Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

barokk elemek ötvöződéséből mégis megszületett az a forma, amely 1900 táján állott virágzásának és a tanyavilágra, továbbá a messze környék módosabb falusi építkezésére gyakorolt hatásának tetőpontján. Lechner Lajos típusterve

6 az árvíz után a városi parasztházaknak előírja a Tiszához viszonyított padozati magasságát, a tűzbiztonságra való tekintettel az építkezési anyagot, a helyiségek és ablakok tágas méreteit, a háznak a teleken a napsugárzásnak leginkább megfelelő elhelyezését. A megadott tervrajzok okosan alkalmazkodnak a szegedi polgáriasodó parasztház beosztásához, kemencés és szabadkéményes fűtőberendezéséhez, napsugaras oromdíszítéséhez. Ezek az árvíz után épült, főleg alsó- és felsővárosi parasztházak az utcaképbe fegyelmezett, de a színek és fák révén mégis derűs ritmust visznek bele, a közös mintakép, előírás ellenére is egyéni alkotásként hatnak. Homlokzatuknak építészeti stílusa, tagolása, de a famunkák is váltakozva tükrözik vissza a szegedi polgári biedermeier, klasszicizmus és modern eklektika, sőt szecesszió hatását. A nagy stílusok sajátos népi megfogalmazása most még töretlen formáló ihletről tanúskodik. Sajnos, a szegedi városképnek ezt az artisztikus, minden gondozásunkra érdemes paraszti elemét napjainkra valami kispolgári pallérmodernség már szinte teljesen tönkretette, csak torzók maradtak belőle. Az utokó évtizedekben az egysoros Szeged vidéki parasztház majdnem mindenütt kétsorossá vált, bár a régiből is akad még hírmondó. Az átalakulást először Cs. Sebestyén Károly figyeli meg

7 és írja le: „Szeged külső részén, ott, ahol a földmívelő lakosság házai sorakoznak, de leginkább a város szélén épülő és a városnak nem nagy díszére váló új telepeken, olyan házakat kezdenek építeni a parasztgazdák, de egyéb szegényebb emberek is, amelyek formájukra ugyan az általánosan elterjedt egysoros, három helyiségből álló háznak felelnek meg, de meg vannak toldva még egy második sorbeli, bár a többinél keskenyebb helyiséggel, s így ezek voltaképpen kétsoros lakóházak. Ez az új traktus a ház belső oldala előtt húzódik és szükség szerint leginkább három kisebb helyiségre van felosztva. A középső helyiség amolyan belépő vagy előszobaféle, ettől jobbra-balra pedig egy-egy kisebb szobácska vagy kamrácska van. Ez a felosztás azonban nem tipikus. Az új traktusnak a belső beosztása a legkülönfélébb, mindig az egyéni szükséglet szabja meg az egyes helyiségek számát és elrendezését. Ebben még nem alakult ki határozott és egységes típus." „Azért nem teljes értékű kétsoros ház ez — folytatja Cs. Sebestyén —, mert az új sorbeli helyiségeknek három befoglaló fala alacsonyabb a ház többi falánál, s ha az új sornak mennyezete van, akkor az mindig alacsonyabb a ház többi helyiségeinek mennyezeténél. A födele sem egységes szerkezetű. A födél tulajdonképpen a régi egysoros ház födele, amely a ház két régi fő falán nyugszik, az új helyiségek fölött pedig csak a régihez hozzátoldott félfödél van. Utólagos házbővítésnél ez egészen természetes, de ugyanúgy csinálják egészen újonnan épített házaknál is." Az érdemes szerző további fejtegetései is tanulságosak, bár a társadalomtörténeti hátteret nem hangsúlyozzák kellőképpen. A kétsoros ház kialakulásának fő oka nyilván az, hogy különösen bent a városban a parasztház miniatűr majorságból, mezőgazdasági üzemből mindinkább csak lakóházzá, otthonná kezd átalakulni. 6 Lechner L., A Szeged sz. kir. város újjáalakítására készített terv magyarázata. Szeged 1879. és Uő, Szeged újjáépítése. Budapest 1891. Vö. még Bálint S., Szeged városa 114—116,121—124. Varga L., Az országos közegészségügyi tanács tervezete az 1879-i árvízzel elpusztított Szeged újjáépítésére. Communicationes ex Bibliotheca Históriáé Medicae Hungarica. 24. Bp., 1962, 186. Ehhez még Fodor J., Szegedi „magyar ház". Természettudományi Közlöny 1882, továbbá SzH. 1882, 92. sz. 7 Cs. Sebestyén K., Új háztípus a magyar Alföldön. NNy. 1939, 121. 255