Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

mesteremberek. Hamarosan, egy-két emberöltő múlva azonban már beolvadnak a többség ö-zo magyar közösségébe. Mindez még alapos levéltári vizsgálatra vár. Ezzel szemben a Temesköz, vagyis Bánát magyar népe túlnyomóan a szegedi tájról rajzott ki, nagyjából 1779—1848 között. A bánáti föld ui. még mindig elég néptelen volt, a kamarai igazgatás nem tudott vele boldogulni, nem jövedelmezett. Ezen a helyzeten változtatni kellett. Ezért II. József mindjárt uralkodása legelején elrendelte a volt bánáti kamarabirtokok elárverezését. A kisebbek Temesvárott, a nagyobbak Bécsben kerültek eladásra. Az árverésen mindenki, még külföldi is résztvehetett, ha az örökös tartományok valamelyikében letelepedett. József a Bánátot archimedesi pontnak tekintette, mellyel kifordíthatja sarkaiból a magyar nemesség kizárólagos birtokjogát. A gazdag idegenek azonban nem tartották az itteni viszonyokat szilárdaknak, kezdetben a magyar nemesség sem vásárolt. így aztán inkább csak meggazdagodott örmény, szerb és görög kereskedők jelentkeztek vevőnek. Az árverés egészében nem volt helyes és célravezető, ezért az udvar később a törvényes adományozás útjára lépett. Ferenc király alatt, már 1792-ben kidolgozták a további eljárás körvonalait.

143 A bennünket itt közelről érintő bánáti tájra nézve úgy döntöttek, hogy lehetőleg minél több birtokot kell eladományozni. Megindultak a napóleoni háborúk: szüksége volt a kincstárnak pénzre, de a mezőgazdasági termelés fokozására is. Nem ránk tartozik a most következő telepítési folyamat történetének részletezése, a lényeges mozzanatokat már feltárták. Elég legyen itt annyi, hogy a temesi kerületben a magyar kamara 95 helységet és 3 prédiumot jelölt ki eladásra. Ezeken az évszázadok óta pihent földeken — ösztönözve a háborús konjunktúráktól is — magas színvonalú allodiális gazdálkodás indul meg, amelynek eszmei kialakításában többek között a szegedi Vedres István is eredményesen vett részt.

144 A jobbágyrendszer itt a nagy munkaerőhiány miatt sem állítható már vissza, így a mi idevándorolt szegedi dohánykertészeink sem jobbágyok, hanem szerződéses viszonyban állanak az urasággal. Láttuk azonban, hogy ami az első időkben kedvezőnek látszott, az a szabadságharc jobbágyfelszabadító vívmányai után itt is kegyetlenül megbosszulta magát : a törvényt nem vonatkoztatták rájuk. így aztán megmaradtak bérlői, sőt béresi állapotban. Sanyarú sorsukról Kálmány Lajos többször megemlékezik, és kiáll érettük. A következőkben kísérletet teszünk a temesközi magyarság, elsősorban a mi Szegedről kirajzott népünk néprajzi jellemzésére. Máig klasszikus forrásunk Kálmány Lajos gyűjtése, amelyhez voltaképpen csak a magunk rövid néhány napos megfigyeléseit (1965) adhatjuk hozzá. Kálmány volt az, aki — Szentkláray JenŐ történeti kutatásaitól is ihletve — először dokumentálta, tudatosította, és vitte bele a tudományos köztudatba, hogy a Temesköz magyar népe közvetlenül vagy közvetve, majdnem egészében Szegedről rajzott ki. Az ő kutatásaiban villant föl először a szegedi nagytájnak, mint sajátos etnikai egységnek követelménye, körvonalazott valósága. Mint a maga művéről mondja :

145 „tudtommal ez az első eset, hogy meghatározható magyar törzsökről más tájékra hajtott nép-ágat részletesen ismertetünk." Életművét és küzdelmeit méltatva, már Dégh Linda helyesen hangsúlyozza

146 azt 143 Nagy L, A magyar kamarai birtokok értékesítése a napóleoni háborúk idején. Budapest 1930. 144 Vedres /., Étschka kisded rajzolatja. Nemzeti Gazda 1815. 145 Kálmány II, V. 146 Kálmány Lajos Népköltészeti Hagyatéka 1,110. 135