A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1971. 1. (Szeged, 1971)
László Gyula: Magyarok és szlávok
tekintve a melléklet nélküli sírokat) semmi nyomát nem találjuk a keresztény temetkezésnek. Forduljunk most ismét a késő-avar térítés korához. Láttuk, — Zagiba Ferenc kimutatta—, hogy ír példára a térítési nyelv a „lingua quarta" volt, azaz a szlávok esetében a szláv, s fel kell tennünk: az onogurok esetében az onugor, vagyis a magyar nyelv. Ennek halvány bizonyítéka lenne az európai nyelvekben használt nevünk, az Ungar, hungarus stb. Ennek kifejlődéséről Németh Gyula a következőképpen ír: A török onogur „tíz nyíl", „tíz törzs" névből— mivel a törökben а о hang rendesen csak az első szótagban van — *onugur s ebből megint *orçgur alak keletkezett. Ez az *ongur alak az ős-szlávban ogr-rá fejlődött (a második szótagbeli u kiesésére vö. a török abar ,,avar" szláv obr-j. E szláv alakból fejlődött a görög Ovyygoi a latin Ungri s a többi európai alak; a németben szabályosan ungar alakot nyert a szó, francia területen pedig szókezdő h-t kapott (hungarus, hongrois). Természetesen a jelzett ősszláv alakból fejlődtek az egyes szláv alakok (kivéve az orosz venger-1, mely az oroszban lengyel jövevényszó; az oroszban a szó alakra ugr-j. Az onogurok pedig legkorábban a IV., de inkább a VI. században tűnnek fel Európában, a szláv népek között. Két onogur nép kerül nyugatra, a bolgár-török és az avar-magyar-onogur nép. Mármost teljesen valószínűtlen, hogy ez a népnév (nép nélkül!) a keleti szlávoktól terjedt volna el Európában, úgy, hogy a IX. század közepén (,,Uengeriorum marcha" 41 ) már Közép-Európában is ismerték. Sokkal nagyobb a lehetősége annak, hogy ez a név az onogurokkal itt Közép-Európában valóban érintkező szláv népek révén terjedt el Nyugaton. Hiszen ezeket a középeurópai szlávokat Constantinos Porphyrogennetos is mindig együtt emlegeti az avarokkal s még korábbról tudjuk, hogy Bizánc ellen felvonuló avar seregekben jelentős szláv csapategységek is harcoltak. De még a Conversio is együtt emlegeti a két népet: „...populus qui remansit de Hunis et Sclavis in illis partibus..." De általában a IX. században annyi adat vall az avar-szláv kapcsolatokra, hogy ebben a korban bőséggel nyílhatott alkalom korai szláv kölcsönszavaink átvételére, sőt szinte úgy fogalmazhatnám, hogy: csak ebben a korban nyílt bőséges alkalom a szláv keresztény szókincs átvételére. A kapcsolatokra elegendő, ha Deér József teljességre törekvő kitűnő anyagát átlapozzuk. 42 Utaltam már arra, hogy milyen gazdag az avar kori kereszténységre valló leletanyag. Hadd említsem meg, hogy a leletek főként az északbalkáni és karintiai területek felé mutatnak kapcsolatokat (pl. albániai kincs, korongos fibulák, kapcsolatok Kettlach-hal, a magyar köznépi temetők észak-balkáni kapcsolatai, stb.) A régészeti anyaghoz sorolnám a magyar rovásírás tanúságát is. Rovásírásunkban van ugyanis két jel az „e" és az ,,o", amely a glagolita írásból került a rovás ÁBC-be, eddig úgy vélték, hogy valahol Dél-Oroszországban 43 . A fentiek után nincsen szükség ilyen távoli területekre figyelnünk, hiszen éppen a kereszténységgel kapcsolatban bővülhetett rovásírásunk hangjelölése is. Ujabban ugyan kétségbevonják a jelek glagolita eredetét, de nincsen okunk a régi megállapítás elvetésére. 44 A régészeti anyagban éppen úgy nincsenek a Kárpát-medencétől északra 41 Olajos Teréz, Adalék a (H)ung(a)ri(i) népnév és a késői avarkori ethnikum kérdéséhez. Antik Tanulmányok. XVI. — Szeretném megjegyezni az onogurok szláv nevéhez, arról, hogy ez keletről terjedt volna el Európaszerte, más indokkal, de Fülöp Zoltán tanár is hangoztatta kétségeit egyik beszélgetésünkben. 42 Deér, /., Karl der Grosse und der Untergang des Awarenreich (Karl d. Grosse, Bd. 1:719— 791). 43 Németh Gyula, A magyar rovásírás. Budapest, 1934:30. 44 Csallány Dezső megokolatlan kétségeit lásd: A székely-magyar rovásírás emlékei — Die Denkmäler der szeklerisch-ungarischen Kerbschrift. A Nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 111(1960), 1963:39—135, illetve: 119. 293
