A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1966-67. 1. (Szeged, 1968)

Juhász Antal: A tanya néprajza Tömörkény István műveiben

számára, aki ezen is nevelkedett, szinte kötelező, hogy folytassa a tanyai riportoknak, életképeknek ezt az újságírói hagyományát. Néhány életrajzi tény is magyarázza a tanyavilág fontos helyét Tömörkény munkásságában. Időben az első katonáskodása. A katonaságnál töltött három esztendő alatt a szegedi és környékbeli bakákkal való személyes kapcsolat révén mélyült az író népismerete. Házassága után a szegedi tanyavilág egy kisebb egységével, a zákányi Sebőkhegy népével került szoros kapcsolatba. Apósának, Kiss Pál szegedi vendéglősnek a várostól 18 km-re volt tanyája és szőleje. Tömörkény sűrűn kijárogatott oda, és hosszabb nyári pihenőit is rendszeresen ott töltötte. Kiss Palcsi szőlőkapása, Kánya Tóni és a sebőkhegyi tanyaszomszédok vissza-visszatérő alakjai lettek novelláinak, mint a „kintvaló" nép jellegzetes képviselői. Tömörkény népismerete azonban nem kizárólag az alsótanyai Sebőkhegyhez kötődött. Ebben közrejátszott — és ez a harmadik életrajzi tényező — 1899-ben új hivatása: Reizner János mellett a Somogyi Könyvtár és a Városi Múzeum tisztviselője, majd Reizner halála után a két intézmény vezetője lett.

3 Igazgatói működése elején, 1906-ban fogott hozzá a néprajzi gyűjtemény alapításához, és néhány lelkes munkatárs: Szász Gyula szegedi tanító, Móra Ferenc, Beck István városi tisztviselő és mások közreműködésével néhány év alatt több ezer értékes néprajzi tárgyat hordott be a múzeumba. Bár írásaiban ritka a személyes hang, a föltárulkozás, néhányban mégis tetten érhető, amint a szegedi határban régi, selyemmel hímzett suba, rovásírásos bot, népi hangszerek, elhagyott munkaeszközök után kutat (Kutakodás, Alku a szülével stb.). A néprajzi gyűjtések és a régészeti ásatások révén gyakori és még közvetlenebb kapcsolatba került a tanyák népével, újabb élményeket szerzett, amelyek nyomon kísérhetők írásaiban. Az 1900-as évek elején műveiből látható, hogy néprajzi érdeklődése tovább erősödik, sajátos gyűjtőszenvedéllyel zsúfolja, halmozza novelláiban a néprajzi adalékokat. Az író új hivatásának velejárója és következménye ez. Korábbi paraszti ismeret- és élményanyagának kiszélesítése, most már tudósi birtokbavétele zajlik le, és a fölfedezés, rátalálás örömében ez az anyag sokszor elönti írásait. Tömörkény bírálói és monográfusai (Ortutay Gyula és Kispéter András) kimutatták, hogy ez a néprajzi túlzsúfoltság föllazítja novella-kompozícióit, művészi, esztétikai szempontból csökkenti írásai színvonalát. De ezeknek az éveknek a novellatermése a korabeli paraszti valóság sok-sok részletével gazdagítja a tanyai népről, a városi kétkezi munkásokról való ismereteinket, nem utolsósorban a szegedi tájról összegyűlt néprajzi ismeretek tárházát is. Tömörkény írói és emberi elkötelezettsége a szegedi tanyák népe mellett tudatos elhatározás eredménye. Erre vall, hogy szakfolyóiratban, a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Értesítőjében elsőnek éppen tanyai témákról írt tudományos dolgozatokkal jelentkezett (A tanyai világból 1904, Temetések rendje a szegedi határban 1905). Csak ezek után írta a szegedi vízenjárókról szóló közleményét, amelybe korábbi elbeszéléseinek másik fölfedezését, fő mondanivalóját: a tiszai hajósokról és más vízi emberekről szóló történetek néprajzi tanulságait sűrítette. Az Ethnographiában és a Néprajzi Értesítőben Tömörkénynek összesen tíz tudományos dolgozata jelent meg, és közülük hat a tanyai népéletből meríti témáját. Ez nem lehet véletlen, mint ahogy az sem, hogy 1913 decemberében, a Néprajzi Társaság szegedi vándorgyűlésén Tömörkény ugyancsak tanyai témáról írott, „A tanyai ember Ág Illése" című értekezését olvasta föl. Kimondatlanul is tudatos fölismerés húzódik meg emögött: Tömörkény látta, hogy ez az a világ, ahol ő otthonosan mozog, ahol ismeretei legszélesebbek, és egyben az is, amelyről a tudomány és a társadalom annyira keveset tud. 3 Vö: Péter László: Tömörkény mikrokozmosza (8:510—511). 74