Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

A szalma ősi rögtönzött fekvőhely, de régebben a gyékényágy is általános volt. Erről ráolvasóink is tanúskodnak: gyékényágy, kűpárna, Jézus-mondta szó. Ami a kőpárnát illeti, manapság is előfordul, hogy különösen rögtönzött fekvőhelyeken pásztoroknak, aratóknak kő- vagy fadarab szolgál févaj gyanánt. Maga az ágy eredetileg nem is bútort, hanem almot, fekvésre szánt szalmát, takarót jelentett. Jellemző, hogy a szegedi nép szóhasználata szerint is elsődleges jelentése 'ágynemű'. Hogy ez így van, mutatja az is, hogy a Boldogasszony ágyában csak szalmának szabad lennie, mert a toll felhasználása későbbi, másodlagos. Hagyományőrző családokban a haldoklót a deszkaágyról ma is gyékényre vagy szalmára teszik. Itt ősi hagyományok és emlékezések érvényesülnek. Az ágy sokszor még ma sem áll egyébből, mint hogy egyszerűen padra, padkára, esetleg üres jászolba, udvarba, szín alatt álló kocsira fekszik a fiatal férfinép. A fődágy már távolodik a ház földjétől. Emlékeznek rá, hogy a századfordulón földbe ásott csőszkunyhóban, régi rögtönzött tanyai hajlékban kiásott talajból fődpadka néven is emlegetett emelkedést hagytak meg fekvőhelyül. Sokszor betapasztották, be is meszelték. Gyékénnyel, pokróccal, esetleg deszkával borították be. Ültek, de subában feküdtek is rajta. Kálmány Lajos egyik Szőregen gyűjtött meséjében előfordul

78 a mohojágy, vagyis mohából, levelekből vetett ágy is. Ez régebben, különösen csőszöknél, pásztoroknál, kubikosoknál csakugyan elég általános volt. Kezdetlegesebb fekvőhely még a heverőágy néven is emlegetett prices, tanyaiasan prüccs, amelyet Csaplár Benedek a múlt század derekán még egészen archaikus alakzatként szemlélt és örökített meg: „lócaféle ágy, melynek lábai a földbe vervék. Különösen hajókon." Ilyenek tanyai istállókban ma is láthatók. „Van ott — írja

79 Tömörkény — ágy is : négy karó földbe verve, azokon megint néhány karó, emezeken kukoricaszár meg szalma. A tanyai ember legényfia leginkább ezen szokott hálni." A priccsnek Újkígyóson kosec a neve, ami nyilvánvalóan a szlovák szomszédoktól való átvétel. A rajtalevő selejtesebb, elhasználtabb ágyneműnek vacok a neve, de vacok volt a pár deszkából házilag összeeszkábált gyermek fekvőhely is, amely a kemence és a legközelebb eső ágy közé került.

80 Valamikor a városi parasztházak ereszete alatt volt, de tanyán még manapság is látható egy egyszerűbb ágy a konyhaajtó közelében. Ez rendesen a gazda fekvőhelye, aki a leghidegebb télidőt kivéve, ezzel is védelmezi a hajlékot: éjszaka is szétnéz az istállóbeli jószág körül, fölriad a kutyaugatásra. Subájába burkolózva pihen. Tömörkény szól

81 egy tanyai öregbéresről, aki „téli nagy hidegben bement aludni az istállóba, másként azonban kunt hált az udvaron a kopott subában az ereszét alatt. Ha esett az eső, a kocsi alá bújt, mert a födél alatt való levegőt semmiképpen sem kedvelte. Nem is jó az. Éjszakai alvásban nehéz lélekzetek támadnak a falak között. Mondják, hogy a boszorkány ül ilyenkor a mellekre." Máshol szintén személyes tapasztalat nyomán írja,

82 hogy egy tanyai gazda feje alatt szűrrel leterített fanyereg volt, maga pedig subával takaródzott. Bertrandon de la Brocquière így emlékezik meg (1433) a szegedi ember fekvőhelyéről: „az ágynemű itt igen kevés és tisztátalan. Bőrzsákokban lévő szalmán alszanak, s az ágyneműek ember hosszúságúak, amelyek úgy vannak széllel felfújva." 78 Kálmány III, 164. 79 Tömörkény I., Napos tájak 113. 80 így 1873-beli népnyelvi jegyzékében Ferenczi is. 81 Tömörkény I., Homokos világ 14. 82 Tömörkény I., Förgeteg János 7. 19* 291