Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)
Gábor, Rákóczi György és Thököly alatt rémítgették, könnyen megismétlődhetnének." Mindenki letelepedhetett ezen a néptelen földön, csak a magyar nem. Főleg a szerbek és németek részesültek különleges kiváltságokban és kezdeményekben. Szentkláray forrásértékű kutatásaiból tudjuk, hogy a német falukat az 1772. évi Impopulations Haupt Instruktion jól átgondolt szabályai szerint építették. 140 Ezek értelmében csak elegendőképpen emelkedett magaslaton, és mintegy 18—20 öl széles fo- és 6—8 öl széles mellékutcákkal volt szabad falut építeni. Egy egész háztelket 75—100 öl hosszúra és 12—15 öl szélesre hagytak. A házakat homlokzattal kifelé úgy építették, hogy a telek utcai oldalának egyik sarkában álljanak. Megfelelt ez a szépészeti és egyszersmind az arányossági szempontnak. A tűzveszély elhárítása céljából is hasznos volt, mert így minden lakóház 9 ölnyi távolságra esett a szomszédos házaktól. Istállókat, pajtákat nem volt szabad az udvaron keresztbe építeni, hanem folytatólagosan a lakóház hosszában. A falu közepére állították az iskolát, és egy tágas vendéglőt. Az iskola közfalak nélkül, nagy teremmel volt ellátva. Amíg a községi templom föl nem épült, istentiszteletet tartottak benne. A község ezen két főépülete, az iskola és a nagyvendéglő körül csoportosítottak 10—12 parasztházat. Ezeket régi német telepítvényesek kapták, akik tanáccsal látták el az újabb jövevényeket. Minden falu tervszerűleg középről kifelé épült, s az egymás után érkező gyarmatosok mindaddig nagyították, amíg a tervrajzban megszabott terjedelem és lélekszám el nem éretett. Emelte e német faluk szépségét az utcák és kertek dús befásítása is. Minden gazda köteles volt háza elejét és kertjét az éghajlatnak megfelelő gyümölcs- és egyéb könnyen tenyésző lombos fákkal sűrűn beültetni, és a fákat lelkiismeretes gonddal ápolni." „Nem is lát — írja 141 egy ismeretlen utazó — az ember Magyarországon olyan szép és rendesen épült falukat, mint a Bánátusban a német colonisták falui." Ezek a telepítési elvek célszerűnek bizonyulván, hatottak a későbbi bánáti magyar faluképekre is. A magyarság letelepedésére csak akkor kerül sor, amikor a Bánát katonai kormányzását Mária Terézia megszünteti (1779) és visszaállítja rajta a régi magyar közigazgatási rendszert: Torontál, Temes, Krassó-Szörény vármegyét. Ekkorra azonban a táj modern néprajzi képe főleg szerbek, románok, németek, továbbá bolgárok, franciák, szlovákok, csehek, horvátok, sőt spanyolok 142 betelepedésével kialakult, az északabbról ide áramló magyarság már csak kisebbségként kereshetett itt új életet. Jellemző, hogy Bácska magyarsága inkább Dunántúlról, illetőleg palóc vidékről és Jászságból jött. Szegediek a XVIII. század folyamán szórványosan telepedtek meg a Tisza mentén : Magyarkanizsán, Zentán, Adán, de főleg Óbecsén, továbbá Szabadkán, így a vízenjárók, éspedig hajósok, faragók, halászok, továbbá 140 Szentkláray J., Száz év Délmagyarország történetéből 438. A telepítésekhez még Vass P.. A gyarmatosító Szeged. Szeged 1879; Reizner /., Szeged és Délmagyarország. Szeged 1894; Szentkláray J., A csanádegyházmegyei plébániák története. Temesvár 1898; Uő., Schematismus cleri dioecesis Csanadiensis pro anno jubilari MDCCCC. Temesvárini, 1900; Csernovics D., A délmagyarországi kincstári birtokok és telepes közösségek múltja és jelene. Arad 1913; Bodor A. A délmagyarországi telepítések története és hatása a mai közállapotokra. Budapest 1914; Banner J., Szegedi telepítések Délmagyarországon. Földrajzi Közi. 1922; Legújabban Gyimesi S., A telepítvényes falvak „felszabadulása". In: Szabó L, A parasztság a kapitalizmus korában. 18^3—1914. Bp. 1965, 154—206. Számos utalás a mieinkre is. 141 Egy néhány hazai utazások leírása. Bécs 1796. 142 Baráti L., A becskereki spanyol telep. Tört. és Rég. Ért. Temesvár 1892. 134
