A Móra Ferenc Múzum Évkönyve, 1972/73-1. (Szeged, 1974)

Szigeti György: Az apátfalvi nép táplálkozása. II.

halotti torban is a kenyér járta. Ez a szokás máig is megmaradt, csak kenyér helyett ma már sokszor kalácsot sütnek. A kenyér legáltalánosabb ízesítője a só és törött paprika. Gyerekeknek leginkább lekváros kenyeret adnak. Sok helyen még a boldogasszony szilvát is kifőzik, hogy több legyen a lekvár. ízesítették még kácsazsírral, disznózsírral és téföllel. Kenyeret szalonnával Apátfalván általában reggelire és vacsorára ettek. Munkába járva, de leginkább szántás-vetés időszakában ebédre is. Ilyenkor rendszerint vacsorára volt főtt étel. Szalonnához főleg zöldpaprikát, vöröshagymát és fokhagymát ettek, illetve esznek napjainkban is. Nyáridőben az uborkasqjáta és a savanya uborka is gyakori szalonnához. Télen savanyúsággal, legtöbbször savanyított paprikával, savanya káposztával, ecetes vöröshagymával eszik a szalonnát. Füstölt szalonna helyett a sózott szalonna fogyasztása már ízlés dolga volt. A füstölt mindenkor ízesebb volt és éppen ezért jobban is fogyott. A sózott viszont nem volt olyan gusztusos, de hamarabb is avasodott. Az avas szalonnát heptika (tüdőbaj) ellen foganatos orvosságnak tartották. A forró zsírban abált szalonna napjainkban is általános és még a füstölt szalonnánál is kívánatosabb. Voltak, akik szalonna hiányában hagymán és kenyéren ástak a makai gányóknak (hagymakertészeknek). „Ha nem lësz pálinka, föl a tarack, ha lëszpálinka, le a tarack'''' — mondogatták ásás előtt. Újabban csökkent a szalonna fogyasztásának mértéke. Ma már több lehetőség van az igényesebb és választékosabb táplálkozásra. Sokan a tsz-ben szalonna helyett valamiféle konzervet esznek tízóraira. Aki szalonnát eszik, az félrehúzódik, hogy ne is lássák. Akik nem szerették a nyers szalonnát — főként tavasszal és nyáron — kisütötték és töpörtőként fogyasztották. Tavasszal a saláta mellé is töpörtőt készítettek. Akik egyáltalán nem szerették, vagy gyöngébb gyomrúak voltak, s ezért nem ehettek szalonnát, azokat kákabélűeknek nevezték. Ők inkább töpörtőt, túrút, gömöjjét, vagy kevés kolbászt ettek. Nyáron sült szalonnát általában a munkásemberek — különösen a falverők, kűtörők — ettek. Aratók is, akiknek a feleségük kint dolgozott és nem tudott főtt ételt vinni. A földből kihúzott retket nem, de a sárgarépát már sokan megették. Azt tartották, hogy étel volt már az magában is. Hordós káposztát a legtöbb háznál savanyítottak. Böjtben olajjal, mint olajos káposztát, disznóvágás idején savanyúság helyett fogyasztották. A nyers tojást csak kevés felnőtt itta meg, de a béresek ellopták még a tyúk alól is, ha a gazdasszony fösvény volt és nem adott nekik elég ennivalót. Csak a tyúk tojását itták meg, az éhes gyerekek azonban a verébtojásra is ráfanyalodtak. Gyors ételnek számított különösen reggelire és vacsorára a bundáskenyér. Volt, aki a mezőre is vitte, de az már nem volt olyan jó, mert megmeredt. Úgy készítették, hogy 2—3 tojást sóval fölvertek (sárgáját a fehérjével), majd megmártották a tojásban mindkét oldalon és forró zsírban pillanatok alatt megsült. A rátotta (rántotta) készítéséhez már sok tojás kellett, éppen ezért nem tartozott az olcsó ételek közé. Sokszor készítették, ha kedves vendég érkezett és hirtelenében jobb ételt akartak neki adni. Ahol megvolt rá a lehetőség, növendék gyerekeknek is sűrűn sütötték, hogy jobban fejlődjenek. Sok helyen apróra vágott szalonna töpörtőjén sütötték ki és tavasszal zó'dhajmát, nyáron ződpaprikát is aprítottak bele, mások vékonyra el szeletelt kolbásszal készítették, vagy füstölt oldalasról lefejtett hússal, apróra vágott nyújjával sütötték. A cicvara rendszerint úgy készült, hogy a 140