ilyenkor visszamaradt apró hallal jószágot etettek. A húszas években ártézikutak fúrásával, északról a Tiszával összekötő gyevi csatorna kiépítésével, dél felé a Tiszába ömlő Maty-ér szabályozásával sikerült a 54 Papp K, A szegedi Madarász-tó. Búvár 1943, 254. 55 Irmédi Molnár L., A szegedi Fehértó. Szeged 1929. 56 Műveinek bibliográfiája Csongor Gy., Beretzk Péter munkássága, A Szegedi Egyetemi Könyvtár Kiadványai. 25. sz. Szeged 1954. 57 Tömörkény L, A kraszniki csata 151. 357
