A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1969. 1. (Szeged, 1969)

Gallé László: Növényi fejlődésrendellenességek a Gymnospermatophyra és Antiospermatophyta törzsekből

Néha a levéldudorok nem kicsiny, kúpos kiemelkedések formájában, hanem nagyobb, a szár tenyészőkúpját gyűrűsen körülvevő kiemelkedések, levélsáncok formájában jelennek meg. Ilyen sáncok több, azonos magasságban fejlődő, kisebb dudor összeolvadása útján is keletkezhetnek. Az elsődleges levéldudoroknak ez az egybeolvadási tendenciája, később laterális összenövése eredményezi az örvös állású leveleknél nem ritkán előforduló ikerleveleket. (Galium, Asperula odorata stb.) A mechanikai hatásokra létrejött levélrendellenességek egyik érdekes esetét Syringa vulgaris bokrokon figyeltem meg. Az orgona levelei is interkaláris növekedésűek, a levél széle tehát sokkal tovább megtartja osztódó képességét, mint a levél válla vagy csúcsa. Ha a rügyből már kibomlott két fiatal levél szorosan egymás mellett helyezkedik el, úgy, hogy széleik érintkeznek egymással, mindkét levél további növekedése következtében ez az érintkezés fokozatosan erősödő nyomássá válik, a két levélszél egymáshoz nyomódik, ami a helyi izgalom következtében szaporább szövetképződést okoz. A levélszél gyorsan osztódó fiatal sejtjei összenőnek. Az így másodlagosan összenőtt szélű leveleknek szabályos levélalapja, levéllemeze és csúcsa alakul ki, csak széleikkel függnek, rövidebb-hosszabb szakaszon, össze, s egymástól csak a levélszél szétroncsolásával választhatók el. Hasonlóan magyarázható annak a különlegesség számba menő rendellenességnek a keletkezése is, amikor két fiatal levél nem a széleivel, hanem a csúcsán nő össze. Ilyen teratómákat ugyancsak orgonán és tatár loncon találtam a szegedi Vársétányban. Két átellenesen álló levél a szárat átölelte, a csúcsok egymáshoz nyomódtak s az összenövés oly pontosan a csúcson következett be, hogy a két levél főére folytatólagosan egymásba ment át. Hasonló rendellenességeket figyeltem meg Euphorbia lucida és Digitalis lutea növényeken is. Mechanikai úton létrejött összenövések és hasadások a virágban is előfordulnak. A virágtakaró egyes képleteinek fejlődése lényegében megegyezik a levelek fejlődésével. A szabadszirmú virágoknál a párta fejlődése körben elhelyezkedő, különálló dudorokból indul meg, s ugyanez a helyzet a szabad csészénél is. A forrtszirmú párta és a forrt csésze esetében a levéldudorok csak kezdetben állnak szabadon, később alapjukon összeolvadnak s így az egész eresze vagy párta összefüggő sáncból formálódik kehely alakúvá. Ez a jelenség — rendellenesen — néha szabadszirmú virágoknál is előfordul, ahol a szomszédos csészelevelek vagy virágszirmok oldalt összetapadva összenőnek. Ilyen esetekben a virágtakaró tagjainak száma a normálisnál alacsonyabb, a redukált pártában vagy csészében a viráglevelek egyetlen képletté olvadnak össze, vagy az említett lomblevelekhez hasonlóan, kétcsúcsú szervvé válnak. Hasonló összeolvadás a porzók között is elég gyakori, amikor elsősorban a porzószálak olvadnak össze, de előfordul a portokok összenövése is. Ez a hajlam több növénycsaládnál oly mértékben gyakori, hogy rendszertani bélyeget képeznek az egy vagy két csoportban összenőtt, egy- vagy kétfalkas porzók (Malvaceae, Leguminosae). Még a virág már említett részeinek összenövésénél is gyakrabban észlelhetők kocsány összenövések, aminek következtében az egybeolvadt és egy képletként megjelenő kocsány két virágot vagy virágzatot visel (pl. Aristolochia clematitis, Anethum -graveolens, Bellis perennis, Butomus umbellatus, Narcissus poeticus stb.). A kocsány és a virágrészek összenövését követheti a termő összenövése is. Az ily módon keletkező ikertermések különösen a csonthéjasok között gyako205