A Móra Ferenc Múzum Évkönyve, 1972/73-1. (Szeged, 1974)

Juhász Antal: Átokháza. Egy tanyasor települése és közösségi élete

A csutri kedves emléke a visszaemlékező átokháziaknak. A legényélet, nagylánykodás leggyakoribb társas összejövetele volt. Ritkán ismerkedési alkalom, — hiszen a fiatalok inkább munka közben vagy gűgyü közvetítésével ismerkedtek össze —, jobbára az egymást ismerő, szomszédságban, jóbarátságban élő tanyák fiataljainak közös szórakozása. A tanyai fiatalság ezáltal elégítette ki társasélet iránti igényeit: ,,Úgy örültünk, hogy gyütt a vasárnap, möntünk a csutribálba." (Sz. A.) Kocsmai, „váltott" bálra ritkán jártak, mert a kocsmák igen messze voltak. Nagynéha Alsóközpontra látogattak el. Az esztendő egyik jeles közösségi alkalma volt Alsóközponton a Szent István napi aratóünnepség, melyre az átokháziak is eljártak. „Gyalog möntünk az aratási ünnepélyre. Korán el köllött indúni. Kézbe' vittük a cipőt, a legényök a csizsmát, hogy ne lögyön csajhos..." (N. G.-né) Az 1930-as évek vége felé már kerékpáron is közlekedtek, de kezdetben csak a tehetősebb gazdaifjak. Az Öttömöshöz közelebb lakó felsőátokháziak az első világháború után az ottani kocsmákat látogatták. Ismétlődő táncalkalmat nyújtottak még az ún. misebálak, melyekről alább szólok. Csutrikon, váltott bálakon nem ritkán verekedés, bicskázás is történt. Az italos legények lány miatt mentek ölre vagy azért, mert „mind első legény akart lönni". Ha nem esett súlyos sérülés, a hatóságok sokszor meg sem tudták a verekedést, ellenkező esetben nyomozáshoz fogtak. A tanyai nép nem adta föl a tettest még bosszúból sem. íratlan szokásjog ez, mely szinte napjainkig töretlenül érvényesül. Az átokházi legények egyébként cseppet sem voltak virtusosabbak, mint más tanyák, faluk parasztfiataljai: az olykor tragikus végű csetepaték hozzátartoztak a legények hagyományos összejöveteleihez. A fiatalok társasélete után az élet nagy fordulóihoz, a családi és vallásos élet alkalmaihoz fűződő közösségi akciókat tekintem át. A gyermek megkeresztelése után Átokházán nem szokásos a szülők, testvérek, keresztszülők megvendégelése, még a keresztelői lakoma szegedi földön széltében emlegetett csök megnevezését is alig ismerik.

21 E szegedi szokáshagyomány hiánya talán avval magyarázható, hogy régebben a nagy távolság miatt (Szabadkán majd 1895 óta Alsóközponton kereszteltek) nem hívtak össze vendégséget. A fiatalok összekerülését a szülők belegyezésével tevékenykedő gűgyüasszonyok — más néven küvetasszonyok — egyengették. A gügyű a legénnyel fölkereste a lányosházat, s ha a lány szülei a legénnyel elégedettek voltak, a lánynak nem igen lehetett ellenvetése. A szülők tájékozódtak a legény családjáról — mennyi földjük van, hányadik gyerek a családban —, természetéről : kártyás-e, iszákos-e, veszekedős-e? Az első fiúgyermek nem volt kedves, inkább az utolsót kedvelték, mert ő maradt otthon a szülőkkel, ő kész gazdaságot kapott. Ha nem volt kifogás a legény ellen, a lány hamarosan kendőt — a század elején még selyem fejkendőt, később zsebkendőt — adott a legénynek és megállapodtak a gyűrűzés időpontjában. A gyűrüzés vagy jegyváltás a lakodalmat megelőző első, szűk családi összejövetel. Rendszerint vasárnap tartották. A legény szüleivel, egy-két testvérével kocsin ment a lányosházhoz. Szokás volt, hogy egy bogrács birkapaprikást vittek magukkal, amit az ott főtt ebéd mellett tálaltak föl és szorgosan kínáltak a háziaknak. A vőlegény a századfordulón még jegypénzt és gyűrűt adott a mennyasszonynak, ő pedig ezt selyem jegykendővel viszonozta. Az első világháború óta gyűrű és vőlegénying a jegyajándék. A lakodalom előtt a rokon asszonyok, jószomszédok tésztagyúráson, kalácssütésen, a férfiak favágáson, sátorveréskor találkoztak. Mindegyik elsősorban közös 21 A csök keresztelői ebéd jelentését a tanyasoron egy asszonytól hallottam, aki Kirányhalmon született és nevelkedett. (F. L.-né 69 éves). 98