A Móra Ferenc Múzum Évkönyve, 1972/73-1. (Szeged, 1974)

Juhász Antal: Átokháza. Egy tanyasor települése és közösségi élete

Kiss Lajos szerint móva szavunk a kaláka jelentésű szerb móba átvétele.

18 Véleményét valószínűsíti, hogy a kifejezés Szeged környékéről, Észak-Bácskából — többek közt Zentárói — adatolható, ahol érvényesülhetett szerb műveltségi, nyelvi hatás. Figyelmet érdemel a Vuk Karadzic szótárából vett alábbi idézet: „...nyári ünnepnapokon nagygazdákhoz járnak móvába, többnyire aratni, olykor kaszálni, kukoricát kapálni, szénát gyűjteni, szilvát szedni, néha pedig fonni szoktak. Móvába leginkább fiatal legények, leányok és menyecskék járnak, akik erre az alkalomra kiöltözködnek... A házigazdának úgy kell jól tartania a móvásokat, mintha csak a háziszent ünnepe volna. (Ezért is hívnak móvásokat csupán a nagygazdák; a szegényeknek nincs miből vendégeskedniük)."

19 Utóbbiakkal egybehangzik F. L. 14 holdas átokházi gazda közlése : mikor megkérdeztem, nála voltak-e móvába dolgozni, így felelt: ,,Nem vótam én olyan nagy gazda, elvégeztem magam. Magam arattam, feleségöm szőtte a markot." (az 1930-as években). Az eddigiektől eltérő társasmunkákat hívtak életre a lakodalmi előkészületek. Lagzi előtt egy héttel volt a tésztagyúrás, amire a szülők testvérhúgait, nénjeit — esetleg sógorasszonyait — és a szomszédasszonyokat hívták el. A kalácsot a lakodalom előtti napon sütötték. Tehetős gazdacsaládhoz szép számmal ajánlkoztak a rokonés szomszédasszonyok: ,,Köll-é a segítség? Ha köll, gyüvünkl" Nem utasították vissza őket. Ahol nagy lakodalmat tartottak, minden asszony talált dolgot. A rokon és szomszéd férfiak a lagzi előtti héten tűzrevalót vágtak, majd sátrat készíteni, télen havat lapátolni segítettek. Ezek a társasmunkák egyben a hagyományátadás jó alkalmai voltak: a fiatalok ilyenkor ismerhették meg a szokásokat, ugyanakkor belenevelődtek azokba a munkákba, melyeket később maguk végeztek, illetve irányítottak. Alkalmi jellegű közmunkára verődtek össze a férfiak a belvizek levezetése érdekében. Csapadékos esztendőkben a belvíz —fakadó víz, föld árja — Átokházán sok kárt okozott, mivel északnyugat felől, a térszint esése folytán a tanyasor felé folytak le a környék belvizei. A tanyaiak összefogtak árkot ásni, hogy a vizet délkeletre, a Szeged—szabadkai határon folyó Körösérbe vezessék. A vidék rendszeres csatornázása csak a felszabadulás után indult meg. A közlegelő tisztítása nem közakarattal szervezett akcióban történt, hanem a város által fizetett munkával, amire az öreggazda fogadott sokgyermekes szegényembereket. Májusban, június elején végezték: tüsköt irtottak, a vízállásos laposokba földet kubikoltak. Az útépítésről, -javításról is Szeged városa gondoskodott. A dűlő hosszán valamikor székelt vagyis székföldőd meghordott út vezetett, ami azonban az utóbbi évtizedekben eléggé elhomokosodott. A tanyasorról a bajai útra 1945-ben külön szikéit utat készítettek, hogy rövidítsék a Szegedre tartó kocsiutat. Ezt a munkát is a város fizette. Társas összejövetelek Gyakran iskolás korú (6—12 éves) gyemekekre bízták a jószágok — fejős tehén, disznók, birkák, libák — legeltetését, s ők eközben összeverődtek a járásszélen játszani. A hagyományos tanyai gyermekjátékokra most nem kerítek sort, — bemutatásuk külön dolgozatba kívánkozik —, ide tartozik viszont az átokházi gyemekeknek egy táncos összejövetele, az ún. gyerökbál. ,,Mikó kislány vótam, csinátak gyerök18 Kiss L., Móva. Nyelvtudományi Közlemények 1959. 106. 19 Idézi Kiss L. előbbi helyen. 96