Szelesi Zoltán: A Móra Ferenc Múzeum Évkönvve, 1972/73-2. Szeged képzőművészete. (Szeged, 1975)
lista-impresszionista irányvonalát. Ehelyett egyfajta lírai-expresszionista, neoprimitív és prekubista formai törekvések kapnak helyet, melyek tartalmilag, ha áttételesen is, de hívebben kötődtek a kor társadalmivalóságához. Velük együtt kell megemlítenünk a köztéri szobraival már sokszor szóba került Tápay Antalt is, aki az itteni szegényparasztok, kubikusok küzdelmes életét egy-egy realista szobrával hatásosan tudta érzékeltetni. A mellettük futó „második vonal"-ba tartozó Tápay Lajos, Tóbiás György, Szőke Győző, Csizmazia Kálmán és Aino Hakulinen is a tegnapból a mába átívelő' időszak festői közé számítanak, akik szintén Szegeden éltek, illetve élik le életüket. Az említett művészek hosszú ívű pályája jócskán belenyúlt az 1945 utáni évtizedekbe. Sőt, mint Dorogi Imre, Erdélyi Mihály, Vinkler László és Tápai Antal; kiemelkedő tevékenységük révén mai helyi mestereink sorába emelkedtek. Ezért alkotásaikkal később foglalkozunk. Bővebben ezúttal a nemrégen elhunyt Vlasics Károlyról és kortársai közül Szőke Győzőről, Csizmazia Kálmánról és Aino Hakulinenről szólunk, akik a két korszakot átívelő művészi munkássággal rendelkeznek. Tisza-parti városunk egykori festő-doyenje, Vlasics Károly (1882—1969) Szeged utolsó félszázadi képzőművészetének nemcsak hiteles tanúja, de aktív tevékenységű részese is volt. Középiskoláit szülővárosában, Szegeden kezdte meg, majd Debrecenben folytatta és végül Nagyszebenben fejezte be. Festeni már diákkorában Károlyi Lajostól tanult. Érettségi után atyja mellett segédkezett, aki templomi felszereléseket készített. Közben folytatta Károlyinál a festés elsajátítását. Vlasics 1906ban önkéntesnek vonult be a szegedi 46-osokhoz. De voltaképpen egy percig sem katonáskodott, hanem parancsnokának családtagjait festette le. A „katonaművészt" fél évig tartó szolgálata után leszerelték. Utána mindjárt megnősült, majd egy évig Bécsben tartózkodott. Az 1910-es években Budapesten élt, itt kis műtárgy-üzlete volt. Jövedelmének jelentős részét külföldi utakra költötte. így került Szentpétervárra is, ahol közel egy évig lakott. Hazakerülését követően atyjánál dolgozott. Itthon alkalma nyílt megismerkedni a helyi haladó gondolkodású festőkkel, Szőri Józseffel és Tardos-Taussig Ármin grafikussal, és velük, valamint Juhász Gyulával Károlyi Lajos alsóvárosi lakásán jöttek össze. Találkozásaik során kulturális, irodalmi és művészeti kérdésekről beszélgettek, vitatkoztak, olykor pedig Károlyi hegedűjátékát hallgatták. így tartott ez 1914-ig, az első világháború kitöréséig. A háború befejeztével, a Tanácsköztársaság idején Vlasics az akkor létrejött helyi forradalmi művész-szakszervezet titkári teendőit látta el. Nevével a 19-es szegedi lapok hasábjain minden művészeti megmozduláskor találkozunk. 102 Ettől kezdve kapcsolódott bele tevőlegesen is, hosszú évtizedekre menően az itteni művészeti életbe. Felesége a város szívében levő Dugonics-téren kis virágüzletet nyitott, ő meg atyja nyomdokain haladva, ugyanitt temetkezési felszereléseket és néprajzi tárgyakat árusított. Boltjában gyakran megfordultak a szegedi és környékbeli festők : Nyilasy Sándor, Károlyi Lajos, Dinnyés Ferenc és Tornyai János is. Vlasicsnak az volt a legnagyobb öröme, amikor a hozzá eljárogató művészeket össze tudta hozni egy-egy általa rendezett közös kiállításon. A festők közül szorosabb kapcsolatban Nyilasyval, Papp Gáborral és Heller Ödönnel állott. Nyilasy képeit ő vitte fel Pestre a pénzes gyűjtőkhöz, akiknek egyúttal a környékből való magyaros tárgyakat is eladott. Az alföldi festők közül Endre Bélával is megismerkedett, s ebédekre átjárt hozzá 102 A Szellemi Munkások Szakszervezetének ülése. Délm. 1919. márc. 6.; A kultúra demokratizálódása Szegeden. Délm. 1919. márc. 7.; Kiállítás a Kultúrpalotában. Délm. 1919. áprl. 25.; Megalakult a Szegedi Képzőművészek Szakszervezete. Délm. 1919. áprl. 27.; Juhász Gyula: Szegedi művészek kiállítása a Kultúrpalotában. Délm. 1919. máj. 18.; A Tárlat. SzN 1919. máj. 25. 196
