A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1966-67. 1. (Szeged, 1968)

Madácsy László: Contributions au portrait de István Tömörkény (1866–1917)

tragédiának. Amikor az író a kétkezi munkás miliőjét, vagy a természetet, amelyben az él, megrajzolja, elsősorban nem hőse jellemét, hanem annak tragikus szociális helyzetét ábrázolja azzal az állandó és nyilvánvaló szándékkal, hogy művészetével tiltakozzék egy égbekiáltó társadalmi igazságtalanság ellen. Amíg Tömörkény megmutatja mindazokat a rejtett szálakat, amely a szegényembert a magyar valósághoz kötik, ugyanakkor tükrözteti hősei életében a félfeudális kapitalista rendszer erejét is, amely állandóan visszalöki a felemelkedni akarókat a nyomorba, sok évszázados elmaradottságukba. Tömörkény élete látszólag csendes folyású volt, mint a medrébe húzódott Tiszáé, de éppen életműve igazolja, hogy a nyugalmasnak látszó felszín alatt „nagy darab szív" vergődött, amelyben elevenek és holtak felkeltek és jártak. „Üldöztetésben, bújdostatásban és számkivetésben."

37 Nagyon j ól tudta, hogy a természetben élőknél a szónak más a súlya, sokszor más az értelme is, mint a városi embernél. „Minden szó belevág a lelkekbe a nyers embereknél — írta — a kevés szótehetségű embereknél annál nehezebb világ ez, mert nemigen tudják szavakban elmondani, hogy mi fáj."

38 Tömörkény a „célszerű szögényemböröknek" ezt az el nem mondott fájdalmát, ki nem mondott igazságát tolmácsolta életművében. „A mód, ahogyan az igazságot a költő, a művész kimondja, hasznosabb az emberiségnek, mint maga az igazság" — jelentette ki Buffon.

39 Ezt mi is elmondhatjuk Tömörkény életművéről. Madácsy László CONTRIBUTIONS AU PORTRAIT LITTÉRAIRE DE ISTVÁN TÖMÖRKÉNY (1866—1917) Résumé Le centenaire de la naissance de István Tömörkény donne lieu à évoquer non seulement sa mémoire, mais aussi à traiter quelques problèmes de méthode réaliste et de procédé artistique employés dans son oeuvre. Parmi les écrivains hongrois à tendance populaire de Szeged de la fin du siècle dernier et du début du XX

e il est le seul qui donne le tableau le plus fidèle de la vie des paysans pauvres habitant les environs de Szeged, le peignant avec un art réaliste qui part de la réalité changeant sans cesse. L'auteur de cette étude démontre que l'art réaliste de Tömörkény n'a rien de commun avec celui des écrivains réalistes français du XIX siècle, ni avec celui de Tourgueniev qu'il connaissait, bien qu'il ait le même but: envisager le côté social du paysan hongrois — se sentant tenu par une pitié généreuse d'aider à la compréhension de la classe populaire. Il fait partir son art du réalisme de la poésie populaire hongroise en le développant et l'élargissant. Par la nature de cet art il a réussi à trouver des procédés qui sont, comme le dit Roger Garaudy, sans rivage. Il peint le paysan des environs de Szeged attaché avec ses liens les plus fins à la réalité hongroise. Il fait voir tous les rapports objectifs concrets par lesquels le caractère du paysan hongrois de Szeged est formé ou déformé. Pour Tömörkény le paysan est un être social avec ses aspirations et ses conflits au milieu des rapports humains. Suivant les mots de Gorki „un tel réalisme dévoile que les gueules sont déformées non pas pour vouloir être telles, mais parce qu'il existe une force qui agit sur la vie et qui mutile tous et tout — et il faut refléter celle-ci et non pas ce qu'elle mutile.'*' 37 Öreg regruták, Bp. 1959. p. 118. 38 Barlanglakók, Bp. 1959. p. 8. 39 Baldensperger, i. m. p. 223. 13