A Móra Ferenc Múzum Évkönyve, 1972/73-1. (Szeged, 1974)

Szigeti György: Az apátfalvi nép táplálkozása. II.

Az 1920-as években termelték is a dohányt. A kertekben saját szükségletre száz szál dohányra kaphatott valaki engedélyt. A dohánycsempészek leginkább Battonya környékéről hozták a finánc által nem látott ún. szűzdohányt. A csempészek jobbára a tanyavilágban árusították, mert a faluban kockázatosabb volt házról-házra járniuk. A dohányt száraz, szellős helyen, főként a kamrában tartották. A nyirkos dohány megpenészedett és ezáltal élvezhetetlen lett. Fiú az apja jelenlétében akkor gyújthatott rá, ha a kaszát férfi módra tudta megfogni és aratáskor az apja előtt tudott kaszálni. A dohány vágása többféle módon történt. A legegyszerűbben úgy, hogy egy deszkán késsel úgy vágták, mint az asszonyok a levesbe való tésztát. Volt gyárilag készített dohányvágó kés is, ami olyan volt, mint egy kicsinyített szecskavágó gép. Valamikor az idősebb férfiak leginkább cseréppipából, a módosabbak nagyobb tajtékpipából, a legények kisebb cserép-, illetve tajtékpipából szívták a dohányt. Pipaszárat főleg jáborfáhól (jávorfából), cigarettázáshoz a szipkát pedig meggyfából készítették. Gyürüce-fából nem szívesen csináltak pipaszárat, mert kemény volt és ezáltal rontotta a fogat. A tajtékpipa szárára szaruból készült csutora került. Pipát boltokban (minden vegyeskereskedésben) lehetett kapni, de sokan vásárokon a bosnyák vándorkereskedőktől vették, akik nem csak pipát, hanem borotvát és bicskát is árusítottak. A bagózás kevesek szenvedélye volt. Inkább csak a cigányok bagóztak. A cigaretta is az 1920-as években hódított teret. Cigarettapapírba kézzel sodorták. Akadtak, akik papírhüvelybe cigerettatőtővel töltöttek. Parasztok között a kész cigaretta csak a felszabadulás után kezdett teret hódítani. A szivarozás már nem volt általános, inkább ünnepnapokon szívták, de akkor is csak a tehetősebbek. AZ ÉTELEK TÁROLÁSA Télen az almát krumplisládában vagy a polcon szétrakva tárolták. A birsalmát a szobában a fogas polcára tették. A száraz paszúmak (babnak) a padláson kupujkában volt a helye. A kenyérgabonát (búza, árpa) hambárhan tartották, de akinek nem volt hambárja, az padlásra vitte. Az étkezésre szánt kölest is a padlásra öntötték ki rakásba. Jó időjárás (elegendő eső) esetén a másodvetésként vetett köles is jó termést hozott. Ezért mondták nem egyszer a bőség kifejezésére: ,,Fizet, mint а köles". Apátfalván köleshántolója Kerekes (Kutik) Józsefnak volt a Maros utcán, de sokan Tótkomlósra vitték a hántolni való kölest. A csöves kukorica szárítására legalkalmasabb volt a kotárka, vagy az ideiglenesen ácsolt góré. Akinek kevesebb csöves kukoricája volt, az a padláson tárolta, úgyszintén a morzsolt kukoricát is. Az utóbbi azonban csak szükségszerű volt, mert ha a padlásra gabonát vittek, akkor nagyon elszaporodtak az egerek. A lisztnek zsákban, módos helyen ládában volt a helye a kamrában. A zsákot ászokra tették, hogy az egerésző macska aláférjen a zsáknak. A zöldséget a kamrában homokba tették, hogy ne fonnyadjon. A tojásnak a hambárhan, búzában volt a legjobb helye, mert ott nem apadt meg. A tojást a hegyes végével lefelé kell a búzában elhelyezni. Száraztészta, tarhonya, kenyérélesztő, teának való hársfa tarisznyában fölakasztva szellős helyre került a kamrában. A szárított piros paprikát mozsárban megtörték és befőttes üvegbe tették. 150