Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

Szentháromság-szoborcsoport is állott, amelyet Kárász Miklós fogadalomból emeltetett. Mindezekről még más vonatkozásokban is szó esik. Visszatérve Horgoshoz, Kárász Miklós 1770 táján nógrádi palóc jobbágyokból, továbbá jászokból alapította meg a falut, akik között egy-két szlovák család is akadt. Ezek azonban hamarosan elmagyarosodtak, eredetükre már másfél század óta csak nevük emlékeztet. A falu nyelve az állandó szegedi ö-ző besugárzások ellenére is őrzi a maga eredeti ё-ző jellegét, amelyet — miután a Szegeddel való közvetlen és állandó kapcsolatok megszűntek — most a hasonló hangzású bácskai magyar nyelvjárás is erősít. Mindenesetre Horgos a szegedi népiség állandó hatása alatt áll. Már a XVIII. század utolsó évtizedeiben a Kárászok szegedi dohánykertészeket telepítenek Szentpéterre, Horgosra, Budzsákra. Ezt a hatást 1918 előtt a szegedi tanyák népének szakadatlan bevándorlása, különösen az összeházasodás is előmozdította. Öreg falubeliek szerint Alsótanyáról származó asszonyaik szoktatták őket a kertészkedő földmívelésre (paprika, gyümölcs, szőlő), továbbá a munkaszeretetre, amely az urasági korszak alatt éppen nem volt kenyerük. Ennek a falu Jugoszláviához kerülése után lett fölmérhetetlen jelentősége, nevezetesen Horgos lett az új állam paprikakultúrájának európai jelentőségre emelkedett központja. 1918 előtt a Horgos vidéki paprikakultúra még nem volt nagyarányú, és kizárólag a termesztésre, a füzéreknek a szegedi piacon való értékesítésére szorítkozott.

89 Ekkoriban ugyanis már folyt némi paprikatermelés Horgoson, Martonoson, Magyarkanizsán, Csókán, Törökkanizsán, de jelentőssé, általánossá nem tudott válni. Bona Júlia kutatásai szerint 1900 táján Horgosra került röszkei felesek voltak az itteni paprikatermelés úttörői. A jugoszláviai, horgosi paprika szegedi forrásától és példaképétől a szoros határzár ellenére sem tudott elszakadni, mert a paprika néhány év alatt bekövetkező ipari feldolgozása, így a csipödés, hasítás, őrlés teljesen a szegedi hagyományok és eredmények alapján történt. A horgosi paprikamalmokban — az első már 1919-ben létesült — szegedi paprikamolnárokat szerződtetnek, akik azután ott bennszülött, jugoszláviai illetőségű molnárnemzedéket nevelnek föl. Horgosnak, mellette Királyhalom (Backi Vinogradi) tanyaközségnek, Hajdúszállás (Hajdukovo) falunak másik hatalmas népéleti teljesítménye elsőrangú szőlőkultúrája: bortermelése, pálinkafőzése. Ennek kibontakozása a múlt század kilencvenes éveivel kezdődik, amikor a Kárász-uraság értéktelennek tartott királyhalmi homokpusztáját Ormódi Béla szegedi bankár potom áron megvásárolta, és alsótanyai, kisebb számmal hozzájuk csatlakozó helybeli szegényparasztok között kedvező fizetési föltételek mellett parcellázta. Maga a legmodernebb szakmai tanulságok alapján Királyhalmán 200 holdnyi mintaszőlészetet teremtett, amelynek művelési technikáját az új birtokosok is követték. Erről a missziónak számító teljesítményről a szőlőművelésnél bővebben is szólunk. A parcellázással kapcsolatban meg kell még a Kárászok gyönyörű, Kamaráserdő néven ismert parkjáról is emlékeznünk, amely 1900 táján került eladásra Kelemen István ügyvéd és Reök Iván szegedi mérnök kezdeményezésére. Számos szegedi polgárcsaládnak volt itt nyaralója. Századunk első évtizedében Kamaráson élt Nyilasy Sándor, a híres szegedi festő. Szívesen tartózkodott itt meghitt baráti körben BartókBéla és Balázs Béla, a Holnap egyik szegedi költőtagja is: kései regénye, az Álmodó fiatalság költői látomásában ez a környezet is fölvillan. 88 Szigethy V., Kárász Miklós megszerzi a horgosi pusztát. Délm. 1941, 245. sz. 89 Bálint S., A szegedi paprika 122. 12 A Mária F. Múzeum Évik. 75. II. 777