Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)
domb neve is. A mondai hagyomány szerint valamikor a juhászok ide várták heti kommenciójukat, amelyet a városi gazdák megbeszélés szerint itt adtak át nekik. 1854-ben a Város, részben a folyton növekvő mezőgazdasági konjunktúrának engedve, részben pedig a túlnépesedés szociális problémáinak leküzdésére 12 ezer hold járásföldet, legelőt kisbérletek formájában felparcelláz. Ide tartozott a mai Mórahalom és környéke is. Erről máshol bővebben is szólunk. Utalunk arra is, amit a szegedi puszták múlt századbeli tanyásodásáról mondottunk. 1894-ben itt létesült Szeged városának alsótanyai közigazgatási centruma Alsóközpont néven. Az íróasztal mellett készült elnevezést Tömörkény 152 jogosan rosszallja: „ennek a helynek hivatalos neve: külterületi közigazgatási központ, mivelhogy azért hivatal a hivatal, hogy bizonyos dolognak kitekerje a nyakát. Ide a legszebb és legmagyarosabb tájnevek világába beleerőszakolódott egy olyan szó, amely a népnyelvben nincs meg, és egyébként is mondvacsinált. A dombot például, amelynek a templomuk áll, Kinyérváró halom néven emlegették. Mindenesetre szép és régi név, de már eltűnt. Csak az öregek ismerik, helyét elfoglalta a központ". Az új községnek azonban bölcs mérlegeléssel az ősi Mórahalom lett a hivatalos neve. Hasonló hatósági balfogással történt a templom védőszentjének megválasztása is. A benépesedő Mórahalom lakossága a szegedi árvíz táján emelt az Őrangyalok tiszteletére kápolnát a mai templom helyén. Ezzel mintha nagy elhagyatottságát is ki akarta volna fejezni: kemény sorsában senki emberfiára sem számíthat. 1893-ban építette a Város a máig álló templomot, amelynek a millenium igézetében, de a szakrális néphagyomány figyelembevétele nélkül László király lett a patrónusa. Az alsóvárosi nép hosszú időkön át egyáltalán nem kereszteltetett László névre, nyilván úri névnek érezte, és a jóra, munkára való restség képzeteit fűzte hozzá. Helyi Szent László-hagyományaink a múltból is alig vannak. Minden más faluban a búcsúnap a legnagyobb közösségi ünnep, a mórahalmi nép ezt máig sem éli át, és inkább úrnapján ünnepel. A nép teljes egészében alsóvárosi sarjadék. A nagy- és dédszüloket még az alsóvárosi templomban keresztelték, eskették és az alsóvárosi temetőbe temették. Alsóvárosi szakrális néphagyományoknak messze földön híres alsótanyai összegezoje Engi TüdŐ Vince, akiről más összefüggésben részletesen is megemlékezünk. Híre, neve már mondáivá színesedett. Mórahalom Szatymazzal egyetemben az egykori szegedi határ legéletrevalóbb új tanyaközsége : kertészkedő és szőlőműves kistáj szíve. Minden lehetősége megvan rá, hogy mezővárossá fejlődjék. Végezetül itt következnek Mórahalom törzsökös alsóvárosi családnevei : Abrahám-Fúrús, Abrahám-Tandari, Abrahám-Türes, Babarczi, Bata, Batancs, Batki, Bálint, Bénák, Berta, Bezdán, Biczók, Bite, Borbás, Bozóki, Bózsó, Börcsök, Buborék, Bullás, Csányi, CsászárPútyi, Csikós, Csillag, Csóti, Csöke, Dobó, Dücső, Engi, Fehér, Felhő, Fodor, Födi, Futó, Fürtön, Gajdács, Gárgyán, Gergely-Farkas, Guczi-Rúzsa, Haska, Högyösi, Huszta, Illés-Bodó, Jakus, Jójárt, Kara, Katona, Kazi, Kiri, Kismarton, Kispál, Kispétör, Kocsis-Savanya, Kodé, Komócsin, Kónya, Kószó, Kothencz, Lovászi, Mása, Márki, Módra, Mózes, Nagygeczi, Nógrádi, Oltványi, Ótott-Kovács, Ördög, Palotás, Paplóggó, Pipicz, Rúzsa, Samu, Sebők-Fürtön, Sója, Süveg, Szabó-Batancs, SzabóBózsó, Szabó-Galiba, Szekeres, Szécsi, Szélpál, Toppantó, Tóth-Pözsi, Tóth-Szeles, Vásárhelyi, Vér, Vőneki, Ződi. 152 Tömörkény I., Gerendás szobákból 178. 202
