Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)
ÓSZENTIVÁN, idó'sebb népünk ajkán Szentiván, Szentivánsziget, Sziget, Szüget, hivatalos új nevén Tiszasziget, a Tisza és Maros egykori vízvidékébó'l kiemelkedő színmagyar falu Szó'regtől délre. Kiterjedése 4675 kat. hold, lakosainak száma Térvár nélkül 1325. Már a középkorban virágzik. Első említése: 1411. Zenth Iwan. Ez akkor a mostani Újszentiván helyén állott. Egy 1561-ből származó adat különbséget tesz Belsőszentiván és Külsőszentiván között, ami nyilván megfelelt a későbbi két falunak. Magyar lakossága csak a XVII. század viharaiban enyészik el. A puszta sorsa ezután egyezik Szőregével, részletesebben ott szólunk róla is. A XVIII. században szerbek telepednek itt le, akik azonban hamarosan áthúzódnak Újszentivánra. Ugyanis amikor a szőregi uradalom 1783-ban Szeged birtokába jut, a Város alsóvárosi és tápai dohány kertészeket telepít a faluba. A szoregi anyaegyház anyakönyveiből kijegyzett, 1820 tájáról származó névsoruk: Ábrahám, Berta, Bódi, Bódis, Bodó, Borka, Börcsök, Czibolya, Czirok, Csala, Csorba, Deák, Dékány, Dudás, Gera, Gesztesi, Gombos, Gyöngyi, Hamza, Hegyközi, Horváth, Huszár, Huszta Kardos, Kasza, Káli, Kiss, Kovács, Kökény, Lovászi, Lobozár, Magyar, Malmos, Mészáros, Miklós, Molnár, Ónozó, Ördög, Pálfi, Puskás, Rácz, Rúzsa, Samu, Simon, Szabó, Szélpál, Szóráth, Tömösvári, Terhös, Tézsla, Visnyei, Vörös, Zobány, Zsigmond. Sok a régies keresztnév: Illés, Bálint, Rafael, illetőleg Regina, Brigitta, Ösmér (Isméria). A hajdanában dohánykertész, később zsellérfalu férfinépe kubikmunkával kereste hosszú évtizedeken át a kenyerét. Banner János, aki három nyáron át Hódmezővásárhelyen velük ásatott, és esténként elbeszélgetett velük, „Világlátó ószentiváni magyarok" címen úttörő jellegű beszámolót írt 159 arról, hogy ezek a kubikosok, de a falu egyéb lakosai is, munkás életük során hol fordultak meg. Az általánosításokra is alkalmas vizsgálódásokból kiderül, hogy a falusi ember csupán munka vagy vendégeskedés okából hagyta el ebben az időben lakóhelyét. Messzi munkára, búcsúra csak csoportosan szeretett elmenni. Csak az utazott el hosszú időre, akinek megélhetése teljesen bizonytalan. Akik nagyobb földet bejártak, általában még név szerint sem ismerik azt a közelebbi helyet, ahol dolgoztak. 85 felnőtt ószentiváni férfi és 100 nő életében csak egy helyen fordult meg, 79 férfi és 58 nő pedig még sehol sem volt szülőfaluján, illetőleg közvetlen környékén túl. Banner eredményei azt mutatják, hogy a magyar falu népe még századunk első évtizedeiben is mennyire földhöz kötött volt : szegénységénél és az akkori iskoláztatás rovására írandó földrajzi közönyénél fogva, távolabbi munkahelyén, idénymunkáján sem nyílhatott meg előtte a világ, amely pedig a tudatos összehasonlítás révén önmagának elmaradottságára, látókörének hiányosságaira is hamarébb rádöbbenthette volna. Tiszasziget néphagyományaiból Kálmány Lajos szőregi káplán korában sok értékes mozaikot megörökített. Kár, hogy nem gyűjtött többet. Azóta Andrasfalvy Bertalan atlaszmunkája érdemel említést. Mi magunk is többször jártunk a faluban, de már nem sok eredménnyel : a hagyományőrző nemzedékek már a temetőben porladoznak. Amit ismerünk, az teljes egészében a szegedi nagytájat tükrözi. A falu közigazgatási joghatóságához tartozik Térvár és Vödrösháza. Térvárról külön is szólunk. Itt soroljuk föl a tiszaszigeti határ dűlőneveit is. BorCsan. II, 459; Juhász K., Hajdani monostorok. Megjelent: Szeged 1932. 205
