A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1969. 1. (Szeged, 1969)

Juhász Antal: A hantház

talált hantokat. „Jó erős gyöpet szántottak. Hat ökör kellett a szántáshoz. Utána ment két ember és a kiszántott hantokat vályog-formára vágta. Nagyobbak voltak, mint a vályog."

15 A hantszedésnek ezt a módját — a visszaemlékezések szerint — ritkábbnak tartjuk, mint az előzőt. Szabályos formájú gyephantokat sokkal inkább nyeshettek ásóval és lapáttal, mint szántás után. A hantokat kocsin vagy talicskán hordták az építkezés helyére. Átlagos méretű, kétosztatú hantház építéséhez kb. 100 négyszögöl gyepet kellett felvágni. Tanyai építkezésnél különös gonddal történt a házhely megválasztása. Az építők több körülményt is figyelmbe vettek. Első renden a lakóház tájolását kell említeni: úgy építkeztek, hogy a tanya háttal vagy véggel legyen északnak. Másfelől magas fekvésű földre, partra igyekeztek építeni, hogy csapadékos esztendőben a föld árja, vadvíz vagy fakadó víz ellen mentve legyen a tanya, — harmadsorban olyan helyre, hogy közel legyenek a legelőhöz, ne kelljen a jószágot a szántóföldön át a semlyékre hajtani. Számításba vették még a dűlőúttól való távolságot is. Hantháznak alapot sosem ástak, a múlt században ez vertfalú, vályogfalú tanyánál sem volt szokásos. Legfeljebb az épület helyét lapáttal simára nyesték, kügenyösítötték. Lépéssel kimérték a ház hosszát és szélességét. A mester-gerendát tartó oszlopokat, ún. ágasokat leásták a földbe, azután kezdték rakni a falat. A hantokat gyepes oldalukkal lefelé rakták egymásra. Előfordult, hogy a hantok hossza adta ki a fal vastagságát, de a két megfigyelt hantháznál azt tapasztaltuk, hogy két hantot illesztettek egymás mellé: egyiket hosszában, másikat keresztben s így adódott a fal általában 60 cm-es vastagsága. Az egymásra kerülő hantokat úgy rakták, hogy a felső hant széle az alatta levő közepére jusson. A hosszában és keresztben fekvő hantokat soronként hol kívül, hol belül rakták. Mind a négy fallal folyamatosan haladtak, hogy a sarkokon a hantok jól kössék egymást (1—2. kép) A felmért hantházak építéséhez kötőanyagot nem használtak. A csengelei tanyán azt figyelhettük meg, hogy a hantsorok közé ritkásan nádszálakat helyeztek. Ez bizonyára a kötést szolgálta, hiszen a gyöpszínbe nyomódó nád valamelyest összetartotta a hantokat. Erre vonatkozóan a visszaemlékezések eléggé eltérőek. Legtöbb adatközlőnk úgy emlékezik, hogy a hantok közé nem került semmiféle kötőanyag, mivel a gyöpszín eléggé összetartó volt és a jól rakott gyeptéglák súlyuknál fogva nem mozdultak el. Néhányan azonban — mind maguk is raktak hantfalat! — a hantsorok tetejére majtert tettek. A maltert agyagos vagy székes földből csinálták, — a szikes talaj egyébként vályogvetésre is kiválóan alkalmas. A fölnyesett gyeptéglák alatti földréteg rendesen megfelelt malternak. Néhány kocsi földet behordták a leendő tanyaudvarra. A földrakás tetején mélyedést túrtak, ebbe vizet öntöttek és kapával híg maltert kevergettek. Az így készült malterba polyvát nem szórtak. Itt jegyezzük meg, hogy ahol a hantépítkezés vizet igényelt, ott legelébb kutat ástak, többnyire csak afféle kopolyakut&x.. A kopolya kissé rézsútosan földbe ásott gödör, amelynek alján a talajvíz összeszivárog. Földbevájt lépcsőkön mentek le és vödörrel merítettek belőle. Az is előfordult, hogy mélyebbről kiásott fosóhomokot tettek a hantok közé. Idővel, amikor a hantfal megülepedett, a lemálló tapasztásoknál a homok szóródott az ilyen falból. 15 Szanki gyűjtés 1965. Móra Ferenc Múzeum Néprajzi Adattára. 9