Szelesi Zoltán: A Móra Ferenc Múzeum Évkönvve, 1972/73-2. Szeged képzőművészete. (Szeged, 1975)
Vásárhelyre. Vlasics szerint Szeged és Vásárhely között akkoriban nem volt versengés. Mégis Endre Béláék azt tartották, hogy a nagyvárosban élő szegedi művészeknek jó a sora; Nyilasyék pedig a cserépégető kemencék miatt gondolták, hogy szomszédaiké a jobb. Vlasics boltjában több művész képe talált gazdára. Vásárhelyről olykor Tornyai János élettársa, Kovács Mari is átlátogatott hozzá egy-két eladásra szánt Tornyai festménnyel. 1942 körül, a „Horthy-pengő" romlásának idején mint sok más kisember, ő is tönkrement. Keserűségében öngyilkos akart lenni és csak nehezen nyerte vissza az életben való hitét. A felszabadulás után eljárt a helyi Magyar—Szovjet Baráti Társaságba, amely a mostani Szegedi Képtár épületében működött. Az MSZT vezetősége képzőművészeti célokra termet adott Vlasicsnak, aki ott egy közel 100 tagú munkás festőiskolát indított be. Abban az időben ez volt az ország egyik legnagyobb Művészeti Szabadiskola-]^, és akkor a festészeten kívül bábjátékkal is foglalkoztak. Ebből, a jelenlegi Tábor-utcai Szegedi Képzőművész Kör lett, ahol Vlasics Károly mint festészeti-kör vezető régtől fogva, egészen haláláig fáradhatatlanul és eredményesen működött. 103 Sok fiatal, tehetséges festő nyert nála indítást. Elég ha csak Dér István, Zombori László és Zoltánfi István nevét említjük, akik ma már ismert kiállító művészek lettek. A legkülönbözőbb korú és más-más foglalkozású férfiak és nők százai sajátították el az ő irányítása alatt a képzőművészeti műveltség alapelemeit, s váltak a festészetet maguk is gyakorló műértőkké. Vlasics Károly 80-ik születési évfordulója alkalmával, 1962-ben, a Móra Ferenc Múzeum képtárában retrospektív kiállítást rendeztek, amelyen közel száz művét mutatták be. 104 A felsorakoztatott olajfestmények, temperák és ceruzarajzok („Varrónő" 1920, „Behordás" 1930, „Befagyott Tisza 1940, „Déli pihenő" 1950, „Önarckép" 1960) négy évtizedet fogtak össze művészetre-nevelői és pikturális eredményeiben egyaránt értékes munkásságából, melyre kormánykitüntetést kapott (1967). Régi barátja és képzőművészköri szobrásztársa, Tápai Antal szerint: „...nincs még egy piktor Szegeden, akinél emberi lényeg és külső forma annyira egyöntetű." 105 Világos tónusú figurális képeiből — hasonlóan, mint az egykor őt tanító Károlyi Lajos festményeiből — a higgadt, leszűrt életszemlélet és a lágy színekkel kifejezett líra tükröződik. Alkotásai évtizedeken át nem hiányoztak a helyi tárlatokról. Több mint fél évszázadon keresztül rendszeresen dolgozott. 106 Sommás előadású művein általában alföldi, Tisza-parti részleteket, finoman megfigyelt utcai, piaci és munkásjeleneteket rögzített. A Szeged képzőművészeti múltjának és felszabadulás utáni jelenének kialakításában egyaránt résztvevő Vlasics Károly festményei közül a városi tanács és a Móra Ferenc Múzeum több művet („Tisza partján", „Batyuzók", „Szénrakodás") őriz. 107 Vlasics kortársa, a szintén helyi művészek közé tartozó Szőke Győző (1899—1974) pályája különösebb változatosság nélkül — leszámítva a húszas évek elején tett ausztriai és dalmáciai tanulmányait — szinte teljesen szülővárosához, Szegedhez kötődik. A kanyargó Tisza partja és a környékbeli nép élete — több mint négy évtizede — kimeríthetetlen forrásként szolgál festészete számára. Működésének első állomását 103 (Simon István) S. I: Este a műteremben. Délm. 1960. febr. 2.; (Szelest Zoltán) Sz. Z.: A Szegedi Képzőművészkör jubiláris tárlata. Délm. 1960. áprl. 29. 104 Vlasics Károly festőművész gyűjteményes kiállítása. Katalógus. Szeged, 1962. Bev.: Tápai Antal. 105 Vlasics Károly festőművész gyűjteményes kiállítása. Katalógus. Szeged, 1962. Bev.: Tápai Antal. 106 Dér Endre: Vlasics Károly. Tiszatáj, 1968. áprl. 4. sz. 330—331. 107 Szelesi Zoltán: Vlasics Károly. Művészet, 1968. júl. 7. sz. 17. 197
