A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1969. 1. (Szeged, 1969)

Gallé László: Növényi fejlődésrendellenességek a Gymnospermatophyra és Antiospermatophyta törzsekből

kell felfognunk. Mutációkról azonban csak akkor beszélhetünk, ha örökletes változásokról, mégpedig a sejtekben felépült genetikai mechanizmus által egyébként szilárdan ellenőrzött öröklésmenet azonnali és vissza nem fordítható megváltozásáról van szó. A teratológiai mutánsokat, amelyek nem felelnek meg minden esetben ezeknek a feltételeknek, nem sorolhatjuk a típusos mutánsok közé. Ezekből a véletlen torz képződményekből nem is alakul ki progresszív fejlődési sor. Az ilyen elváltozások magas egyedszámon is csak ritkán, elszigetelten lépnek fel s nem ismétlődnek meg törvényszerűen. Ismerünk azonban olyan eseteket is, amikor a rendellenességek megjelenése sokkal gyakoribb s a gyakorlott szemű növényteratológus biztosan rá is talál az eltérésekre. Ezek a természetes populációkban fennmaradva esetleg evolúciós eltéréshez is elvezetnek. Éppen ezért újabban a teratológiás jelenségek evolúciós-filogenetikai jelentősége előtérbe került. (Takhtajan, 1959, Astié, 1963. — Vö. Győrffv В., 1964:309.) A teratológiai mutánsoknál nagyobb jelentőségűek a párhuzamos mutánsok, amelyek távoli rokonságban levő nemzetségekben azonos módon jelennek meg, pl. az óriás növekedés, a „szomorú" alakú fák, a peloria jelensége, a tartós szalagosodások stb. A mutáció jelenségével magyarázható fejlődésrendellenességek létrehozatalában nagy jelentőségűek a strukturális aberrációk, amelyek ivari- vagy testi sejtek kromoszómáin lépnek fel. A kromoszóma aberrációk alapja a kromoszóma törés, amely a sejtélet minden szakaszában bekövetkezhetik, de elsősorban a sejtmagvak osztódásakor figyelhető meg. A törések módja, mértéke és száma, a kromoszómák „gyógyulásának" és a részek újra összetapadásának módozatai szabják meg, hogy a kérdéses növény fenotípusában milyen elváltozások jelennek meg. A fejlődési rendellenességeknek a szerkezeti aberrációkhoz hasonló másik citológiai alapja az ún. kiesés, amely valamely kromoszóma rész elvesztésével vagy inaktiválódásával jár együtt. A fenotípusban bekövetkező átalakulás ebben az esetben attól függ, hogy milyen mértékű a kiesés. A kieséssel éppen ellentétes az a jelenség, hogy egyes kromoszóma-részek kétszeresen, néha többszörösen fordulnak elő ugyanabban a kromoszómában. A kettőződés fajon belüli genetikai differenciálódást is okozhat s ebben az esetben törzsfejlődéstani jelentőségű. A rendellenes fejlődés forrásaként említhető meg a transzlokáció is, vagyis egyes kromoszómaszelvények áthelyeződése más kromoszómákra, a törésdaraboknak más kromoszómákhoz való kapcsolódása. Érthető, hogy az ilyen elváltozások nagymértékben befolyásolhatják a rendellenes egyedek fenotípusának alakulását, ami az egyes faktorpárok szokatlan kapcsolódásának, sőt egyes faktorok teljes kicserélődésének eredménye. A kromoszóma szerkezet rendellenes alakulására irányuló vizsgálatok az említett jelenségeket elsősorban sugárbiológiai hatásokra vezetik vissza. Igaz ugyan, hogy a sugárzások, eredetüket tekintve, exogén hatások. Minthogy azonban a sejtek finomabb felépítésében hoznak létre elváltozásokat, a rendellenességek létrehozatalában csak közvetett szerepet játszanak. A sugárzás hatásmechanizmusára nézve két elméletet említhetünk meg. Az egyik a „találat-elmélet" (Treffentheorie), amely szerint a sugarak a DNS molekulával való közvetlen ö'sszeütközés révén fejtik ki hatásukat, a másik az ún. „indirekt-elmélet", amelynek alapján a sugárzás a sejtben előforduló 207