A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1966-67. 1. (Szeged, 1968)

Juhász Antal: A tanya néprajza Tömörkény István műveiben

a halottas háznál tartott toron, evés előtt egy tálból mindenki kezet mosott, és ugyanazon türölközővel megtörülközött, de ez a szokás Tömörkény idejében már elmaradozott. „A halotti tor valóságos étele a tortúró, a tehéntejből készült savanyú ennivaló.'" (3:325) Tömörkény figyelme itt is kiterjed a változás minden részletére: az 1900-as években a toron már húst, oldalast, csülköt, szárazkolbászt is esznek. Megfigyeli, hogy a tanyai nép a toron nem mutatja a fájdalmát, a halottat már megsiratták, s „a könnyek nem a piacra valók..." A népszokáskutatás szempontjából érdekes megállapítást tesz 1915-ben: „Valamikor, nem is olyan régen a tanyának két vidámsága volt egy esztendőben. Az egyik a szüret, a másik a disznótor. A harmadik... az aratás befejezése, de ezt nem ünnepelték mindenütt." (6:417) A tanyai disznótor nem vendégeskedés volt, a meghívottaknak dolgozniuk is kellett. „A tanyán nincs böllér és nincsenek vágólegények, ennélfogva az ölés munkásai mind a szomszédokból kerülnek ki..." „A meghívottakból telik ki a böllér, a pörkölő, a felvágó, a szalonnahasigató, az asszonyaikból pedig azok, akik a hurkát és kolbászt csinálják... (8:51) Persze a meghívás visszajár, és így kölcsönösen kisegítik egymást. Tömörkény két ízben is részletesen leírja a tanyai disznóölés munkáját és hagyományait (Tor, 1896; Disznóölés, 1911). A disznótori vacsora után citeraszó mellett énekeltek, mulatoztak (1:315). Mély átéléssel ábrázolja a nép lelki életét, tudati világát, bensőleg azonosul paraszthőseivel. Éppen ezért szembetűnő, hogy a tanyai nép vallásos népszokásairól kevés mondanivalója van. Említi, hogy a tanyaiak nem templombajárók. Ez magyarázható a tanyaközpontokon épített templomoktól való nagy távolsággal. Módosabb gazdák jeles ünnepeken alsóvárosi barátot hívnak a tanyára misét tartani, de ez ritka alkalom. Sok tanyai ember csak keresztelő, esküvő és temetés alkalmával jut el a templomba. A tanyai nép megtartja halottak napját, és nagy ünnepének számít a búcsú — bár ez utóbbi szerepét nemcsak vallási, egyházi jellegű vonatkozásoknak köszönheti. Tömörkény többször említi, hogy a tanyai nép Józsefet mint gondviselő pártfogóját tiszteli. „Nincsen ember, aki ezen a napon dologba állana. József napján a földet szerszámmal dúrkálni nem szabad. Ilyenkor csönd van és ünnep. A tanyák csöndesek, csak délután felé hallatszik erről-arról a gyermekek éneke..." (3:365) Vihar, jégverés esetén a tanyai tisztaszobában a Mária-kép előtt gyertyát gyújtanak, de ilyen alkalommal a Szent József képe előtti gyertyagyújtás is szokásos. (4:77) A Józseftisztelet utóbbi megnyilvánulása jól mutatja, hogy a tanyai nép vallásossága menynyire szoros szálakkal kapcsolódik munkája eredményességéhez, illetve az evvel összefüggő szorongásokhoz. A paraszti vallásosság Tömörkény által ábrázolt másik vonására, a csodákban való hitre a néphit, hiedelmek tárgyalásánál kerítünk sort. Nem mulasztja el följegyezni az újabb szokásokat sem. Először 1907-ben írja meg, hogy amelyik tanyában varrógép van, ott az üres cérnagurigákat fölfűzve a kocsiút felé eső házvégre akasztják, hadd vigyék hirét az arra járók a tanyában lakó ügyes eladólánynak. (4:213, 5:146). Hitvilág Tömörkény különleges érdeklődéssel fordul a tanyavilág elhaló, majd meg-megújuló „rónasági csodái", a néphit jelenségei felé. Az írói-újságírói érdeklődésen túl minden alkalommal nyomozza a népi hiedelmek, babonák magyarázatát, eredetét. Ebben erős beleélő képessége segíti, amely lehetővé teszi, hogy szinte azonosuljon 89