A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1968. (Szeged, 1968)

P. László Emőke: Endre Béla festészete

A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve (MFMÉ) 1968 ENDRE BÉLA FESTÉSZETE (1870-1928) „Sose láttam a magyar pusztának egy ilyen álomszerű különös, egyéni színskálájú megrögzítését. . . Egy új világot kaptam, egy teremtőléleknek leheletfinom és mégis a magyar sárbaragadt különös világát. . .'

n - Móricz Zsigmond e szavai találóan jellemzik Endre Béla művészetét. Életműve nemcsak a XX. század első negyedének hazai stílustörekvései között magányos, hanem az eszmeileg hasonló törekvésű alföldi festőtársaitól (Tornyai, Koszta, Rudnay) is elválasztja őt szelíd természete, másfajta festői kultúrája. Halk, lírai megfogalmazója a jellegzetesen magyar festészet kialakítására irányuló szándéknak. Emellett ő az, aki talán széleskörű műveltségéből, talán az alkatából eredően, az alföldiek közül legjobban megérti a kor modernebb festői irányzatait. Napjainkban éppen azért időszerű a vele való foglalkozás, mert az „alföldi festészet"-ről szóló viták kapcsán újból s újból felbukkan a korszerűség és maradiság kérdése. Endre Béla szerénysége, nagy nyilvánosságtól való félelme volt oka annak, hogy kortársai Délmagyarország határain túl nem nagyon ismerték festészetét, s ez természetesen kihatott művészettörténeti értékelésére is. Néhány szép megemlékező cikken kívül - ezek is már csak jóval halála után jelentek meg - részletesebb munka nem foglalkozik alkotásaival. A hiányt valóban pótolni természetesen csak művei nagyrészének összegyűjtése után lehet. Az 1950-es és az 1958-as hódmezővásárhelyi, valamint az 195l-es budapesti emlékkiállításon sok addig lappangó festményét megismerhettük, leveleiből, barátaitól tudjuk azonban, hogy gyorsan és sokat festett, így az eddig összegyűjtött mintegy 200 alkotás lehetővé teszi festészetének nagy vonalakban vaió tanulmányozását, de nyilván nem adhat teljes képet munkásságáról. Pályája a XIX. század utolsó éveiben indul. Itthon nem jár művészképzőbe, s így az első festői benyomások Olaszországban (1895-97, 1898) érik. Rómában az Accademia di Raffaello Santi-n Bompiani osztályára jár. Hamarosan megismerkedik Kacziány Ödön és Szoldatits Ferenc festőkkel. Mindketten ekkor már befutott emberek, s így nagy hatással voltak jóval fiatalabb társuk első próbálgatásaira. Itt festett képei közül egyet sem ismerünk, tájékoztatóul meg kell elégednünk néhány - leveleiben említett - témával. Nagyon foglalkoztatta őt annak a jelenetnek megfestése mikor Szt. Ilona megpillantja az előtte lebegő keresztet, tervei között említi még: forgószél megfestését alakokkal, tűz és víz harcát, jelen és jövő, harangzúgás, visszhang, valamint nagy sötétség és fény ábrázolását. Az első terven nyilvánvalóan a nazarénusokkal való megismerkedés érezhető, a többin inkább miszticizmus és szimbolizmus. 1 Móricz Zsigmond: Szív és ecset, Pesti Napló, 1928. aug. 15. 219