A Móra Ferenc Múzum Évkönyve, 1972/73-1. (Szeged, 1974)

Szigeti György: Az apátfalvi nép táplálkozása. II.

A húsokat és szalonnát eló'bb megsózták, azután füstölték. Volt csak sózott szalonna is, de csak egy oldalt hagytak, hogy legyen mibó'l töpörtó't sütni, mert a füstölt szalonna nem volt jó töpörtőnek. Újabban füstölés és sózás helyett lesütik a húst. Két-három edénybe teszik zsírral leöntve, hogy ne egyszerre kelljen megkezdeni. Salátával különösen jó ez a lesütött és zsírba tett hús. Van aki a kóbászt is így tartósítja. Zöldbabot szoktak eltenni befőzéssel, de zöldborsót nem, mert az utóbbi rendszerint megpuhul, mivel nem ismerik tartósításának módját. Ahol nem volt pince, ott az ételt, hogy meg ne savanyodjon, garabolyba tették és leeresztették a kútba. A nagyobb mennyiségű krumplit, takarmányrépát, cukorrépát és piros céklát télire elvermelték. Fél méter gödröt ástak, amit szalmával kibéleltek, beletettek annyi krumplit vagy répát, amennyi a föld felszíne felett kupacba rakva belefért majd az egészet szalmával betakarták és ásóval földet raktak az egész kupacra. Szellőzőnek kukoricaszárat tettek középre. Módosabb helyeken az épületek alatt kisebb-nagyobb pincék is voltak. Nem egy helyen a hambár alatt volt a pince és nagyon jó szolgálatot tett télen a fagyás, nyáron a meleg ellen. A krumplit és káposztát is pincébe tették sok helyen, de a bornak nem tett jót, ha rothadó krumpli vagy káposzta volt a közelében, mert átvette annak a szagát. Már említettük, hogy gabonát csak az tárolt a padláson, akinek kotárkája, góréja, hambárja nem volt. A lisztet vagy a hambárban vagy a kamrában tárolták a jószágnak való abrakkal és darával együtt, azonkívül kisebb mennyiségű krumplit és zöldséget is tartottak a kamrában, hogy főzéskor állandóan kéznél legyen. A disznóhúst, szalonnát a kéményben szellős helyre fölakasztva is feltették, de abban a kéményben nem lehetett évközben fűteni. Az el nem fogyasztott, avasodó töpörtőből szappant főztek. Ha rossz tárolás következtében a zsír megavasodott, akkor édes tejjel újra forralták. Ilyenkor kenyérbelet, feldarabolt almát és nyers krumplit is tettek bele, mert ezek magukba vették az avas szagot. Az avas szalonnát megették, sőt sokan szerették is. Azt tartották, hogy a heptyikásoknak (tüdőbetegeknek) jó orvosság, mert erősíti a tüdejüket. A lekvár, ha mëgcsiccsent (megromlott), újra főzték. A hús füstölése sok helyen a szabad kéményben történt, de újabban már a legtöbb helyen építettek az udvarban ún. füstölőt. A füstölést a disznóvágásról szóló fejezetben részletesen említettük. ÖSSZEFOGLALÁS Az a körülmény, hogy Apátfalva határában a termőföld rendkívül jó, részben meghatározója a pátfolvaiak átlagon felüli táplálkozási lehetőségének, illetve igényének is. Nem hiába mondta Apátfalván az egyik orvos annak a betegének, aki lakodalom után gyomorrontással kereste fel : „A földetekben van a betegséged." A századforduló előtti hagyományos paraszti gazdálkodás idején is bőven termett Apátfalván kenyérgabona, de az állattartást, állatnevelést biztosító takarmánynövénynek és a kukoricának sem voltak szűkében. Még 70—80 évvel ezelőtt a juhtartásnak is jó lehetőségei adódtak a feltöretlen legelőkön. Később, főleg az első világháborút követő időben a korai krumpli és zöldség előbb kerti, később szántóföldi termesztése lett általánossá. Újabban a termelőszö151