A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1966-67. 1. (Szeged, 1968)

Tésikné K. Márta: A Dél-Alföld férfi fehérruhái

szerint a „bőujjú ingek" ezen formái még az első világháború idején is megvoltak. Ingeiket hétköznapra otthon szőtt vászonból, ünnepre gyolcsból varrókkal varratták. A férfiingek tartozékai a gatyák. A munkába hordott lábravaló mindig vasta­gabb vászonból készült. Kevés adatunk van az ünneplőre használt, gyolcsból készült gatyákról. Ilyenek lehettek azok a ritka példányok, melyeket elvétve, a jegyingen kívül a mennyasszony ajándékozott a vőlegénynek 11 . Díszítésükre azonban sokkal kevesebb lehetőség van, mint az ingekére. Ezt igyekeztek ellensúlyozni a felhasznált anyag mennyiségével. Az ünnepre való gatyát sokszor nyolc szélből készítették. A döntő jelleget itt a vastagabb vászon hosszanti, mély redői adják. Szabása ország­szerte egyforma 12 , de bősége és hosszúsága változó (2—8 szél). A gatya kiszabása és megvarrása sokkal egyszerűbb, mint az ingé, ezért minden asszony el tudta készí­teni otthon. Az alföldön használatos fehér vászon gatya, bő volt, féllábszárig ért, felül korcba, „ráncra szedődött" 13 . A most bemutatásra kerülő lábravalók szárát teljesen egyenes darabból, egy vagy négy szélből szabták. Az 53.276.1. leltáriszámú gatya szabásrajzán (1. b. ábra) is azonnal szembetűnik milyen gazdaságosan szabták fel a vásznat. A gatyához szükséges téglalapalakú vászondarabok a teljes szélből szabódtak, tehát vászon kiesés, az ingekéhez hasonlóan itt is csak az apró tartozékoknál (ülep, toldások) adódik. A lábszár belső oldalára felfelé keskenyedő, ülepig érő toldás került. Ezt a toldást nemcsak bővítés céljára használták. így szebben lehetett a négyszögletes ülepet a szárak közé, húzódás nélkül beállítani. Az ülep két csücskét minden esetben a toldás alá csúsztatták, a toldás szélét két sor tűzőöltéssel díszítették. Darabjaink egyikén, nemcsak a lábszáraknál, hanem fent, az eleje és hátulja közepén is meg­találjuk ezt a toldást. Ebben az esetben az ülepnek mind a négy sarka alábújtatott. A korcot általában a jobb oldalára hajtott, 2 cm széles visszahajtással képezték ki, s a madzag befűzésére szolgáló nyílást többféleképpen oldották meg. A szárak végeit legtöbbször kirojtozták. Gyakran három rétegű rojtot alkalmaztak, ezt úgy érték el, hogy a szárak végéhez kétrét hajtott vászoncsíkot fogtak. A dúsabb rojt a gatya ráncait szebben kitartotta. Ezt a 2—3 cm széles vászoncsíkot szálvonással rögzítették a szárakhoz, majd a három réteget tűzőöltéssel összevarrták, hogy a redőknél a vászon egyöntetűen forduljon. Ezeket a szegedi, hódmezővásárhelyi és kiskunfélegyházi gyűjtésű lábravalókat a már bemutatott férfiingekkel egyidőben viselték, ezt bizonyítja az 50.166 és 1687 leltáriszámú összetartozó ing és gatya (I. t. 1.; II. t. 2.). Már említettük, hogy a hosszú derekú ing és bőgatya elterjedését megelőzően kb. az 1830-as évek előtt még a szűk szárú gatyát is viselték az alföldi parasztok 14 . Ebből a ritka ruhadarabból, Csongrád megyében mindössze egyetlen példányt őriznek, mely szövésére és össze­állítására nézve is sajátságos. Lábravalóink leírását evvel a darabbal kezdjük. /. 52.1487.1. ltsz. Kiskunfélegyháza (II. t. 1.). Fehérítetlen vastag kendervá­szonból készült gatya. Érdekessége, hogy anyagát igen lazán a gatya szabásmintá­jára szőtték meg. A gyér felvetést a vetülék sűrítésével ellensúlyozták. Varrás nél­külinek mondható, mert a két, formára szőtt lap (eleje-háta) szélein a vetülék fonal fordulásából adódó hurkokat saját fonalával fűzték össze. A korcot is szövés közben alakították ki, oly módon, hogy a láncszálakat ketté osztva két részben szőtték 2 cm 11 Vö. Zoltai Lajos i. m. 87. 1. 12 Lásd Magyarság Néprajza I. 346. 1. és Vajkai Aurél: Szentgál Bp. 1959 244. l.-on közölt ing és gatya szabásrajzokat. 13 Kovács János: Szeged és népe 209. l.-on leírtakhoz hasonlóan. 14 Az 52.1387.1. ltsz. gatya 1906-os leltárkönyvi bejegyzése: Félegyházi gyűjtés alkalmával adományul kapott tárgyak: szövött gatya 1825-ből. 115

Next

/
Oldalképek
Tartalom