A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1966-67. 1. (Szeged, 1968)

Marián Miklós–Schmidt Egon: Adatok a kuvik (Athene noctua [SCOP.]) gerinces táplálékának ismeretéhez Magyarországon

Köpetanalízis A gerinces táplálékállatok közül úgy a saját (1. sz. táblázat), mint Greschik (1911, 1923—24) anyagában (2. sz. táblázat) a mezei pocok (Microtus arvalis) dominált, második helyet az erdei egerek (Apodemus) foglalták el. Ez az arány megfelel a nyílt területeken élő hazai kisrágcsálók általános mennyiségi összetételének, míg a házi egér (Mus musculus) viszonylag magas száma a kuvik erősen emberi településekhez kötött életmódjára mutat. Egyébként a mezei pocok mint elsőrendű, igen gyakori mezőgazdasági kártevő Uttendörfer (1939) vizsgálatai szerint is magas értékkel (76%) szerepel a kuvik táplálékában, sőt a téli hónapokban annak akár 100%-át is elérheti. Geyr von Schweppenburg, Jäckel, Lüders és Rörig (idézve Uttendörfer, 1939) vizsgálataiban szintén ez a rágcsálófaj dominált. A köpetekben a mezei pocok nagy egyedszáma mellett az erdei pocok (Clethrionomys glareolus) maradványok úgyszólván teljesen hiányoznak, ami szintén arra mutat, hogy a kuvik a gyöngybagolyhoz és az erdei fülesbagolyhoz hasonlóan csaknem kizárólag a nyílt kultúrterületeken vadászik. A gyűjtött köpetekben a cickányok fSoricidae) száma viszonylag magasnak mondható. Uttendörfer (1939) nagy anyagában 2,3%-ot ad meg, ezzel szemben saját vizsgálataink során 8,0%-ban, Greschiknél (1923—1924) 3,1%-ban szerepeltek cickányok. Előbbi magas százalékszámot különösen az Apajon gyűjtött anyag adta, ahol kuvikköpetekből a keleti cickány (Crocidura suaveolens) 9,44%-ban került elő (Schmidt, 1962). Vörösfogú cickányokat (Sorex, Neomys) magyarországi kuvik köpetekben nem találtunk s ez ismét arra utal, hogy e bagolyfaj elsősorban kultúrterületeken vadászik. A kuvik köpeteiben néha nagyobb zsákmányállatok maradványai is előfordulnak Uttendörfer (1939) vakondokot (Talpa europaea), fiatal üregi nyulat (Oryctolagus cuniculus), vízi pockot, (Arvicola), vándorpatkányt (Rattus norvegicus), menyétet (Mustela nivalis), Kumerloeve (1955) földi kutyát (Spa

/ах leucodon), Festetics (1952—55) vakondokot említ, mint a kuvik köpeteiben, ill. fészkénél talált zsákmányállatfajokat. Saját anyagunkban fiatal nyúl (Lepus- Oryctolagus) szerepelt, egy példánnyal képviselve. Előbbi faj esetében minden valószínűség szerin elhullott és a bagoly által megtalált példányról volt szó, bár nincs kizárva annak lehetősége, hogy egy fiatal üregi nyulat a kuvik maga is zsákmányul ejthessen. Erre Uttendörfer (1939) is utal és megjegyzi, hogy a kuvikot, rövid farka és zömök termete miatt általában alábecsülik. Az általunk vizsgált köpetekben talált madármaradványok száma viszonylag csekély volt s kizárólag verébfélékből (Passeridae) és pintyfélékből (Fringillidae) állt. A kétéltű-hüllő csoportból saját anyagunkban csak ásóbéka (Pelobates fuscus), Greschik gyűjtésében Rana sp. és Lacerta sp. is előfordult. A kuvik alkalomadtán, a macskabolyhoz (Strix aluco) hasonlóan relatíve nagy számban fog békákat, amit Uttendörfer (1939) és Festetics (1952—55) adatai is bizonyítanak.) Éppen ezért a kuvik köpetek vizsgálata herpetológiai szempontból is előnyös, mert az éjszakai életet élő és ezért az ember számára nehezen megtalálható ásóbéka elterjedéséhez kitűnő adatokat szolgáltat.) A gyíkok előfordulása úgy Greschik (1911), mint Uttendörfer (1939, 1952) anyagában jól alátámasztják azt az egyébként ismert jelenséget, hogy a kuvik alkalomadtán nappal, akár délben is vadászik. Ezzel szemben például a gyöngybagoly esetében, mely nappalozóhelyét csak a teljes besötétedés után hagyja el, a hazai viszonylatban megvizsgált mintegy 25000 zsákmányállat közül egyetlen hüllő sem került elő (Festetics 1959, Köves & Schmidt 1964, Kretzoi 18 Móra F. Múzeum Évkönyve I. 273