A Móra Ferenc Múzum Évkönyve, 1972/73-1. (Szeged, 1974)

Varga József: Adatok a szegedi Fogadalmi templom építéstörténetéhez

belvárosi plébániatemplom telke és környéke legalkalmasabb, mivel ,,ezen a mostani belvárosi templom helyét képező területhez fűződik tulajdonképpen a lakosság kegyelete... ha a város más pontján új templom építtetnék, mindenesetre előállna annak szüksége, hogy ehhez nagyobb költséggel egy plébános állomás állíttassék fel, ami a területek másképpeni beosztását is vonná maga után." A tanács tehát az 1882-ben megalakult „Fogadalmi Templom Bizottság"-gal együtt egyértelműen az állami érdekek alapján határoz és eszerint indokolja döntését. Nem szándékozik a templom felépítéséhez kapcsolódóan újabb előnyöket biztosítani az egyháznak. A közgyűlési határozat következő évi jogerőre emelkedésével „minden" akadály elhárult az építkezés megkezdése elől, „csupán" az anyagi fedezet hiányzott a fogadalom valóraváltásához. Ami nem is csoda néhány évvel a katasztrófa után, amikor az életfeltételek újraszervezésének parancsoló szüksége miatt nyilván nem sok jut még a kegyes adakokozásra. A város megszavazta, évenként letétbe helyezendő összeg is inkább jelképes, mintsem reális fedezete a belátható időn belüi elkezdhető építkezésnek. Az első jelentős összeg Bonnaz Sándor csanádi püspök adománya, aki 1888-ban végrendeletileg 200 000 koronát hagyományoz a lassan gyűlő fogadalmi templomalapra. Ezután csak a századvégén újraéledő építési kedv tűzi ismét napirendre az évtizede szunnyadó problémát, hogy ettől kezdve a megvalósításig le sem kerüljön onnan. Ekkor azonban a felépítés mielőbbi megkezdésének óhaját már egy új probléma is hátráltatja, és ez a templom felépítési helyének kérdése. A közgyűlés helykijelölő határozata a rombolva építő periódusra esik. A rekonstrukciós láz csöndesedése után azonban, műemlékektől megfogyatkozottan sokan úgy érzik, hogy az egységes városképért túl nagy ár volt a középkori vár és egyéb műemlékek lebontása. Nem nehéz hát megszervezni az egyháznak — amelyet a kétségkívül tiszteletreméltó műemléki gondoskodás mellett nyilván az újabb plébánia felállításának lehetősége is ösztönzött — egy széleskörű akciót a halálra ítélt Dömötör templom megmentése érdekében. Szervezők járják a Belvárost, és több mint ezer aláírást gyűjtetenek, amely szerint az új templomot a Dugonics téren kell felépíteni. A javaslat a tanácsülésen is többséget kap, az ellentábor képviselői azonban elérik a belügyminiszternél, hogy a határozatot — fedezet megjelölésének hiánya miatt — megsemmisítse. Egy, a fogadalomhoz méltó templom felépítése a századforduló keresztényeinek adományaiból nyilvánvalóan megoldhatatlan, az államhatalmi funkcióban levő adminisztráció ugyanakkor nem mutat hajlandóságot a városi közvagyonnak, mint fedezeti forrásnak megnyitására, ha ez az egyház újabb térnyerését eredményezi. A fenti — határozat-fellebbezés — „játék" így még jónéhányszor megismétlődik, mígnem 1907-ben az egyház és a műemlékvédelem hívei kényszerülnek engedményre, lemondván a Dömötör templom fenntartásáról és újabb plébánia szervezéséről. Addig azonban sok minden történt. A Dömötör templom fenntartása mellett kardoskodók nagy eredménye volb hogy 1902-ben a vallás- és közoktatásügyi miniszter az épületet műemlékké nyilvánította: „A szegedi belvárosi rk. plébániatemplom falai részben még a középkorból valók; külső támpillérei ma is megvannak, s ez az épület a török hódoltság idejét is átvészelvén 1725—1749. években az akkor divatos barokk stílusban alakíttatott át. A tágas egyhajós templom boltozatai merészek, térhatása és építészeti belső kiképzése kiváló mester kezeire vall. Ezenfelül belső felszerelése, fő és mellékoltárai a barokk ízlés díszesebb alkotásai és művészeti beccsel bírnak. Az ép és erős épület belül teljesen jó karban van, csupán külseje van elhanyagolva, annak rendbehozatala sürgősen eszközlendőT — hangzik a miniszteri indoklás. H