A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1968. (Szeged, 1968)

Madácsi László: Dugonics András

ban lényegében azt mondják, amit Kazinczy, és nem szívesen látják az Etelka című műben az első magyar regényt. Kazinczy-ék magas szintű irodalmi törekvésének sikertelenségét éppen az Etelka népszerűsége magyarázza. Buffon sokat idézett mondása: „A stílus az ember" a társadalomra is érvényes, mert így is mondhatjuk: a stílus a társadalom. Ugyanis, a stílust a társadalmi valóságoknak formákba, témákba, képekbe, alkotásokba áttett összességének tekinthetjük. És bármily nagy legyen valamely író alkotótehetsége, a közönségízlésre fütyülhet, de azt mégis tudomásul kell vennie. Dugonics regénye a korabeli beszűkült nemesi világnézet tükörképe, a honfoglalás korába vetített, ismeretlen forrásból merített történet, az elképzelt ősi dicsőség naiv igazolása, az Extra Hungáriám non est vita-mos nemzeti öntudatnak, a II. József németellenes érzelmeknek a Kartigámok és a Kasszandrák irodalmi szintjén való kifejezése. Azaz: Dugonics írói sikerét elsősorban annak köszönhette, hogy a korabeli magyar nemes a maga sajátos problémáit, heveskedő érzelmi világát a hősi múlt hamis, de tetszetős díszleteivel fejezte ki úgy, hogy az írói szándék alkalmas időpontban találkozott az olvasóéval. Dugonics, az író és olvasóközönsége, a magyar nemesség — azonos kultúrájú és világnézetű volt. Minden azonos szintű, kultúrájú közösség azonos ízléssel, eszmével, hittel, ítélőképességgel, törekvéssel rendelkezik. Dugonics Etelkáját tehát kultúrközössége úgy fogadta, mint amelynek írói világa magától értetődő, evidens, nem szükséges annak bizonyítása. A magyar nemesség maradi és alacsony szintű, orthodox világnézete, amely a regényben kifejezésre jutott, nem tűrte a kritikát, de önmagával szemben sem tudta volna alkalmazni anélkül, hogy az alapjaiban ne rendült volna meg. Dugonics tehát olvasóközönsége ideológiájának vált öntudatlan és tudatos kiszolgálójává. A korabeli olvasó hamis, de valóságnak vélt történelmi illúziójával hitt az ősi magyar dicsőségben, mint a máglyákat rakató inkvizíciós pap a boszorkányok létezésében. Az irreális világban élőnek nincs szüksége sem az idő, sem a tér logikára kényszerítő igazságára, sőt menekül előle. Ezért is volt oly kedves sok, korabeli olvasónak Dugonics regénye. Minden író addig él, ameddig a műveiben megalkotott világ időszerű tud maradni az utókor számára. Dugonics hősei figurái voltak az élet teljes valóságától távol élő alkotójuknak és vele együtt szálltak a sírba. Miért mégis, hogy Dugonics csaknem egy évszázadon át maradt ihletője szülővárosa népének? Miért mégis, hogy neve porábul megélemedett Főnix madárként támadt fel s szimbóluma lett a XIX. században, de különösen a Bachkorszak idején, a haladásnak és a német elnyomó hatalommal valló szembeszállásnak? Fentebb már említettük, hogy Dugonics rendkívüli írói sikere a kritikát is elnémította, viszont éppen ez a tény tette lehetővé, hogy neve túlélte műveit. Dicsőítették, de műveit nem olvasták. Nem is annyira művei tartották fenn nevét, mint inkább neve adta át műveit az utókornak. Vannak könyvek, melyeket a körülmények portálnak és amelyek portálják azután a könyvek szerzőit is. Azon túl, hogy valamely író neve fennmaradásában nagy szerepet játszik a „hazánk nagyjai" közé való hivatalos besorolása, a szülőváros tiszteletnyilvánítása azzal, hogy nevéről utcát nevez el, Dugonics hírnevének frissen tartásában, növelésében döntő szerep jutott a nevéről elnevezett szegedi piarista gimnáziumnak, róla való tanítása hatásának, különböző szegedi írói csoportoknak, 6