A Móra Ferenc Múzum Évkönyve, 1972/73-1. (Szeged, 1974)

Juhász Antal: Átokháza. Egy tanyasor települése és közösségi élete

bálákat — mondja a 83 éves N. G.-né. — Oskolasok vótunk, kilenc-tíz évesök. Jobban kislányok vótunk együtt. Egy szögényasszony házánál tartottak a bálát, adtak neki pézt petróra mög tamburást fogadtak." Gyerekbálra csak a legidősebbek emlékeznek, s ebben szerepe lehet annak, hogy idő múltán a tanítók tiltották az elemi iskolás gyermekek táncos összejövetelét. Gazdagabb emlékanyaga van a csutrinak, ami az egykori szegedi tanyákon a hatóságok tudta nélkül tartott házibálnak, „dugott bál"-nak a neve. Felsőátokházához Öttömös gyalogszerrel egy óra járásra, Alsóközpont — Szeged-Alsótanya közigazgatási és kultikus központja — távolabb, kb. három óra járásra fekszik. Ekkora utat a tanyai fiatalok csak ritkán, nagy ünnepeken tettek meg, akkor is inkább lovaskocsin, a tehetősebb legények lóháton. Társas összejöveteleiket inkább a maguk körében szervezték. A legények megállapodtak egymás között és megkértek egy szegényebb idős házaspárt vagy magányos asszonyt : engedné meg, hogy a házában csutrit tartsanak. Jobbára szegény családok adták át a házukat csutrira, akik rászorultak az ebből származó csekély pénzjuttatásra, — vagy olyanok, akiknek tetszett, ha a fiatalok náluk mulatnak. Gazdahelyen, jól berendezett, takaros tanyában nem engedtek csutrit tartani. A legények összeadták a pénzt borra, petróleumra és zenész fogadására. A házigazdának fizetett juttatást lámpapénznek, olykor mészpénznek nevezik. A múlt század végén és az 1900-as években még gyakran bőrdudást fogadtak, az 1910-es évektől viszont tamburás — olykor cimbalmos — a csutrik zenésze. A legények 17—18 éves koruktól jártak rendszeresen csutriba. Elterjedt szokás, hogy aki aratáskor, sarnyúvágáskor először maga kaszál, azt veszik legényszámba. Aki hamarabb kaszált, hamarabb kezdhette a legényéletet. A lányok 15—16 éves koruktól járhattak el, de 14 éves lányokat is elengedtek nénjükkel, — ha hívták őket. Csutriba ugyanis csak azok a lányok mehettek, akiket valamelyik legény meghívott. Lányok és legények külön-külön mentek a mulatságba, mely rendszerint vasárnap kora délután, 3—-4 óra tájba kezdődött. Olykor húsz-harmincan is összejöttek. A századfordulón a legények úgy hívták táncba a lányokat, hogy intettek nekik, az 1910-es években pedig névről szólították őket. Úgy mondják, kétlépésöset táncoltak: lassút és frissest, vagyis lassú és friss ritmusú csárdást. Táncok közötti szünetben a lányok lánypajtásaik közt, a legények cimboráikká] beszélgettek, énekeltek. Azokat a dalokat énekelték, amelyeket otthon és családi összejöveteleken az idősebbektől hallottak, de kb. az első világháború óta kedvelik a népies műdalokat is. Lámpagyútat előtt a lányok bandában, összefogózva hazaindultak, a legények mulatozása pedig folytatódott, ameddig kedvük tartotta. Télen és ősszel a csutrit tanyaházakban tartották, ám nyári vasárnapokon kinn a szabadban, rendszerint egy közeli erdőszélen volt a tánchely. „Összemöntünk az erdősarkon áfák hűvösében, ott táncótunk." (N. G.-né) Ahogy a visszaemlékezések alapján rekonstruálni lehet, a szabadban tartott nyári csutribálak különösen kedves alkalmai voltak a tanyai társaséletnek. Az 1930-as években a 30—40-es évek fordulóján felnövő átokháziak még csutriban lánykodtak, legénykedtek. A 40-es években azonban már nehezen akadt, aki a házát csutrira kiadta volna. Ez arra mutat, hogy nem érte meg a szegényembernek sem, hogy házát némi pénzbérért egy-egy alkalomra kiadja. Igaz ugyan, hogy egyre szigorúbb volt a hatóságok ellenőrzése : aki bormérési engedély nélkül tanyájában mulatságot engedett tartani, azt megbüntették.

20 Ezért legutóbb csak nyáridőben tudtak csutrit rendezni. 20 Felső-Átokházán egy időben az öttömösi korcsmáros is ellenőrizte, hol tartanak csutribálat. Amikor ugyanis valamely tanyán csutrit rendeztek, a legények nem mentek a kocsmai bálba... 7 A Móra F. Múzeum Évk. I. 97