A Móra Ferenc Múzum Évkönyve, 1972/73-1. (Szeged, 1974)

Szigeti György: Az apátfalvi nép táplálkozása. II.

vetkezeti öntözéses konyhakertészet, az ártéri szőlő- és gyümölcskultúra, valamint az állattartás rendkívül kedvező adottságai jelentik a változatosabb és korszerűbb táplálkozás alapját. Az utóbbi időben a boltban vásárolt ételek jelentősége is megnőtt. Főételnek mindenkor a húst tartották, ami a pátfolvaiak véleménye szerint a munkához szükséges erőt adta. Ez a laikus felfogás egyébként a mai napig tartja magát. Ha a Szeged melletti tápaiakról egyértelműen megállapítottuk, hogy kinyeré­sek, akkor a pátfolvaiakról elmondhatjuk, hogy húsosak, vagyis a kenyérrel és tészta­félékkel szemben (beleértve a süteményeket is) előnyben részesítik a húsételeket. Az 1930-as évek előtt a böjtös ételeket olajjal készítették és a hústól, zsírtól fő­ként az idősebb nemzedék böjti időszakban szigorúan tartózkodott. Dologidőben azonban (kapálás, aratás, cséplés, kukoricaszedés, szántás-vetés idején) nem hiányoz­hatott a hús és szalonna. Igaz, hogy olyanokról is lehetett hallani, akik fösvénységük miatt — aminek nem egy esetben a mindenáron gazdagodási törekvés volt az oka — a szájuktól vonták meg a jobb falatot, de általában inkább az élni nem tudó, húson spórolókat megszólták a józanabb pátfolvaiak. Az ilyen emberre mondták: ,,Olyan fösvény, hogy még a sz...t is megenné." Még a szegényebbek is, különösen ha a cselédnek (kanász, béres, szolgáló, napszámos) is silányabb ételt adtak. A fösvénység mellett a prédaságot, valamint az étellel kapcsolatos finyás (válo­gatós) természetet egyértelműen elítélték Apátfalván is. Adatközlők: Csikota András sz.: 1900 özv. Gera Jánosné, Bagi Julianna sz. : 1878 Gyenge Mátyás sz. : 1883 Gyenge Mátyásné, Bakai Hona sz. : 1900 özv. Farkas Andrásné, Gedos Krisztina sz. : 1896 Kardos (Nővé) Imre sz. : 1905 Marczika Máté sz. : 1882 özv. Mócsa Mihályné, Fejes D. Ilona sz. : 1889 özv. Sóki G. Mihályné, Varga Mária sz. : 1898 Szigeti Bálint sz.: 1902 Szigeti Györgyné, Langó Anna sz.: 1924 Szigeti József sz.: 1904 özv. Szigeti Mátyásné, Sóki Anna sz. : 1899 Szigeti Mihály sz.: 1911 Szigeti Mihályné, Restas Erzsébet sz. : 1914 özv. Török Péterné, Fehér Julianna sz. : 1903 Varga Cziri András sz. : 1894 özv. Varga Mátyásné, Langó Katalin sz.: 1873 IRODALOM Bálint S., Szegedi Szótár 1— II. Akadémiai Kiadó Bp., 1957. Bálint S., A szegedi nép. Gondolat Bp., 1968. 61—87. Bálint S., Tápé.JFalutörténet és népélet. Tápé, 1965. Kardos L., Az Őrség népi táplálkozása. Bp., 1943. Kiss L., Vásárhelyi hétköznapok. Magvető Bp., 1958. Morvay J., Táplálkozás. Orosháza néprajza. Orosháza, 1965. 400—427. Megjegyezni kívánjuk, hogy a gyűjtött anyag tematikus elrendezését kevés módosítással e munka alapján végeztük el. Morvay J., Népi táplálkozás. Útmutató füzetek a néprajzi adatgyűjtéshez VI; Magyar Nemzeti Múzeum — Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Bp., 1962. [Gyűjtésünk kérdőíveit ezen mű alapján állítottuk össze.] Tápé története és néprajza. Tápéi Községi Tanács 1971. Vajkai A., Szentgál. Akadémiai Kiadó, Bp., 1959. 127—171. 152

Next

/
Oldalképek
Tartalom