A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1970. 1. (Szeged, 1970)

A szerkesztő még felsorakoztat egy-két érvet, ugyanekkor nem mulasztja el, hogy Cato, Petronius, Szókratész iránt ne fejezze ki legteljesebb csodálatát, ama véleménye fenntartásával, hogy az életet érdemes szeretni, mert minden időben mindenki számára tartogat örömet.

7/a íme, a felvilágosult filozófus véleménye, ki szembe mer helyezkedni a hivatalos állásponttal, és Európa-szerte hirdeti a vallási fanatizmussal szemben a tolarenciát. Nem áll tehát F. Jost-nak ama megállapítása, mely szerint a francia XVIII. század egyértelműen ragaszkodott az öngyilkosság kérdésében a hagyományos egyházi törvényekhez.

8 A XIX. század az öngyilkosság kérdésében már nem tudja vallani az egyházi felfogást, és körülbelül Schopenhauer álláspontjára helyezkedik, mely szerint ki önkezével vet véget életének, hibát követ el, de nem bűnt.

9 És e vonatkozásban alighanem Dosztojevszkij A megszállottak című regényének Kirillov-ja fejezi ki legérdekesebben és leghűbben a XIX. sz. irodalmának állásfoglalását: „Megölöm magam, hogy bizonyságot tegyek függetlenségem és új szabadságom mellett." Azaz: lázadni minden áron az élet, a „végzet" kényszerítő körülményei ellen, bebizonyítani, hogy az egyén saját akaratától függően diadalmaskodható a „végzeten." Már Dante hasonló megértésről, sőt együttérzésről tesz tanúbizonyságot azokkal szemben, kik önszántukból kényszerültek halálba menni, mert nem tudták elviselni a hazugság, a gyűlölet, az irigység, a kegyetlenség, az álnokság, a vadság rajtuk csattanó következményeit. Akkor előrenyúltam a karommal, s egy nagy bokorról egy ágat letörtem, s a törzse: „Mért tépsz?" szólt rám fájdalommal, és vértől lett a helye barna és ,,Mért szakítasz?" — így jajgatni nem szűnt ,,nincs semmi részvét eleven kebelben?.. ."

10 A Pier della Vigna-k, a Rómeók és a Júliák, a Lear királyok, az Othellók és mások tragikus sorsa — mint költői téma — évszázadokon át — egészen napjainkig ihleti a világirodalom íróit, költőit, köztük a legnagyobbakat (Shakespeare, Corneille, Racine, V. Hugo, Goethe, Musset, Schiller, Young, Keats, Tennyson, Balzac, Dosztojevszkij, Flaubert, Arany János, Oscar Wilde, d'Annunzio, Cocteau és mások), ugyanekkor sokan vannak, kik önmaguknak választják a „végzetes szabadságot." Thomas Chatterton nem bírván elviselni a nyomort holborn-i padlás szobájában arzénnel mérgezte meg magát, Chamfort a Terror idején a letartóztatástól való félelmében először pisztolyával próbál öngyilkos lenni, de csak félszemét lövi ki, aztán borotvájával ejt magán súlyos sebeket, végül is az orvosi gondozás ellenére sikerült meghalnia; Mariano José de Larra szerelmi bánatában főbe lövi magát, Gérard de Nerval magára hagyottan, mindenünnen kitaszítottan nem tudja már elviselni sem a hideget, sem az éhség kínjait, felakasztja magát, és így folytathatnám a költők-írók tragédiáinak felsorolását Juhász Gyuláig és még tovább. 7/a Correspondance littéraire, Paris, 1812, t. HI. 14—21. 8 V. ö. i. m. 168. 9 Die Welt als Wille und Vorstellung, 1819, t. I. 541—546. 10 Dante Alighieri Összes Művei, Magyar Helikon, 1965, 598. 16* 243