Szelesi Zoltán: A Móra Ferenc Múzeum Évkönvve, 1972/73-2. Szeged képzőművészete. (Szeged, 1975)

újjáépítés idején sem tud állandó jellegűen eltartani. Ezért hagyta el Szegedet hoszszabb-rövidebb itt tartózkodás után Tóth Molnár Ferenc és Kacziány Ödön, sőt már egészen fiatalon Tölgyessy Artúr és Zombory Lajos is. A művészek elvándorlása innen korszakokon át jellemzője volt képzőművészeti életünknek. A századforduló körül származott el a helyi születésű Pogány Vilmos (1882—1956), aki mint Willy Pogány New Yorkban híres díszlet- és jelmeztervező lett. Egy akvarelljei (1930) múzeumunk őrzi. Pogányt látogatta meg Londonban — a szintén városunkban diákoskodó — Herman Lipót (1884—1972). 1955-ben rendezett szegedi kiállítása alkalmával itteni emlékeit felelevenítette. Rajtuk kívül még az ide való Máté Ilonát (1887—1908), Hollósy egykori tehetséges növendékét említjük meg, ő Budapesten hunyt el fiatalon. Becsületes munkát végző rajztanár több is volt az iskolavárossá növő Szegeden, de ezek pedagógiai munkakörükön túl, egy-egy portré megfestésénél tovább alig jutottak. Csak a század legvégén, Nyilasy Sándor és Károlyi Lajos letelepedésével változott meg a helyzet. A tehetséges művészek közül elsőnek ők ketten vállalták, hogy külföldi és nagybányai tanulmányaik után a vidéki festők küzdelmes életét Szegeden éljék le. Velük indul meg helyi modern képzőművészetünk kialakulása. Nyilasy jelentőségét bizonyítja, hogy a magyar festészetet megújító nagybányai művészek alapító tagjainak sorában találjuk. Réti így nyilatkozik róla: „ ... festőileg inspirációt leginkább Ferenczy művészetétől kapott, már az első években és később is, amikor már a nagybányai csoport szétszóródott s Nyilasy Szegedre vonulva fejlesztette tovább művészetét úgy, amint ez egyéniségének és környezetének megfelelt.

110 Hollósy Simon finom, ezüstös tónusú, gyengéd lírájú művészete Károlyit ragadta meg, és ezért is találunk rokon vonásokat a nagy magyar művésznevelő és szegedi tanítványának alkotásaiban. Nyilasy és Károlyi voltak Endre Bélával együtt a délalföldi piktúra lírai vonalának az elindítói. Ettől kezdve formálódik Szeged festészete olyanná, melynek jellegzetességei mai ábrázolóművészetünkben is fellelhetők : a Szinnyei örökségét továbbfejlesztő nagybányai hagyományok s a poétikus hangvétel. Ez különbözteti meg Szegedet a viharsarki mesterek, Tornyai és Koszta drámai paraszttémáitól. Mindez nem jelenti azt, hogy Szeged és Vásárhely képzőművészete elszigetelődött volna egymástól. Ennek ellenkezőjéről győz meg bennünket Kiss Lajos „Vásárhelyi művészélet" с forrásértékű könyve. Tornyai már 1899-től részt vesz a szegedi kiállításokon. Sikerét, megbecsülését az itteni napilapok tárlatbeszámolói tükrözik. A Szegedi Képzőművészeti Egyesület — kisorsolásra — képet is vásárolt Tornyaitól. Ezidőben Nyilasy gyakran járt át Vásárhelyre, ahol az ottani Takarékpénztár megbízásából, helyi közéleti férfiakról portrékat fest, de kiállításokon is szerepel és olykor zsűritagként hívják meg. Rajta kívül még Kacziány Ödön nevével találkozunk. Nyilasy val együtt ő is részt vett az 1904-ben létrehozott első országos jellegű Vásárhelyi Tárlat rendezésében, melyre Kiss Lajos szerint „ ... különvonat hozta a szegedieket: 1840 látogatót."

111 E tények hűen dokumentálják azt az egészséges kapcsolatot, mely Szeged és Vásárhely művészei, illetve hivatalos szervei között kezdettől fogva megvolt. Igazolódik tehát, hogy bár a két város társadalmi rétegeződés tekintetében és festészeti vonatkozásában egymástól eltérő arculatúnak mondható, mégis mindkettő szerves részét képezi az Alföld tája és népe itteni polgári-paraszti valóságának, melyet a délalföldi festészet hol drámai, hol lírai módon fejez ki. 110 Réti I.: i. m. 238—239. 111 Kiss L.: i. m. 118. 84