A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-1. (Szeged, 1975)

Börcsök Vince: Adatok a pinceépítés, szőlőfeldolgozás és bortárolás hagyományaihoz Szeged környéki homokon

•à fináncok fölnézték. A szüretet a pénzügyőrségen jelenteni kellett. A bortermés fölvételére csak az újbor letisztulása után került sor. A finánc a felső dugón keresztül leeresztett mérőléc

30 segítségével megállapítja a hordóban levő bor mennyiségét. A söprőt leszámítják. A termés összébbszorításának igénye alakította ki a nyálkázás néven ismert eljárást. A must elszűrése után néhány nappal letisztul és a söprő a hordó aljára ülepedik le. A tiszta mustot gumicső segítségével lefejtik és új hordóba töltik. A söprő a törkölyre kerül, azt erősíti. A nyálkázott must forrására a hordóban úgyszintén rá kell hagyni kisebb helyet. Ilymódon a söprő helyére is must kerül, s nem kell érte adózni. Erre az ügyeskedésre a pénzügyőrök hamar rájöttek, ezért a nyálkázást a termés fölvételekor be kellett jelenteni. A szőlőtermelők egy része szerint a nyálkázás a bor minőségére jó hatással van. A kékkű és egyéb szennyező anyagok leülepszenek a hordó fenekére, ami két-három hét múltán eltávolítható. A nyálkázott must nehezebben indul forrásnak, mert feltételeit a söprő kivételével csaknem teljesen megszüntették. Pótlására fai élesztő néven ismert, vattára telepített élesztőgombákat használják. Külön fajta van a kadar és a kövidinka mustja részére. Először kisebb mennyiségű mustba teszik, és lassan hígítják föl. A családfő kedvezményes borfejadagja után kedvezményes adót, népies nevén kisadót kell fizetni. A termés többi elfogyasztott vagy eladott részéért a nagyadó

31 jár. A felvett termés fogyasztási adójának felét előre, közadók módjára kell fizetni. —A két világháború között literenként 4 filléres kisadóra és 9 filléres nagyadóra emlékeznek. A viszonylag magas fogyasztási adó miatt a bortermés egy részének eltitkolását célzó számos kísérletről tudunk. Egyik helyen szalmakazlat raktak rá, másutt a gyümölcsfa alatt vagy a betyárúton ásott gödörbe gurították a hordót és homokkal letakarták. A fináncok időközönként megjelentek, megállapították a fogyasztási adó mértékét és szorgalmazták az adó befizetését. Akik szőlőföld birtoklása nélkül, felvásárolt termést dolgoztak fel

32 vagy mustot vettek, minden áron igyekeztek megszerezni a kedvezményes fejadagot. A ház körül egy-két direkttermő tőkét ültettek és a rendelet betű szerinti értelmezése folytán „szőlőtermelőkké" váltak. Ha a szőlőterülethez viszonyítva nagyon kicsi volt a termés, a finánc kutatásba kezdett. Rajta állt a hordón és hangoskodott: „Meg kell annak lenni!" — miközben hosszú vaspálcával turkálta a földet. Hosszan tartó egyenlőtlen küzdelem volt ez, amely legtöbbször a hatóság győzelmével végződött. A szomszédok is visszaéltek a helyzettel: a szalmakazalból, szárkúpból, a szőlőskert homokja alól eltűnt bor után nem lehetett nyomozni. Szegedről a külterjesebb halasi földekre elvándorolt szőlőművesek szőlőt is telepítettek. A hatóságtól távol eső tanyaiak nem literenként adóztak, hanem kamraváltság címén a közadókhoz hasonlóan, hosszú éveken át nem változó általányt fizettek. A legutóbbi időben (1974) a helyi tanács hatáskörébe utalták az egész borfogyasztást és a probléma megnyugtatóan rendeződött. 30 Mühl N.. 1964. 36. 31 Az 1974-es esztendőben a családfő kedvezményes bortaksája 1501 volt, és minden családtagra (gyermekekre is) 801-t számítottak. A kisadó literenként 1,60 Ft, a nagyadó 5,— Ft volt. Napjainkban a családfő kedvezményes borfejadagja függetlenül a család létszámától 250 liter. E mennyiség után kell literenként 1,60 Ft-ot mint kisadót, a termés többi része után literenként 8,— Ft nagyadót fizetni. — Az adózáshoz vö. még Bálint S., 1957. 55. 32 Román y., 1964. 30. 12. Sárospatakon is szokás volt szőlőt vásárolni. Az adósságot borral is törleszthették. 14* 211