A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1966-67. 1. (Szeged, 1968)

Juhász Antal: A tanya néprajza Tömörkény István műveiben

„Leginkább borjút szokás vágni, abból levest főznek, továbbá paprikást, és bor mellett mulatoznak... Ősszel a már kisajtolt törkölyre vizet öntenek, s forrni hagyják, ebből készül a lakodalmi bor... Eszik a tejes tormást. Ez minden tanyai étkezés fénypontja, ezt tartják az ételek királyának. Lisztet pörkölnek, ahhoz tejet és reszelt tormát kevernek és ezzel a szósszal eszik a főtt húst. Továbbá, ahol birkát vágtak, a birka beleiből kenyérkolbászt csinálnak. Tejbe áztatott kenyérbéllel töltik meg a birkabelét, s aztán kisütik zsírban. Rendkívül ízetlen étel mind a kettő...'''' „Estefelé egyre sűrűbben jön a hívottak serege. Ajándékkal jön valamennyi, az ajándék vagy torta vagy egy pár tyúk... (1899-ben) Rang és ajándék szerint foglalnak helyet. A módosabb a násznagy köré jut, míg az egyszerűbbek az asztal vége felé bátorkodnak..." Tömörkény sok hagyományos mozzanatát megörökíti a lakodalomnak. Pl. vacsora alatt az újasszonynak a napa és az ipa jelenlétében állnia kell. „Ez az öregek iránt való tiszteletet jelképezi. A napa azért leginkább a konyhában tartózkodik, hogy az újasszony leülhessen, az ipa pedig az udvaron jár-kel a hívatlanok között, kínálván őket citromos borral és kaláccsal.'''' (8:148) A lakodalmi vacsora étrendje a századfordulón: borjúhúsleves, tejes-tormás, kalács, paprikáshús és torta. A tanyaiak azonban a tortánál jobban kedvelik a hideg fagyos paprikást, borkorcsolya gyanánt. Tömörkény több ízben megemlékezik a lakodalmi mosdatás szokásáról. A lakodalmas háznál a menyasszony egy tálból sorban megmossa minden vendégnek az arcát. A vendégek a vizes tálba pénzt dobnak, ami a menyasszonyé lesz. A szokás roppant nagy károkat okozott, mivel az egyik igen veszélyes szembetegséget, a trachomát terjesztette. Tömörkény szerint a múlt század nyolcvanas éveiben figyeltek föl az Alföldön, különösen katonai sorozásoknál e betegség gyakoriságára. A szegedi tanyákra külön trachoma-orvosokat küldtek. Hiába gyógyították azonban a trachomát, amíg a „menyasszonymosdatás" szívósan továbbélő szokása terjesztette. Utóbb bírsággal sújtották a menyasszonymosdatást végző lakodalmi házat, s így a szokás lassan kiveszett. (8:433). A tanyai temetési szokásokról írott dolgozata egyszerre mutatja be a szegedi múzeumban régészként és etnográfusként dolgozó Tömörkényt. Első részében a régészeti korszakok temetkezési szokásait ismerteti, a határból előkerült leletek alapján, második része pedig a néphagyományban élő szokásokat tárgyalja. Fölhasználja néhány korábbi elbeszélésének anyagát, főleg 1903-ban írott Tortülők c. elbeszélésére épít. Megemlíti, hogy a század elején mindig koporsóban temetkeznek, de néhány évtizeddel korábban a fában szegény vidéken még élt a koporsó nélkül való temetkezés szokása. A haláleset hírére megérkeznek a halottlátogatók. Az elhaltat kocsin szállítják a temetőbe. A kocsin gyékény van, azon derékalj, amire lepedőt terítenek, és arra helyezik a holttestet. A tetemet a tisztaszobából való új subával szokás leteríteni. (1:308). Tömörkény megfigyeli, hogy az árván maradt gyerekek gyámja a koma, a keresztapa lesz. „A törvény szerint ugyan ehhez semmi jussa nincsen, de a tanyák népcsinálta törvénye sokkal régibb emennél, s nem a jogot keresi, hanem a szokást." Régebben a nagy kiterjedésű szegedi határból mindenkit a városba vittek eltemetni. Az 1890-es évek elején hozták létre a külterületi közigazgatási központokat, s ez a változás nemcsak a temetést, hanem a hozzá kapcsolódó szokásanyagot is módosította. Azóta a tanyaközpontokban temetkeznek, és a temetést követő halotti tort nem otthon, a tanyában, hanem ugyancsak a tanyaközpontban, a templom melletti tágas mezőn ülik meg. A toron az atyafiság, rokonság vesz részt. Régebben, 88