A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1969. 1. (Szeged, 1969)

Oltvai Ferenc–Vinczi Károlyné: A szegedi kőolaj- és földgázkutatás levéltári dokumentumai (1917–1947)

Dokumentumaink jelentőségét a hazai kőolaj- és földgázkutatás történetének néhány vonása világánál érthetjük meg. A kőolaj- és földgázkutatás hazai története — amint arra Alliquander Ödön rámutat - a legszorosabb kapcsolatban áll a mélyfúrás történetével. Ez pedig hazánkban a kiegyezés után indulhatott csak meg fokozatosan. A fejlett ipar lehetővé tette a fúróberendezések tökéletesítését, amivel Zsigmondy Vilmos bányamérnök víznyerés céljából közel 1000 méteres fúrásokat ért el. 1878-ig számos kutat fúrt, ezek közül legnevezetesebb a Budapesten, a Városligetben fúrt 970 méteres kútja, amely 74 C°-ú vizet hozott fel. Zsigmondy fúrási sikerei nyomán az alföldi artézi kút fúrásoknál használt fúróberendezésekkel kőolajkutatások indultak meg Galíciában, majd a kincstár kezelésében Erdélyben tártak fel gázmezőket. Ez utóbbit dr. Böckh Hugó geológus vezette. 1908 és 1917 között 42 helyen fúrtak Erdélyben, amelyek közül 37 bizonyult produktívnak. Az 1909. évi kissármási gázkitörés arról győzte meg a kormányzatot, hogy a szénhidrogén kutatást és termelést állami kézbe kell venni. Az erők egyesítése érdekében megalkották az 1911. évi VI. t. c-t, a világon az első kőolaj- és földgáztörvényt, amely kimondotta az állam monopóliumát a szénhidrogénekre, amelyet azonban az országgyűlés tudomásulvételével meghatározott időre és területre át lehet ruházni. Sikeres feltárást végeztek a Nyitra megyei Egbell község határában, ahol 1918 végéig 72 fúrást mélyítettek le. Dr. Bockh Hugó javaslatára a világon itt alkalmazták először az Eötvös-féle torziós ingát a szénhidrogén tárolására alkalmas geológiai szerkezetek kimutatására, s éppen az itt elért siker nyomán használták világszerte a kőolajkutatásban. Kőolajat tártak fel az első világháború előtt a Muraközben, Izaszacsalon és Körösmezőn Máramaros megyében. Amikor a szegediek 1917-ben a szórványosan előforduló kőolaj- és gázszivárgásokból arra a következtetésre jutottak, hogy itt is érdemes kutatni, már nagy múltra tekintett vissza a hazai feltárás. Nem lepődhetünk meg tehát azon, hogy itt is törekedtek a kitermelésre. Annál feltűnőbb viszont, hogy a Horthykorszakban ellanyhult a szegediek érdeklődése. Pedig az Anna-kút 1928-ban történt sikeres fúrása (943 méter) alkalmával kis mennyiségű gázt is tartalmazott a 45—50 C° hőmérsékletű víz. Az 1911. évi VI. t. с létrejötte előtt is állami felügyelet alatt állott a kutatás. Az 1890-es évek elején a kormány, ill. a pénzügyminisztérium a Földtani Intézetet bízta meg az állami segítséggel folyó fúrások véleményezésére és ellenőrzésére. Az intézet feladatkörébe tartozott az ország földtani felvételeinek elkészítése is. A munkát Lóczy Lajos, a Földtani Intézet igazgatója irányította. (1. sz. dokumentum.) A Magyar Földrajzi Társulat Alföldi Bizottsága is adott szakvéleményt egyes kutatási ügyekben. 1918-ban a kolozsvári egyetem akkor már hírneves földrajz professzorához fordult a szegedi városi tanács is szakvéleményért. (5., 6. sz. dokumentum.) A háború alatt az érdeklődés a dél-alföldi terület felé is kiterjedt, és a terület feltárására a Winterschall A. G. német cég kapott koncessziót. A cég a kutatásra megalapította a Magyar—Német Ásványolaj Társaságot (MaNAT). Több helyen végzett a társaság kísérleti fúrásokat, így Tótkomlóson, Vilmaszálláson, Árpádközponton. (18. sz. dokumentum.) Ezek a fúrások a kőolaj jelenlétére utaltak. A háború kimenetele azonban a németeket megakadályozta a kitermelésben. A felszabadulás után a német érdekeltségek szovjet tulajdonba mentek át. 296