A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1969. 1. (Szeged, 1969)

Szelesi Zoltán: Párizsba induló szegedi művészek a század elején

A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1969/Î PÁRIZSBA INDULÓ SZEGEDI MŰVÉSZEK A SZÁZAD ELEJÉN SZELESI ZOLTÁN (Szeged, Móra Ferenc Múzeum) A Szegeden működő képzőművészek egyrészének század eleji Párizsba vándorlása, szorosan összefügg azzal a nehéz életkörülménnyel, amely az ekkortájt országszerte, sőt európai vonatkozásban jelentkező általános gazdasági válságból adódott. Jóllehet, hogy a múlt század végén létrejött Szegedi Képzőművészeti Egyesület az 1900-as évek kezdetén rendszeres kiállításokkal egybekötött műtárgy-sorsolásokat rendezett, de ezekkel alig enyhíthetett valamit a helyi művészek megélhetési gondjain. Az egyesület, amely még 1908-ban művésztelepet és festőiskolát akart Szegeden teremteni, pár évvel később már maga is válsággal küzdött. Tagjai a vezetőség egyre csökkenő eredményeivel nem voltak megelégedve, s az általuk rendezett — főleg budapesti művészek alkotásait bemutató — kiállításokat bojkottálták. Úgy a kollektív, mint az egyéni tárlatok létrehozását a tízes évek körül megalakult Szegedi Közművelődési Egyesület vette át. A szűnni nem akaró gondokat újabb társulásokkal vélték megoldani, de a világháborúba torkolló krízistől függő helyzetükön ez mit sem változtatott. Híven tükröződik ez a Dél-Magyarország с helyi napilap 1913 tavaszán megjelenő egyik számából is, amelyben ezt olvashatjuk: „Míg Szegeden müvészháborúság dúl és az itteni festők egy tárlatot alig képesek rendezni, eladásról egész évben szó sincs, az állam megtagadja a segélyt, a város pedig nagyon keveset ad és azt is nehezen adja, művészeink a szószoros értelemben nyomorognak és kivándorolni kénytelenek, elismerést egyáltalán nem, csak szapulást és lekicsinylést kapnak, — addig azok a szerencsés művészeink, akik idejekorán felismerve a helyzetet külföldre költöztek, egymás után aratják sikereiket."^ Valóban, a század elejétől mindinkább rosszabbodó gazdasági körülmények és a művészeti kilátástalanság több helyi festőt és szobrászt késztettek arra, hogy Szegedet elhagyják és külföldön próbáljanak érvényesülni. Fiatal, tehetséges művészeink figyelmét — mint szerte az országban, sőt határainkon túl is —, ekkor Párizs, „a modern művészetek forrása" kötötte le, s vonzotta nagy erővel magához az „újatkeresők"-et. Szegedről legelőbb, 1904-ben Cs. Joachim Ferenc festő és Brummer József szobrász, majd utánuk 1906-ban — a Tanácsköztársaság idején mártírhalált halt festőnő —, Kukovetz Nana, 1908ban pedig két szobrász, Csáky József és Vígh Ferenc, 1909-ben Szőri József festőművész, végül az első világháború kitörése előtt Bánszky Sándor, valamint Szolcsányi Gyula helyi származású szobrászok vették útjukat Párizs felé. Volt köztük, aki nemzetközi hírnévre tett szert, mint Brummer és Csáky, vagy szomorú módon korán és idegenben hunyt el, mint Bánszky Sándor. Leg1 Szegedi művészek sikere külföldön. Dél-Magyarország (a továbbiakban: Délm.), 1913. ápr. 20. У 13Î