A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1970. 1. (Szeged, 1970)
templom első stílusrétegének már említett román jellege, erre utal a szegedi főesperesség létrejötte és a környék bencés világának Alföldünkön páratlan virágzása, gazdasági tekintetben pedig a sóhajózás kibontakozása. Baráti beszélgetések során Mezey László fölvetette annak lehetőségét is, hogy a már méltatott Szent Miklós monostor esetleg a bazilitáké, tehát bizánci szerzeteseké volt. Föltevését arra a körülményre alapítja, hogy a Város három legrégibb biztosan ismert templomának védőszentjeit (Dömötör, Miklós, György) a keleti egyház különösen tiszteli. Ezt az orientációt támogatják Szávaszentdömötör szegedi kapcsolatai, továbbá a bácsi érsekség kezdeti bizánci jellege is. Mezey szerint a latin egyház Szegedre hatolását a XII. század folyamán a johannitáknak Szent Péterről, az egész egyház fejéről elnevezett alsóvárosi temploma és kolostora jelezné. A föltevés igen tetszetős, számos jelentős körülmény is támogatja, a döntő szót azonban mégis a további kutatások eredményeitől kell várnunk. Szegednek a bizánci keresztény kultúrával való kapcsolatai később is virágoznak. Ennek föltárását Győrffy Györgynek köszönjük, aki a szávaszentdömötöri kolostor Árpád-kori sorsával foglalkozva, szegedi mozzanatokra is rámutat. 47 III. Honorius pápa bullájában (1218) a Szent Theodosiusról elnevezett jeruzsálemi bazilita monostor (lavra) birtokait sorolja föl, köztük a magyarországi Szávaszentdömötört, illetőleg a hozzátartozó birtokokat. Honorius oklevelének ez a része III. Béla 1193—1196 között kelt görög nyelvű adománylevelének latin kivonata. A pápa felsorolásának egyik — négy birtokot jellemző — részlete pontosan követi Alpártól Titelig a Tisza folyását. így Szentgyörgy (a mai Kórószentgyörgy, Szegvár mellett) után ezt írja: ecclesiam sancte Marie cum navi, casalibus, pomeriis, vineis, terris, memoribus, piscariis et pertinentiis suis.* 8 Közvetlenül utána a dűlőnévként máig élő Szatmár falu leírása következik, amely Kanizsa (ma Törökkanizsa) mellett, tőle délre terül el. Győrffy György szerintünk meggyőző okfejtéssel kimutatja, hogy itt, ezen a Tisza-szakaszon Kórószentgyörgy és Szatmár között csak a következő birtokok jöhetnek számításba: Győ, Tápé, Szeged, Kanizsa. Ezek közül azonban Győ és Tápé a dömösi prépostságnak, Kanizsa pedig a szentmártoni (pannonhalmi) apátságnak volt birtokrésze. így tehát a XII. században csak Szegeden állott rendelkezésre eladományozható királyi birtoktest. Győrffy helyesen hangsúlyozza továbbá azt is, hogy itt a szegedi révnek nem a teljes elajándékozásáról volt szó, hiszen a só regalejövedelem lévén, a kikötőre szükség volt, hanem nyilván csak kikötőrészről, kikötési jogról, hajóállomásról, ami a sóellátással, a szávaszentdömötöri monostor sószükségleteinek kielégítésével lehetett összefüggésben. Nyilvánvaló, hogy a johanniták szegedi birtokaként említett portus monasterii is hasonló szolgálatot teljesített. Tudjuk, hogy a János-lovagok a királytól nyert évi sójárandóságukat szabadon, korlátozás nélkül hozhatták forgalomba. 49 Mindez igazolja 47 Győrffy György : A szávaszentdömötöri görög monostor XII. századi birtokösszeírása. A Magyar Tudományos Akadémia Társadalmi-Történelmi Osztályának Közleményei. 1952, 360; 1953, 103. Győrffy újabban már nem vallja határozottan ezeket a nézeteket, bár komoly ellenvetést, tárgyi érveket nem tud ellenük felhozni. így a magunk részéről továbbra is méltánylandónak találjuk az ő fejtegetéseit. 48 A vinea és pomerium, vagyis a szőlő és gyümölcsöskert említése a legtöbb helységnél hiányzik. Ebből Szeged egykorú mezőgazdasági életére bizton következtethetünk. A monostor felsorolt 31 birtoka közül ugyanis Szegeden kívül csak 4 helyen van szőlő (ezek sem az Alföldön), gyümölcsös pedig egy helyen sem. Hiányzik ellenben a nádas (cannetum) említése, ami szerintünk azt bizonyítja, hogy Szeged akkori gazdasági életében nem tartották jelentősnek. Nádnak különös bővében volt viszont a szomszédos Tápé, amely azonban egészen 1246-ig a dömösi prépostsághoz tartozott. Ez a város nádszükségleteit annyi évszázadon át elégítette ki. 49 Paulinyi Oszkár: A sóregále kialakulása Magyarországon. Századok 1923/24, 627. 14 A Móra F. Múzeum Évk. I. 209