Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

Fölsőpálos, az utóbbié pedig Alsó- és Fölsőcsólyos. Kiterjedése 1967-ben 11 313 kat. hold, lakosainak száma 2805. A hely Szegeddel való legkorábbi kapcsolatai a török hódoltság korából mutathatók ki. Mint hajdani, elnéptelenedett kun szálláson ősi jogon a Város legeltet. Megváltozik a helyzet a XVIII. században, amikor a kun pusztákért folytatott pörben a feudális hatalmasságokkal szemben a szegedi tanács alulmarad. Arinyit tudunk, hogy Jászkisér meghatalmazottjai, Sülly Márton és Tóth János 5 ezer rhénes forintért a pálosi pusztát Szeged városának „inhypothecálják", azaz elzálogosítják. Elhatározza a tanács azt is, hogy a Pálos és két Kömpöc pusztáért járó 550 forint árendát 1746 Szent György napig kifizeti a „Kisírieknek". További adataink nincsenek. A puszták későbbi történetéről sem sokat tudunk, de ez most még nem is tartozik ránk. Mindenesetre Jászkisér, Jászberény és Jászladány közös birtoka volt, amelyet a messze Jászságból alig lehetett eredményesen gyümölcsöztetni. A tagosítás után a jogosult úri birtokosok hamarosan túl is adnak rajta. Amikor a szegedi parasztrajok a múlt század utolsó negyedében itt megjelennek, még a legeltetés járta. Alsótanyán már alig lehetett örökföldet venni, itt meg még a határtalan, kevés birtokos kezében lévő puszta várta a maga munkásait. Az első, Mórahalomról ide induló raj — visszaemlékezés szerint — három sógor volt : Fodor Ferenc, továbbá az о két lánytestvérének ura, Szekeres Sándor és Kiss Ferenc. Házuk népével jöttek e kietlen homokpusztára, az idegennek érzett jászkun földre. Rokonaik elsiratták őket, annyira reménytelennek látták sorsukat. Nem telik el azonban néhány esztendő és máris mind többen követik példájukat. A kilátások kedveztek: 1 lánc, azaz 1200 négyszögöl szegedi örökföld árából itt törlesztésre 18—20 hold (holdanként 1600 négyszögöl) alsópálosi pusztát vásárolhattak. Hazulról hozott vesszővel hamarosan szőlőt telepítettek, fát ültetnek, hozzáfognak a paprika- és dohánytermesztéshez. Dohánypajtákat is építenek. A dohány művelését kukás néven emlegetett kommenciós majsai kertészekre hízzák azok, akik ebben a pionir korszakban még húzódoznak az állandó, téli-nyári tanyai élettől. Miután a szögediek pusztára jöttek, továbbá Csólyos és Kömpöc egyelőre még szinte egészében legelő volt, belevágtak a jól jövedelmező pusztai jószágtartásba is. Maguk már földmíveléssel foglalkoztak, de kapóra jött, hogy a szomszédos pusztákra kiadhatták juhaikat, marháikat, lovaikat, amelyeket a maguk mezőgazdasági munkájában nélkülözni tudtak. Birkáik híres juhászdinasztiák kezén voltak. Máig emlegetik a kisteleki Rozsnyaiak nevét, akik világembörei lévén díszes rajthúzliban jártak, és bőrduda, fapikula, vagyis furulya hangjára mulattak. A két szomszédos világ kezdeti különbségeire jellemző, hogy a csólyosi pásztorok ekkoriban még a dorozsmai és csólyosi határ közé ékelődött, és Szögedi sarok néven emlegetett szögedi földre mentek gyümölcsöt lopni, mert közelebb nem találtak. Az úttörő mórahalmi családok csólyosi, pálosi gyökérverése nyomán azonban mások is : elsősorban rokonaik, tanyaszomszédaik, továbbá Zákány, Csórva, Szatymaz, Balástya, elvétve Kistelek tájáról is követik példájukat. A közeli Majsa, Dorozsma, Félegyháza más törzsökű népe csak később, máig elenyésző százalékában osztozik e megszállásban. A mostani öregeknek e visszaemlékezéseit vitathatatlanul igazolják a majsai római katolikus plébánia mintaszerűen vezetett anyakönyvei : a lelki gondozása alatt álló Csólyos, illetőleg Pálos népe a szegedi tanyák világából, főleg az alsó részről, különösen a mórahalmi és csorvai kapitányságból rajzott ki. Ezek a családok névszerint a következők: Ábrahám, Bárkányi, Barna, Bitó, Bodor, Borbola, Bozóki, Börcsök, Budai, Csányi, Csikós, Csipak, Csókási, Csóti, Csukonyi, Csűri, Daka, Darázs, Dékány, Dobó, Dudás, Dücső, Erdélyi, Faragó, 157