Szelesi Zoltán: A Móra Ferenc Múzeum Évkönvve, 1972/73-2. Szeged képzőművészete. (Szeged, 1975)

mazású, majd 1773-ban Újvidékre költözött Blagovics Jánost is, akinek szintén vannak alkotásai a szegedi szerb templomban. Nemcsak e két festő működését, hanem a munkáikkal magukat itt képviseltető ötvösöket, mint Szaraka mestert is számon kell tartanunk, aki — Patakyné szerint — egy bizánci formajegyeket tükröző, láda alakú, aranyozott ezüst szentségtartót készített 1737-ben. A fentiek arra figyelmeztetnek, hogy elvégzendő feladatként vár ránk Szeged és a szomszédos jugoszláv területek (Vajdaság) egykori művészeti kapcsolatainak feltárása. Kétségtelen, hogy a XVIII. században főleg az egyházi művészet lendült fel. A római katolikus egyház már az ellenreformáció korától kezdve intenzív templomépítkezésekbe kezdett külföldi szakemberek foglalkoztatásával. A gazdag hatású barokk templombelsők képzőművészeti díszítését, főleg osztrák és olasz mesterekkel végeztették. A hazai építészeknek, szobrászoknak és festőknek csak másod-, harmadrendű munka jutott s ez is jobbára vidéken. Ezért a legtehetségesebbek külföldön próbáltak érvényesülni. Az egyházi művészet mellett létrejöttek világi jellegű alkotások is. A nemesség építőkedvétől hajtva, előkelő megjelenésű kastélyok és paloták emelkedtek. Ezek belső tervét nemcsak a barokk plasztikai dekorációk és művészi bútorok tették fényűzővé, hanem a főúri családok tagjairól festett, divatba jött portrék hosszú sora is. A XVIII. század végétől a helybeli módosabb polgárság is egyre fokozottabban tart igényt arcképfestőkre. A pénzes hajósgazdák és gazdag kereskedők, olykor az erre vetődött vándorfestőkkel, de jobbára a fővárosi művészekkel készíttettek magukról és hozzátartozóikról portrékat. Ebből az időből valók az irodalom akkori kiválóságának, Dugonics Andrásnak és fivérének, Szeged egykori polgármesterének, Dugonics Ádámnak arcképei, melyeket a budai Mertz Jánossal (18. sz.) festetett meg 1792-ben a Dugonics család. „Akármilyen célból vizsgáljuk is a XVIII. század utolsó évtizedeinek magyarországi viszonyait — írja Zádor Anna —, szembetűnik valaminő feszültség, valamiféle erőteljesebb változás csírája : a felvilágosodás, majd a francia forradalom eszméinek mind szélesebb területén terjedő hullámai hazánk határait is elérték és egyre nagyobb erővel ostromolták a nagyjában feudális viszonyok közepette élő országot."

28 Bécscsel való szembefordulás nemcsak politikailag és gazdasági vonatkozásban tapasztalható, de a művészet terén is a hazai önállósulás gondolata kezd megerősödni. Ide sorolható József nádor egyik legfontosabb ezirányú törekvése : valóra váltani Pest városrendezési terveit. Az 1808-ban megalakult ún. Pesti Szépítő Bizottság működése nemcsak a főváros gyors növekedésének korszakát nyitotta meg, — hatósugara a vidéki városokba is eljutott. Vedres és körének klasszicizmusa Míg Pestbudán Hild Jánost és más tehetséges építészeket bíztak meg elsőként városrendezési feladatokkal, Szegeden Vedres István (1765—1830) emelkedett ki a kortárs építészek közül. Vedres Pesten szerzett diplomát, s több évtizedes mérnöki szolgálatával Szeged fejlesztését nagyban elősegítette. Számos út, híd, gát és lakóház építését irányította. Terveket készített a Tisza-szabályozás és a Duna-Tisza-csatorna megvalósítására. A homokos környék fásítását is ő kezdte meg. Vedres tervei szerint (Schwörtz János kivitelezésében) épült, — a mait megelőző — copf stílusú szegedi tanácsháza (1805), a rókusi kórház (1829), valamint a klasszicizáló, egykori 28 Zádor Anna: A magyar reformkor művészete. Bp. 1961. 3. 23